2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Címke: cimlap_vezeto

!nohirstart

Tavaly közel 19 ezren adtak vért Békés vármegyében

  2023-ban is a véradások szervezése volt a legnagyobb feladata a Magyar Vöröskereszt Békés vármegyei szervezetének. Tavaly összesen 928 alkalommal rendeztek véradást, ezeken mintegy 18 ezer 800-an jelentek meg. Ezek az adatok mindkét esetben magasabbak, mint 2022-ben. 2024-ben is tovább folyik a munka, hiszen minden nap biztosítani kell a vérellátást …

Tovább »

Fokozottan figyelnek a hidegben: életbe lépett a vörös kód

  A hideg időjárás miatt hétfő estétől országosan életbe lépett a vörös kód, amely kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott ember befogadását, hívta fel a figyelmet kedden Kiss Szabolcs. Gyulán is fokozottan figyelnek az idősekre, különösen a külterületen élőkre és a szociálisan rászorulókra. A mínusz …

Tovább »

Nyílt napot tartottak a GFE gyulai karán

    Kedden a harmadik nyílt napot tartották meg ebben a beiskolázási időszakban a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán. Az érdeklődők tájékoztatást kaptak az itt folyó képzésekről, és arról, hogy milyen lehetőségekkel várják őket. A jelenlegi hallgatók intenzív időszakot élnek, hiszen most zajlik a vizsgaidőszak. A hallgatói önkormányzat viszont már …

Tovább »

Csökkenő építőipari megrendelések, mérséklődő infláció

Már a múlt év második felében érezhető volt, hogy szűkülnek a lehetőségek a Békés vármegyei kkv-k jelentős része számára – mondta Nagy Mihály László. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vármegyei elnöke úgy látja, elsősorban az építőiparban jelentkeznek problémák, ebben a szektorban ugyanis jelentősen csökkent a megrendelések száma. A vármegyei …

Tovább »

Ittas vezető a Popovics Jusztin utcában

Ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök 2024. január 8-án 21 óra 30 perc körül Gyulán, a Popovics Jusztin utcában. Egy férfit ellenőriztek, aki személygépkocsit vezetett, amikor megállították és a helyszíni alkoholmérés eredménye pozitív értéket mutatott. Mivel a további mérések is megerősítették az ittas vezetés gyanúját, a rendőrök elvették a vezetői …

Tovább »

Sikeres évet zárt a Gyulasport

A tavalyi esztendő a kezdeti nehézségek ellenére sikeresen végződött a Gyulasport Nonprofit Kft életében, fogalmazott Kertes István ügyvezető, köszönhetően az együttműködő partnereknek és a munkatársaknak egyaránt. A  2024-es év a korábban megkezdett fejlesztések folytatásával és további, új tervek megfogalmazásával indult.A működésre irányuló gondos pénzügyi tervezés és a pozitív partneri hozzáállás …

Tovább »

Megkezdődött a fenyőfák elszállítása

Volt rá esély, hogy vasárnaptól akár nagyobb mennyiségű csapadék társaságában érkezik meg a lehűlés térségünkbe. Az előrejelzések szerint akár már vasárnap délután havazásra válthatott volna az eső, de erre végül nem került sor. A Gyulai Közüzemi Kft munkatársai hétfő hajnaltól ügyeletben voltak. Vízkereszthez kapcsolódóan szokás leszedni a díszeket a karácsonyfákról, …

Tovább »

Beköltöztek a városba az erdei fülesbaglyok

  Az ritka látvány, hogy nappal repülni látunk egy-egy erdei fülesbagolyot, ebben az időszakban inkább a Csónakázó-tó melletti fenyőféléken húzódnak meg ezek a madarak. Ahhoz azonban már hozzászokott a gyulaiak többsége, hogy a baglyok időről-időre beköltöznek a városba. Igyekeznek rejtőzködni, és láthatóan keresik a sűrűbb fákat. A figyelmesebb szemlélők azonban …

Tovább »

Két pályázatot nyert a gyulai könyvtár

Két jelentősebb pályázat megvalósítását tervezi az idei évre a gyulai könyvtár. Az egyik által olyan nyári programokat szerveznek, melyek révén a résztvevők gyermekek nemcsak élményekben részesülnek, hanem ismereteik is bővülnek. Dézsi János igazgató elmondta, szeretnék tartani a lépést a technikai fejlődéssel, így a kor kihívásaira reagálva fejlesztik a digitális olvasószolgálatot, …

Tovább »

Három nap alatt négy ittas vezető Békésben

Három nap alatt négy alkalommal is pozitív eredményt mutatott a szonda a helyszíni alkoholmérések alkalmával. Orosházán 2024. január 5-én 10 óra 45 perckor állítottak meg egy személygépkocsit vezető férfit a rendőrök, akinél felmerült az ittasság gyanúja. Másnap, január 6-án 15 órakor Battonyán ellenőriztek egy román állampolgárságú férfit, aki személygépkocsit vezetett …

Tovább »