Cser Dániel Pinkó történetével folytatja a Karácsonyi iskola diákjainak mesemondó sorozatát.
Tovább »Száműzöttként Madeirán
Emlékkiállítás nyílik a gyulai Almásy-kastélyban Károly király halálának 100. évfordulója alkalmából. A tárlatot a Madeirai Levéltár és Könyvtár, valamint a Habsburg Ottó Alapítvány gyűjteményéből állították össze a szakemberek. 1921. november 19-én érkezett meg a trónjáról elűzött IV. Károly király és Bourbon-Pármai Zita királyné Madeira szigetére, ahol száműzetésük néhány hónapját töltötték, …
Tovább »A nyúl volt a sláger a gyulai kisállatbörzén
A csökkenő hőmérséklet és az eső nem kedvezett a napokban megrendezett galamb- és kisállatbörzének, ennek ellenére mégis sokan keresték fel a sportcsarnok parkolóját. A gyulai Nagy József régebben sok nyulat tartott, de ma már kevésbé éri meg ezzel foglalkozni, most csak három anyanyula van. A gyulai börzét ugyan a kisebbek …
Tovább »49. alkalommal rendezték meg a városi borversenyt Gyulán
Sándor János 15 éve foglalkozik borászattal. Kiemelte, a jó bor titka a jó idő, a türelem és a hozzáértés. Már hagyomány, hogy a zsűri szakszerűen bírálja a beérkezett mintákat. Ilyenkor jó képet kapnak arról, hogy a városban milyen borokat termelnek. Először a színét, a tisztaságát vizsgálják, utána az illatot és …
Tovább »Ismétlődő internetes csalásokra figyelmeztet a rendőrség
Újabb károsultjai vannak az internetes csalásoknak Békés vármegyében. A rendőrség a most előfordult módszerekre korábban is felhívta a figyelmet és ezúttal is arra kérnek mindenkit, hogy fogadják meg a megelőzési tanácsokat! Békés vármegyében 2023. április 5-én hat nyomozást kellett elrendelni csalás miatt. Egy nő azért fordult a rendőrséghez, mert részletekben …
Tovább »Az oltással és az ültetéssel foglalkoztak a gazdaudvarban
Meg nem múlt el az oltás szezonja, ezért ezzel a témával is foglalkoztak a napokban megrendezett, gyulai program résztvevői a gazdaudvarban. Mint ismert, az oltás során mindkét, érintett növényi részen sebet kell ejteni, a gyümölcstermő fák és cserjék esetében, kellő gondosság esetén a két rész összenő, és sok örömöt …
Tovább »2030-ra készülhet el az M44-es meghosszabbítása a Partium felé
Megállapodás született arról, hogy 2030-ban átadják a negyedik gyorsforgalmi útkapcsolatot is Magyarország és Románia között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Bukarestben. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Sorin Mihai Grindeanu román kormányfő-helyettessel, közlekedési miniszterrel közös sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, a korábbi célkitűzéseik alapján öt évente újabb …
Tovább »Hungarikum vetélkedőt rendeztek Békésben
Békés Vármegye Önkormányzata idén harmadik alkalommal rendezte meg a megyei értékekhez, hungarikumokhoz kapcsolódó vetélkedő sorozatát a HUNG-2022 pályázat keretében. A pályázatot az Agrárminisztérium hirdette meg, melyre az Önkormányzat 2 480 295.- Ft vissza nem térítendő támogatást nyert. A „Viharsarki kincsek nyomában” című vetélkedősorozat célja volt, hogy megszólítsa a fiatalokat, és megismertesse …
Tovább »Budapestről érkező túrázó lopott pénztárcát Szeghalmon
Budapestről Békés vármegyébe érkezett túrázó lopta el egy nő pénztárcáját Szeghalmon Nem jutott messzire vele, a tárca keresésére induló tulajdonos feltartóztatta. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte. A Kéktúra útvonalának alföldi szakaszán indult gyalogtúrára egy pár 2023. március 8-án. A férfi és a nő Budapestről vonattal érkeztek, majd a szeghalmi vasútállomásról …
Tovább »30 százalékkal kevesebb baleset történt eddig Békésben
2022. november elsejei hatállyal új vezetőt nevezett ki Magyarország belügyminisztere, Pintér Sándor a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság élére. Vörös Ferenc ezredes, vármegyei rendőrfőkapitány kiemelte, hogyha az M44-es gyorsforgalmi út teljesen elkészül, és a magyar közúthálózat szerves részévé válik azzal, hogy az M5-ös autópályába torkollik, akkor még élénkebb közlekedési viszonyokra kell …
Tovább »