2024. április 16., kedd
FONTOS

Címke: cimlap_vezeto

!nohirstart

A fény gyulai géniuszai: új kötetet mutatnak be

A magyar kultúra napján mutatja be a gyulai Erkel Ferenc Múzeum A fény gyulai géniuszai című új könyvét. Az összeállítás egy azonos című szakmai napon elhangzott prezentációkat gyűjti egybe. A 2021-ben megkezdett kutatási program keretében négy olyan, gyulai származású kiválóság életútjának és tevékenységének forrásait tárták fel gyulai szakemberek, elsősorban az …

Tovább »

Gondoskodnak a vadak etetéséről

  A hideg idő beálltával folyamatosan etetik a vadon élő állatokat a Pejrét Vadásztársaság mintegy kilencezer hektáros területén. Ebben az időszakban több száz mázsa etetőanyagot használnak fel, hogy a vadállomány túlélje a téli időszakot. A vadak téli etetése elengedhetetlen azokban a hónapokban, amikor a természetben kevesebb élelmet találnak az állatok. …

Tovább »

A tavalyi rekord után idén is csúcsra tör a GFE

  Változatlan az érdeklődés az idei felvételi időszakban is a Gál Ferenc Egyetem képzései iránt, hívta fel a figyelmet Kovács Katalin oktatási igazgató. Már az új felvételi pontrendszer szerint, február 15-i jelentkezési határidővel várják a jelentkezőket az egyetemi karokon. A tavalyi tanév történelmi rekordszámokat hozott a Gál Ferenc Egyetem életében, …

Tovább »

Munkácsy teljes életpályája feltárul a gyulai tárlaton

Munkács Mihály a Siralomház című festményével robbant be a köztudatba Párizsba, festményét a korabeli beszámolók szerint kisebb tumultus mellett állították ki, a látogatók olykor nagyobb tömegben érkeztek a műhöz. Az ikonikus alkotásnak a gyulai Almásy-kastély időszaki kiállítótermében is nagy teret szentelnek, a kék teremben minden erről szól. A napokban megérkezett …

Tovább »

140 óvodás vett részt a szerdai grassroots fesztiválon

  A sportcsarnokban kialakított ügyességi pályákon végeztek feladatokat óvodások a Bozsik program grassroots fesztiválján. Az ilyen események fő célja az, hogy már fiatal korban megszerettessék a gyerekekkel a mozgást, ugyanakkor a képességeiket is fejlesszék. Gyulán az ovi-foci program 12 éve indult. Három évvel ezelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség három körzet …

Tovább »

Teltházzal működik a hajléktalan szálló

  A pandémia óta ez az első év, hogy újra telített a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet gyulai központja. Az intézményben harmincnégy Gyulán és gyulai kistérség településein élő, hajlék nélküli emberről gondoskodnak. November óta tart a krízisidőszak a hajléktalanellátó intézményekben. Rendszerint ősszel jelentkeznek a szállón azok az emberek, akik egyébként a jó …

Tovább »

Épül a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium új tornaterme

  Tavaly december óta a bontási munkálatok folynak az Adler Ignác utcai épületnél. Bengery Zsoltné igazgató kiemelte, a gimnázium jelenlegi tornatermét az évek során kinőtték. A gimnázium életében a 2023/24-es tanév egyik első eseménye a nyílt nap volt. Az interaktív programon a nyolcadikos diákoknak és szüleiknek lehetőségük volt megismerni a …

Tovább »

Menet közben folyt el a gázolaj, két autó összetört

      Műszaki hiba miatt folyt el egy kisteherautó üzemanyaga menet közben Doboz és Gyula térségében. A gázolajjal szennyeződött úton két jármű is megcsúszott, és összetört. A rendőrök megtalálták a furgon vezetőjét, és eljárást indítottak ellene. Anyagi káros közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre 2024. január 3-án Gyula külterületén, …

Tovább »

Folytatódik Gyulán az Epipen program

  Három gyermek és egy felnőtt esetében kellett használni tavaly az Eipen injekciót – hangzott el a szerda délelőtti, a Dürer iskolában megtartott sajtótájékoztatón. Az eseményen Alt Norbert alpolgármester jelentette be, hogy a két éve Gyulán útjára indult, országos szempontból is egyedülálló program 2024-ben is folytatódik. A program által érintett, …

Tovább »