2019. december 12., csütörtök
FONTOS

Kultúra

Kulturális hírek: könyvajánlók, népi mesterségek, helyi érdekességek a Körösök völgyéből, Gyuláról és környékéről. Ismerje meg a helyi hagyományokat! Főzzön velünk: recepteink, videóink alapján készült ételeivel elkápráztathatja családját.

Két romániai alkotó képei láthatók a Gyulavári Kastélyban

Időszaki tárlat nyílt a Gyulavári Kastélyban. A két romániai alkotó, Dorothea Cailean és Cetina Marinel őszi munkái november 19-e óta tekinthetők meg a helyszínen. Előbbi művészeti kollégiumban tanít rajzot és festészetet. Az aradi képzőművésznek több helyen volt már kiállítása. Cetina Marinel dizájner és belsőépítész, festészettel csak később kezdett foglalkozni. Az …

Tovább »

Hangversenyt adtak a zeneiskola növendékei

Elsőként Demeter Tamás adta elő Rebikov Cseh néptáncát szerdán, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola hangversenyén. Ahogy minden évben, úgy idén is számot adtak ismereteikről a zeneiskola növendékei. A két napon át tartó rendezvényen 22-22 diák lépett színpadra, a hatévesektől kezdve egészen huszonkét évesekig. Az első, második osztályos kezdő zenészek …

Tovább »

A hímzés volt a középpontban az idei népművészeti vetélkedőn

Immár kilencedik alkalommal rendezte meg idősek számára a népművészeti vetélkedőt a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye. A Városháza dísztermében megrendezett eseményen több gyulai idős klub is képviseltette magát. Az eseményre érkeztek idén is Kétegyházáról, Elekről, valamint Lőkösházáról. A versenyt minden évben más tematika szerint rendezik meg, hogy minél …

Tovább »

Három zongorista és egy dobos alkotott kvartettet

Három zongoristából és egy dobosból áll az a különleges kvartett, mely kedd este lépett fel a Gyulai Várszínház kamaratermében. A Zongorista találkozó nevű formáció alapvetően az örömzenére épül, a tagok időről-időre összeállnak a közönség kedvéért. A különleges alkalmi formációként is aposztrofálható Zongorista Találkozót Nagy Szabolcs és Bacsa Gyula zongoraművészek keltették …

Tovább »

A nemzeti öntudatot formáló előítéletekről tartott előadást Kiss Gy. Csaba

Szomszédaink és előítéleteink – változtak-e 30 év alatt címmel tartott előadást Kiss Gy. Csaba, József Attila díjas irodalomtörténész, művelődéstörténész. A Református gyülekezeti házba érkezők elsősorban északi szomszédainkkal, a szlovákokkal és a lengyelekkel kapcsolatban hallhattak új információkat. Az előadó ugyanis évekig vizsgálta e társadalmak egymásról alkotott képét. Illetve azt, hogy ezek …

Tovább »

Rajzfilmünnep a Gyulavári Kastélyban

November 15. és 17. között immár hetedik alkalommal rendezték meg az Országos Rajzfilmünnepet. Egy hétvégén keresztül több mint 110 helyszínen a magyar és a nemzetközi animációé volt a főszerep. Ehhez a kezdeményezéshez immár negyedik alkalommal csatlakozott a Gyulavári Kastély, ahol szombat délelőtt többek között a Bogyó és Babóca mesét nézhették …

Tovább »

Levéltári barangoló: Gyula elfeledett szentje

Halmágyi Miklós levéltáros egy most induló négyrészes sorozatban a város egy mára már feledésbe merült szentjéről, Móric vértanúról, a Thébai légió legendás parancsnokának történetéről számol be. Az első részben ismertette a vértanú legendáját, valamint európai és magyarországi tiszteletéről is szót ejtett.

Tovább »

A szociális ágazat dolgozóit ünnepelték Gyulán

Kulturális program színesítette pénteken, a Vigadóban megrendezett, szociális munka napi ünnepséget. Az eseményen a gyulai kistérségi intézmény munkatársai vettek részt, Gyula mellett Elekről, Lőkösházáról és Kétegyházáról is érkeztek. Assisi Szent Ferenc egyik gondolatát idézte Görgényi Ernő gyulai polgármester, a kistérségi társulás tanácsának elnöke, aki elismeréssel szólt az ágazatban tevékenykedők munkájáról. …

Tovább »

Az elvarázsolt egérkisasszonyt mutatták be Gyulán

Új előadással érkezett Gyulára a Fogi Gyermekszínház. Az elvarázsolt egérkisasszony című bemutatóra rekordszámú, több, mint 1000 óvodás és kisiskolás érkezett, így egy nap alatt 3 előadást tartottak. A gyulai intézmények mellett Sarkadról, valamint Sarkadkeresztúrról is jöttek érdeklődők. Az előadók fontosnak tartják, hogy a gyerekek színházba járjanak, hiszen ez a kultúra …

Tovább »

Kossuth Ferenc levele Petőfiről

A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum őrzi Kossuth Ferenc azon levelét, melyet Petőfi Sándor halálának évfordulójára írt. Cseresznyés János történész nemcsak az írást mutatja be, hanem beszél Kossuth Lajos fiának sikeres mérnöki, és kevésbé szerencsés politikai pályafutásáról is.

Tovább »