2024. március 29., péntek
FONTOS

Címke: cimlap_vezeto

!nohirstart

Talajművelési munkák folynak a Gyulai Agrár Zrt-nél

  Lassan véget ér a 2023-as mezőgazdasági esztendő a Gyulai Agrár Zrt-nél. A terménybetakarításon túl, a magtárak megteltek és az őszi gabona vetése is befejeződött. A jelenleg folyó talajművelési munkák várhatóan november végéig tartanak, majd a pihenés időszaka következik az ágazatban dolgozóknak. A Gyulai Agrár Zrt-nél az elmúlt hetekben megteltek …

Tovább »

A korábbi csúcsot közelíti a várfürdő idei vendégszáma

  Az idei év január-augusztus közötti időszaka lényegesen jobb volt, mint amire számítottak – fogalmazott Kun Miklós. A Gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatója kiemelte, 2023-ban a hétvégék kifejezetten erősek voltak, mindez viszont nem mondható el a hétköznapokról. Előbbiek esetében az úgynevezett három napos vendégek azok, akik a nagyobb bevételt hozzák. A …

Tovább »

Keresik a város karácsonyfáját

  A korábbi évekhez hasonlóan, az idén is a lakosság segítségét kéri a városi önkormányzat, hogy megtalálják Gyula kiemelt köztereit díszítő karácsonyfákat. November 13-ig várják mindazok jelentkezését, akik szívesen felajánlanák a fenyőfáikat, hogy azok hozzájáruljanak a fürdőváros ünnepi hangulatba öltöztetéséhez. Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan, az idén is keresi a …

Tovább »

Gyógyhely védjegy birtokosa lett Gyula

  Már 1984-ben, az akkori egészségügyi miniszter, dr. Schultheisz Emil határozatában gyógyhelynek minősítette a várkert, Szent Miklós park, várfürdő, Csigakert, kórház által alkotott területet, de ezzel az új védjeggyel igazoltan megfelelünk a 21. századi követelményeknek is – írta közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester. A Magyarország Kincsei – Gyógyhely védjegy használatára …

Tovább »

Burkolatjavítási munkálatokat végez ezekben a napokban is a Magyar Közút

  Több útfelújítás zajlik a napokban térségünkben. A Magyar Közút Békés vármegyében található négy mérnökségéből három esetében október 30-án kezdték el a burkolatjavítási munkálatokat. Ezt kétfajta technológiával végzik a szakemberek. Az egyik a szakzsargonban járdafinisheresnek nevezett javítás, mely esetében a burkolatszél leszakadását korrigálják. A másik változat a nagyfinisheres módszer, ahol …

Tovább »

Gödöllői diákok látogattak az Erkel házba

  Nem véletlenül érkeztek november hetedikén Gyulára, az Erkel Ferenc Emlékházba azok a gödöllői általános iskolások, akik hagyományos projektnapjukat tartották a Himnusz zeneköltőjének szülőházában. A Pest vármegyei, Erkel Ferenc nevét viselő intézményben nagy hagyománya van a névadó tiszteletének. Most három osztályból összesen 68 hetedikes vett részt a programon. A diákok …

Tovább »

A tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrzik kiemelten a rendőrök

  Rendszeresen szervez közlekedésbiztonsági akciókat az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata. Ezekhez a kezdeményezésekhez rendszeresen csatlakozik a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság is. Jelenleg november 6-a és 12-e között zajlik egy akció, ahol a tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrzik kiemelten a rendőrök. Figyelik a vezetési és pihenési időt, a veszélyes áruk szállítására vonatkozó …

Tovább »

Erkel Ferenc születésének évfordulóját ünnepelték

  A Nógrád vármegyei Szécsényből érkezett Gyulára az ottani Erkel Ferenc Vegyes Kar, hogy más programok mellett tagjai részt vegyenek a gyulai, Erkel Ferenc születésének évfordulójához kötődő programokon. A péntek délután a jeles zeneszerző szülőházában rendezett programon is ők énekelték el a Himnuszt, majd rövidebb ünnepi műsort adtak. Mint ismert, …

Tovább »

Ösztöndíj-átadó és koncert a városházán

  Három fiatal vehette át péntek este, a gyulai városháza dísztermében az Erkel Ferenc Művészeti Ösztöndíjat. Kovács Dorka, Burda Adrienn és Mundruczó Nóra egyaránt művészeti pályára készül, a helyi önkormányzat pedig ösztöndíjjal segíti tanulmányaikat. Köszöntőjében Görgényi Ernő polgármester kiemelte, Erkel Ferenc a magyar hagyományokból merítve, de az európai zenei hagyományokhoz …

Tovább »

Ittas járművezetés és körözött nő elfogása Békésben

Két nap alatt három ittas járművezetővel szemben is intézkedtek a rendőrök Békés vármegyében. Tótkomlóson 2023. november 3-án 23 óra 20 perc körül egy férfit ellenőriztek, aki személygépkocsit vezetett és a helyszíni alkoholmérés eredménye pozitív lett. Másnap, 2023. október 4-én 8 óra körül Gyulán, 9 óra 20 perckor pedig Kaszaperen állítottak …

Tovább »