2024. március 29., péntek
FONTOS

Címke: baleset

Baleset és ittas vezetés Gyulán

Gyulán, a Sittye utca és a Toldi utca kereszteződésében, 2019. július 21-én 19 óra körül összeütközött egy kerékpáros nő és egy benzinmotoros kerékpárral közlekedő férfi. A nő 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett. Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2019. július 21-én 8 óra körül Gyula külterületén, az Eleki …

Tovább »

Gyulai rendőrök segítségével oldódott meg egy Borsodi ügy

Délidőben okozott balesetet az a sofőr, aki elhagyta a helyszínt Erdőbényénél. A rendőrök, országot átívelő együttműködéssel estére már gyanúsítottként hallgatták ki a tarcali férfit. Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2019. július 18-án 11 óra 42 perckor, a 37-es számú főúton Erdőbényénél. Egy személygépkocsi vezetője hátulról nekiütközött egy kanyarodó …

Tovább »

Sarkadon és Szarvason helyszíneltek a rendőrök

  Békés megyében 2019. július 8-án két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Sarkadon, az Árpád fejedelem tér és a Szent István tér kereszteződésében, 9 óra 45 perc körül személygépkocsi motorkerékpárossal ütközött. A motor vezetője könnyű sérülést szenvedett. Szarvas külterületén, 17 óra 50 perckor egy személygépkocsi …

Tovább »

Négy baleset történt a megyében

Békés megyében, 2019. július 6-án négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Kétegyházán, a Rákóczi utca és a Márki Sándor utca kereszteződésében, 8 óra előtt néhány perccel egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget és elütött egy kerékpáros nőt, aki elesett és súlyosan megsérült. Csabacsűd külterületén, a …

Tovább »

Motorosok ütköztek Sarkadon

Június 30-án, vasárnap egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Sarkadon, a Sarkadkeresztúri út és a Csillag utca kereszteződésében, 11 óra 30 perc körül összeütközött egy motorkerékpáros férfi és egy robbanómotoros kerékpárral közlekedő férfi. A mentők mindkét jármű vezetőjét súlyos sérüléssel vitték kórházba. A baleset okát …

Tovább »

Baleset Gyula külterületén

Gyula külterületén, 9 óra 45 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget és összeütközött egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfival. A mentők a férfit könnyű sérüléssel vitték kórházba. A baleset okát és körülményeit a Gyulai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Tovább »

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Gyulán

Június 27-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Gyulán, a Kossuth Lajos utcában, 10 óra 45 perc körül egy balra ívelő kanyarban letért az útról és villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi. A balesetben az autó vezetője könnyű sérülést szenvedett. Három órával később, Békéscsaba külterületén egy motorkerékpárral …

Tovább »

Négy baleset, két súlyos, öt könnyű sérült

Június 18-án négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Füzesgyarmaton, a Kossuth utcában, 9 óra után néhány perccel egy személyautónak neki hajtott egy kerékpárral közlekedő férfi, aki elesett és könnyebben megsérült. Békéscsaba külterületén, 11 óra 15 perc körül egy tehergépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget és összeütközött …

Tovább »

Árokba hajtott egy autó, ittas lehetett a sofőr

Gyulán, a Bástya utca és a Malom utca kereszteződésében június 15-én 18 óra körül egy személygépkocsi árokba hajtott. Az autót vezető férfi nem sérült meg, de a helyszíni alkoholszondás ellenőrzés pozitív értéket mutatott nála. A férfit előállították orvosi vizsgálatra és mintavételre, majd büntetőfeljelentést tettek ellene.

Tovább »