Mind az állami védvonalokon szolgálatot teljesítő, mind az önkormányzati védekezést segítő vízügyes műszaki irányítók befejezték a munkát az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén. A rájuk bízott védvonalakon átadták a további feladatokat az adott területeken illetékes vízügyes szakembereknek, illetve az önkormányzatoknak. Esztergomban Hernádi Ádám polgármester és Sütheő László az ÉDUVIZIG …
Tovább »Új szakaszba lépett a védekezés a Dunán
Halad lefelé a Dunán az árhullám, egyre lejjebb lévő településeken tetőzik az árhullám. Péntek hajnalban Komáromnál, nap közben Esztergomnál tetőzött a folyó. A töltéseket ezekben a napokban különösen nagy terhelés éri. Budapestre szombaton várják a csúcsot. A gyulai vízügyesek továbbra is a folyó szinte teljes hosszán, 14 helyszínen látnak el …
Tovább »Békés vármegyeiek segítenek a dunai, árvízi védekezésben
Már a Duna hazai szakaszán tetőzik az árhullám, vagyis a következő napokban kapja a magyarországi védműrendszer a legnagyobb terhelést. A nehéz helyzetben számos Békés vármegyei önkéntes lépett akcióba, és nyújtott segítséget az ott élőknek. Kovács József országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy egy jelentős önkéntes csapat érkezett a térségbe a …
Tovább »Már 156 gyulai vízügyes dolgozik a Duna mentén
Túlzás nélkül állítható, hogy megállás nélkül zajlik a munka Észak-Nyugat Magyarországon, a Duna mentén. A közelgő árhullám miatt több olyan terület védelméről kell gondoskodni, melyek a várható magas vízszint miatt veszélyben lennének. Esztergomnál a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai egy parapet fal megerősítésén 24 órás szolgálatban dolgoznak, fóliával, homokzsákokkal készítve elő …
Tovább »A Lajtától a Dunakanyarig védekeznek a gyulai vízügyesek
144 fővel, három ütemben érkeztek a gyulai vízügyesek Észak-Nyugat Magyarországra, ahol bőven akad tennivaló a közelgő árhullám érkezése előtt. A KÖVIZIG szakemberei a Lajtától egészen Dömösig, vagyis a Dunakanyarig, egy elég hosszú szakaszon teljesítenek szolgálatot. A gyulai szakemberek védelmi anyagokat szállítottak Győrből Esztergomba, Dunaalmás vízelvezető árkot ástak, a különböző helyszínekre …
Tovább »Újabb 28, gyulai vízügyes indult segíteni
Első körben, a hétvégén a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság 116 munkatársa indult útnak az árvízzel leginkább veszélyeztetett Észak-Dunántúlra. A védvonalakon szolgáló kollégákhoz hétfőn egy újabb, 28 tagú gyulai kontingens csatlakozott. A Békés vármegyei szakemberek az árvízi védekezéskor szokásos munkálatokat látják el – mondta Lúczi Gergely mb. igazgató. A Körösökön az előttünk …
Tovább »Péntek délelőttre sikerült lebontani a Gyulavarsándi híd jelentős részét
Június 7-én, az esti órákban kapta az értesítést a Körös-Vidéki Vízügyi Igazgatóság, hogy román oldalon, a határszelvény fölött mintegy 2 kilométerre található, 1904-ben épült Gyulavarsándi híd megrongálódott. Péntek délelőtti képeinken látható, hogy ekkorra sikerült a híd egy részét lebontani. A leomló elemek nagy részét a partra húzták. A néhány …
Tovább »Készülnek a varsándi híd elemeinek megérkezésére a vízügy szakemberei
A nagyváradi Vízügyi Igazgatóságtól származnak a videó elején látható felvételek, melyekből kiderül, milyen állapotban van a határtól két kilométerre lévő, Gyulavarsándon található híd. A szemmel láthatóan rossz állapotú építmény hivatalosan a forgalomtól elzárt területnek számít, vagyis azon nem lehetne átkelni, a környéken élők mégis használják, olykor nemcsak gyalog, hanem járművel …
Tovább »Vízzel töltik fel a belvízelvezető csatornákat Békésben
Hétfő dél után néhány perccel a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai megnyitották a Kis-Sitkai zsilipet, a megáradt, de már apadó Fekete-Körösből pedig könnyen utat talált a víz az erdő felé. Minderről a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Szabó János, a KÖVIZIG igazgatója. Hangsúlyozta, nemcsak itt, hanem ezzel többé-kevésbé egy időben, a Körösök …
Tovább »Megyegyűlés novemberben – oktatás, ár- és belvízhelyzet napirenden
A 2021-es év utolsó, munkaprogram szerinti ülésén több fontos téma került napirendre. Tájékoztatót tárgyalt meg a testület a megye ár- és belvízhelyzetéről, az oktatás helyzetéről, a szakképzésről. Békés megye ár- és belvízhelyzetéről Szabó János, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője számolt be. Elmondta, hogy mind személyi állományban, mind a védművek …
Tovább »