2024. március 29., péntek
FONTOS

Párbeszéd

3Téma – Dombi Ildikó

A legkülönlegesebb vendégek, a leghosszabb tárlatvezetés vagy éppen a látogatóközpont jövője is szóba került a 3Témában, melynek vendége ezúttal Dombi Ildikó ügyvezető igazgató volt. A műsorban elhangzott, az Almásy kastély az egész országban referenciaként szolgál a múzeumi szakma számára.

Tovább »

3Téma Alt Norbert – Bagosi Ágota

Páratlan lehetőség előtt állnak a gyulai civil szervezetek, hiszen egy pályázatnak köszönhetően több millió forintot nyerhetnek helyi programok megvalósítására. A 3Témában emellett szó esett a kilenc gyulai közösségi tér megújításáról, köztük az obszervatórium látogathatóvá tételéről, egy japánkert kialakításáról és a Máriás ház felújításáról.

Tovább »

Kézjegy – Kozák Márta

Az Implom József Általános Iskola is csatlakozott az Opera Nagyköveti Programhoz. A napokban Kozák Márta operaénekes tartott rendkívüli órát a gyerekeknek, majd a Kézjegyben beszélt pályájáról, a zene szeretetéről és fontosságáról.

Tovább »

3Téma – Szabó Enikő

Közel 200 kortárs segítőt képeztek ki Gyulán az elmúlt bő egy évtized alatt. Mindezt Szabó Enikő, a Gyulai Ifjúsági Központ szakmai vezetője annak kapcsán mondta el a 3Témában, hogy városunkban rendezték meg az érintettek országos találkozóját. A műsorban szó esett az online világ veszélyeiről és a drogprevencióról is.

Tovább »

Évgyűrűk – 2019.03.08.

A Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete még februárban tartotta meg év eleji közgyűlését, ahol az elmúlt évek programjait értékelték, valamint az idei évi terveket egyeztették. Évgyűrűk című műsorunkba az egyesület képviseletében érkeztek vendégek, akik részletesen ismertették az idősek számára szervezett programokat, melyek közül a Nyugdíjas Akadémia a legnépszerűbb.

Tovább »

3Téma – Ráfi Péter

Érezhetően javult az adómorál az elmúlt években – hangsúlyozta a 3Témában Ráfi Péter, a NAV megyei igazgatóságának osztályvezetője. A műsorban szó esett a közelmúlt legfontosabb szabályváltozásairól, melyek pozitívan érintették a családi kedvezmények és a cafetéria rendszerét.

Tovább »