Vásári forgataggal és mesterség bemutatókkal a Szent Mihály napjához kötődő hagyományokat és népszokásokat idézték fel szombaton a gyulai várban. A történelmi előadásokból az is kiderült, hogyan ünnepelt egykor a vár népe. Szent Mihály napja egy hamisítatlan őszi ünnep, amelyhez számos hagyomány is kapcsolódik. A gyulai várban tavaly útjára indított, az …
Tovább »Légiipari Szakmai Napot rendeztek Békéscsabán
Katonai, személy- és teherszállító helikopterek és repülőgépek bemutatója várta azokat a pályaválasztás előtt álló diákokat, akik kilátogattak a csütörtökön, a békéscsabai repülőtéren kezdődő Légiipari Szakmai Napra. A Békéscsabai Szakképzési Centrum és a Magyar Légiipari Klaszter kétnapos rendezvényén nagy volt az érdeklődés, ezerötszáz térségi fiatal kapott ízelítőt az ágazathoz köthető hivatásokból. Több …
Tovább »Bemutatta új kötetét Lovász Sándor
Műfaji szempontból besorolhatatlannak nevezte írásait Lovász Sándor, aki a napokban mutatta be legújabb könyvét a gyulai könyvtár földszinti előadótermében. Az ostor című kötetben a szerző régebbi írásai közül válogatott. Lovász Sándor elmondta, munkáit egyfajta képszerűség is jellemzi, ami annak is köszönhető, hogy gyermekkorában sok diafilmet nézett, ez az időszak pedig …
Tovább »Mucsi Zoltán és Kerekes Éva mutatta be az Elemet Gyulán
Az Elem című drámát mutatták be a napokban a Gyulai Várszínház kamaratermében. A Kerekes Éva és Mucsi Zoltán szereplésével színre vitt produkció alapvetően egy idősebb házaspár hétköznapjaiba. A humor mellett megjelenik a veszteségérzet és az elmúlás is. A darab olyan élethelyezeteket is bemutat, melyek az időskorra jellemzőek, Bérczes László rendező …
Tovább »Bemutatták A fény gyulai géniuszait
Az ezúttal szerkesztőként jelenlévő múzeumi vezető, Liska András mutatta be A fény gyulai géniuszai című kötet szerzőit, akik valamennyien helyet foglaltak az asztalnál, az Almásy-kastély Stefánia szárnyában hétfő estébe nyúló könyvbemutatón. A színes kiadvány négy olyan, gyulai kötődéssel bíró ember életútját és szakmai tevékenységét tartalmazza, akik a fény adta …
Tovább »Nyomdakész Erdmann Gyula Németvárosról szóló könyve
A gyulai Németváros történetét dolgozza fel Erdmann Gyula, nyugállományú levéltári igazgató legújabb kötete. A kétszázoldalas tanulmány megjelenése a gyulai németek betelepítésének 300. évfordulója alkalmából, a jövő év első felében várható. A gyulai Németváros története írásban és képekben címmel, nyomdakész formában készen áll Erdmann Gyula kézirata. A nyugállományú levéltári igazgató …
Tovább »Első verseskötetét mutatta be Arató Adrienn
Kisné Czeglédi Márta gyermekkönyvtáros olvasott fel a gyerekeknek kedd délelőtt Arató Adrienn nemrég megjelent verseskönyvéből. Az Állati jó versek című kötet pozitív fogadtatásra talált a kisiskolások körében. A szerző elmondta, a koronavírus járvány ideje alatt érezte úgy, hogy gyermekkori kedvtelését érdemes egy kicsit komolyabban vennie, ráadásul ebben az időszakban …
Tovább »Bemutatták a közfoglalkoztatás eredményeit a pálinkafesztiválon
A közfoglalkoztatási program sikeres Békés vármegyei szereplői mutatták be eredményeiket szombaton, a Gyulai Pálinkafesztivál programjainak részeként. A kiállítók azokat a termékeket hozták el Gyulára, melyek közfoglalkoztatottak közreműködésével készültek, és a piacon, a versenyszférában is megállják a helyüket. A gyomaendrődiek a homoktövisre építettek, ebből velő, ivólé, szörp, lekvár és pehely …
Tovább »A gyulai értékeket népszerűsítik a kollégisták körében
Interaktív előadások révén ismerhették meg többek között a gyulai kolbász történetét a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum Part utcai kollégistái. A csütörtöki esemény az “Interaktív értéktári élmény-előadás és roll kiállítás-sorozat” nyitó állomása volt. A gyulai települési értéktárban található 37 értéket egy tavaly megnyert pályázat segítségével mutatják be a fiataloknak. A programsorozat …
Tovább »Gyulán mutatja be új kötetét Balázs Anita
A mai kor mindenkit érintő, nagy kérdéseit dolgozza fel elsősorban a nagycsoportos óvodás a kisiskolás korosztály számára Balázs Anita Meseköntösben a 21. század című kötete. A nagyszalontai írónő első nyomtatásban megjelent munkáját idén szeptemberben adták ki. A Kádár Annamária pszichológus által ajánlott könyvet december nyolcadikán, a gyermekkönyvtári héten mutatják …
Tovább »