2019. augusztus 20., kedd
FONTOS

Kultúra

Kulturális hírek: könyvajánlók, népi mesterségek, helyi érdekességek a Körösök völgyéből, Gyuláról és környékéről. Ismerje meg a helyi hagyományokat! Főzzön velünk: recepteink, videóink alapján készült ételeivel elkápráztathatja családját.

Rendkívüli tárlat nyílik Gyulán jegyzett képekkel

Több képet láthat majd a közönség az Henri Matisse tanítványnak számító, békéscsabai születésű Perlrott Csaba Vilmostól. A Kohán képtárban pénteken az utolsó simításokat végezték, hogy a szombat délutáni megnyitóra minden a helyére kerüljön. Gyarmati Gabriella művészettörténész elmondta, a festmények mellett egy kárpit is látható, mely a magyar gobelinművészet megteremtőjéhez, Ferenczy …

Tovább »

Évet zárt a társastánc tanszak

  Szerdán a művelődési központban zajlott az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola társastánc tanszakának évzáró bemutatója. A színpadon közel hatvan növendék mutathatta be az eddig tanult csoportos és páros táncokat. Czirok Mihály intézményvezető köszöntőbeszédében kiemelte a művészet- és a táncoktatás jelentőségét, hiszen a mozgás és a zene kapcsolatának kialakítása mellett …

Tovább »

8400 ember nézte meg a Lego kiállítást Gyulán

A videóban megnézhető, hogy néz ki most a Kohán képtár, miután elvitték a Lego kiállítást. A kiállítótér teljesen kiürült, és már az új tárlatnak készítik elő a helyet, ami közelebb áll majd az eredeti profilhoz. A Lego kiállítás egy hónapig sem volt látogatható, ezen időszak alatt azonban rengetegen látogattak ide. …

Tovább »

Negyvennégyen erősítették meg hitüket a bérmálás szentségével

  Negyvennégyen erősítették meg hitüket a bérmálás szentségével vasárnap a Nádi Boldogasszony-templomban. Az ünnepi szentmisét Kiss-Rigó László püspök celebrálta, aki kiemelte, a bérmálás egy olyan szentség, amelyben a megkeresztelt erőt és küldetést kap, ezáltal megkapja a Szentlélek ajándékát, kapcsolatot teremt az élő Krisztussal. Az eseményen elhangzott, a bérmálásban részesülők elkötelezik …

Tovább »

Több százan vettek részt a 28. EDÜ megnyitóján

  Több száz diák vonult végig Gyula utcáin, pénteken, az immár 28. alkalommal megrendezett EDÜ megnyitójára. Először 1963-ban rendezték meg az Erkel Diákünnepeket, mely mára az egyetlen olyan összművészeti diákfesztivál, mely a Dunától keletre fennmaradt. Ez alkalomból az immár kultikusnak tekinthető fáklyás felvonulásra indultak a résztvevők. Ehhez kapcsolódik Erkel Ferenc …

Tovább »

Több mint 800 versenyző érkezett az idei EDÜ-re

  Elsőként a szólóhangszer, kamaraegyüttes kategóriában nevezők mérték össze tudásukat a zeneiskolában a 28. alkalommal megrendezett Erkel Diákünnepeken. Kovács Ilona helyszínfelelős elárulta, összesen 25 versenyprodukciót értékelt a szakértő zsűri. A nyíregyházi, esztergomi és szegedi fellépők mellett a gyulai román gimnázium tanulója, Iszály Attila is részt vett a megmérettetésen. Elárulta, immár …

Tovább »

Kiállították a művészeti iskolások alkotásait

A videóban hallható gondolattal nyitotta meg Czirok Mihály igazgató a művészeti iskola képzőművészeti tanszakának tanévzáró vizsgakiállítását a művelődési központban. Az előző évekhez hasonlóan idén is több mint 70 diák mutathatta be általa és tanárai által legjobbnak ítélt munkáját. Czirok Mihály köszöntőbeszédében előadóművészként próbálta meghatározni a képzőművészet fogalmát, gyermekkori jelentőségét. A …

Tovább »

Újra megrendezték a Dürer-színpadot

  Telt ház fogadta a 2012 után idén újra megrendezett Dürer-színpad elnevezésű kulturális rendezvényt, melynek a művelődési központ adott otthont. Az eseményen a Dürer Albert Általános Iskola minden osztálya bemutathatta zenés-táncos produkcióját. Görgényi Ernő polgármester köszöntőbeszédében kiemelte, külön öröm az, hogy az intézmény hosszú idő után ismét életre hívta a …

Tovább »

Tematikus napokat rendeztek Mátyás király koráról

A közelmúltban első alkalommal tartottak tematikus napokat a Magvető Református Általános Iskolában. A tavaly rendezett Hunyadi 560 elnevezésű történelemverseny ihlette a Mátyás király korához kapcsolódó háromnapos rendezvényt, árulta el Vizlendvay-Veres Krisztina főszervező. Az első napon a rossz időre való tekintettel a szabadtéri programok helyett a tanulók Gyulai Várban és az …

Tovább »

Déli édenkertekről tartott előadást Csomos Imre

  Látványos felvételeket mutatott az a gyulai könyvtár zsúfolásig telt olvasótermében az érdeklődőknek Csomos Imre, aki a bibliotéka Világjáró gyulaiak sorozatának részeként tartott előadást Édenkertek délen címmel. Az előadó – mint fogalmazott, zavarban volt, amikor felkérést kapott, mert nem tudta, melyik útjáról beszéljen. Végül úgy határozott, a legfrissebbről, az Indiai-óceánon …

Tovább »