Az idei nyár a megszokottnál jóval csapadékosabb volt, ugyanakkor az augusztus vége tartós kánikulai napokat is hozott magával. Ez a vadon élő állatokra éppúgy fokozott veszélyt jelent, mint a ház körül élőkre. A vadászati szakemberek ebben az időszakban gyakrabban járják a határt, és töltik fel a vaditatókat ivóvízzel. …
Tovább »A nagy melegben felelősségteljesen kell gondoskodnunk az állatokról
A gyermekekhez és az idősekhez hasonlóan az állatok is nehezen viselik a nagy meleget. Nem tud a szervezetük olyan gyorsan párologtatni, csak lihegéssel hűtik magukat, ez viszont nem elég hatékony módja a hőszabályozásnak. Csordás Attila állatorvos elmondta, előfordul, hogy túlmelegednek a kisállatok, ilyenkor nehezebben vesznek levegőt. Emellett előfordulhat hányás, …
Tovább »Új kennelek épültek a gyulai állatmenhelyen
Kevés híján elkészült az az új blokk a gyulai Állatotthon Alapítvány Kígyósi úti menhelyén, mely révén jobb körülmények közé kerülhetnek az újonnan érkező állatok. Ennek apropóján Görgényi Ernő polgármester látogatott el a helyszínre, ahol Tölgyesi Anikó, a telep vezetője mutatta be, hogy állnak a munkálatok, és hogy milyen állatokat …
Tovább »Nemzeti és nemzetközi kutyakiállítás helyszíne ezekben a napokban Békéscsaba
A hazai ebtenyészet hivatalosan az 1800-as években alakult, azóta mindig vannak kutyakiállítások. A korábbi évekhez képest 20 százalékkal több, közel 2300 kutya méretteti meg magát a három nap során. Pénteken nemzeti, a hétvégén pedig nemzetközi kutyakiállítás lesz, melyre többek között a romániai Szatmárnémetiből is érkeztek indulók. A békéscsabai …
Tovább »Nemzetközi német juhászkutya kiállítást rendeztek Gyulán
Kutyaugatástól volt hangos szombaton a gyulai sporttelep, a terület egy jelentős részét ugyanis a második Derby Németjuhász kutya-kiállítás résztvevői népesítették be. Pénteken tizenhét kutya és gazdája vett részt az úgynevezett körungon, ami teljesítményvizsgát jelent, szombaton pedig a küllemversenyen volt a sor. Ezen már teljes volt a mezőny, hiszen a …
Tovább »Tacskókkal ünnepelt a gyulai látogatóközpont
Hosszú sorban érkeztek a második gyulai Tacskó találkozó résztvevői szombat délelőtt az Almásy-kastély elé. A meghirdetett futó- és jelmezversenyre hatvan állatot neveztek be gazdáik, de ennél jóval többen látogattak el a programra. A jelmezverseny egyik legjobb párosa rendőrnek és bankrablónak öltöztetett tacskó duó volt, ők egyébként is szeretik kergetni …
Tovább »Második alkalommal rendezték meg a Tacskó találkozót
Mintegy száz kutyát hoztak el gazdáik a második gyulai Tacskó találkozóra. Az eseményen jelmez- és futóversenyt is rendeztek az állatok számára.
Tovább »Jól érzi magát térségünk nádasaiban a barkóscinege
A több mint négy évtizede futó “Év madara” lakossági internetes szavazást legutóbb a barkóscinege nyerte. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben indította el ezt a programot. Célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezető kiemelte, a madár kiválasztásánál a nádasokra fókuszáltak, …
Tovább »Célegyenesbe ért a gyulai Tacskó találkozó szervezése
Továbbra is rendkívüli érdeklődés övezi a március 18-ai, gyulai Tacskó találkozót, a visszajelzések szerint az ország másik végéből is érkeznek kutyások azon a hétvégén a fürdővárosba, hogy részt vegyenek a programon. Mindezzel párhuzamosan jól alakulnak az előkészületek is, Fábián Tamás kommunikációs vezető elmondta, minden tervszerűen halad, ugyanakkor nem titkolta, némileg …
Tovább »Emucsibéket is hoztak a gyulai kisállatbörzére
Vitán felül ezek a 3-4 hetes emu csibék voltak a gyulai Galamb- és kisállatbörze legkülönlegesebb állatai. A szombat délelőtti vásárra Furka Zsolt Csanádpalotáról érkezett, elmondása szerint otthon ötven emuja van, ezen túl még 160 tojás áll a keltetőben, vagyis hamarosan igencsak megszaporodik az állomány. A világ második legnagyobb, …
Tovább »