2024. április 19., péntek
FONTOS

Párbeszéd

3Téma – Toldi

Két filmfesztiválon is szerepelt a Toldi című játékfilm, nyáron a balatonszemesi Bujtor István fesztiválon értékelte a zsűri, legutóbb pedig a Hét Domb Fesztiválon ért el eredményt. Utóbbi eseményen 50 film közül az 5. lett a közönségszavazáson, a voksolás nagyjátékfilm kategóriájában pedig első helyet ért el.

Tovább »

Október 6-i megemlékezés Gyulán

Gyulán, Október 6-án a Honvédtiszti Emlékhelynél rendeztek megemlékezést, melyen ebben az évben Szabó István, a honvédelmi minisztérium államtitkára mondott beszédet. Az eseményen Dóczy Péter színművész és Tolcsvay Béla énekes-gitáros, dalszerző adott műsort.

Tovább »

3Téma – Kukár Leó

Drónok segítségével készülhetett el a közelmúltban a Gyulai Vár 3D-s modellje, melyet két fiatal gyulai vállalkozó ajánlott fel a múzeumnak. A profi technológiának köszönhetően a műemléki építmény szerkezete, felépítése 1 centiméter/pixel felbontású pontossággal érhető el digitális formában.

Tovább »

Kézjegy – Gyulay Endre

Kilencvenedik születésnapját ünnepelte a napokban Gyulay Endre, ez alkalomból Ferenc pápa küldte áldását a Szeged-Csanádi Egyházmegye nyugalmazott főpásztorának. Az 1930. szeptember 17-én, Battonyán született Gyulay Endre Szegeden adott interjút a Gyula Tv-nek.

Tovább »

A mi otthonunk – a mi történeteink: Prág-ház, Gyula, Városház u. 1.

  A gyulai lapszerkesztő, Kóhn Dávid a Városház utca nevezetesebb házai között tett említést a Prág-féle épületről, amely még az 1930-as években is a megyeszékhely legtöbb házbért jövedelmező ingatlanának számított. 1860-ban a nagyméretű ház tulajdonosa az iparoscsaládból származó Prág Albin volt. Az épület helyet adott számos divatáru üzletnek, valamint a …

Tovább »

3Téma – Mészárosné Szabó Anna

  Közel 2000 Békés megyei tanulónak juttatta el idén a pályaválasztást segítő diáknaptárt a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az általános iskolás tanulók közül már idén többen jelentkeztek olyan középiskolába, ahol szakmát és érettségit is szerezhetnek. A kamara szakképzési osztályvezetője szerint ez többek között az ösztöndíjaknak is köszönhető.

Tovább »

3Téma – Zalai Mihály

  A cél egy megyei piac létrehozása, mely újabb lehetőségeket nyit a térség kistermelői előtt – hangzott el 3Téma című műsorunkban, ahol Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke beszélt a pályázati tervekről. A program egy TOP-os forrásnak köszönhetően valósulhat meg, ahol a megyenaphoz hasonlóan kézművesek, mesterek, kistermelők kapnak teret. …

Tovább »