2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Címke: egyház

A gyermek közös felelősség

Tavaly július óta 13 megyében közel 7000 gyermekről gondoskodik a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató. A rájuk bízott, családjukból kiemelt gyermekek csaknem 90 százaléka nevelőszülőknél nevelkedik, ami azt jelenti, hogy családot kapnak a család helyett. Így a traumákat átélt apróságok megélhetik azt a szeretetteljes gondoskodást, ami minden gyermeknek jár. Az ország legtöbb, mintegy 2000 nevelőszülőjét foglalkoztató …

Tovább »

130 éve született a vértanú püspök

  Apor Vilmosra emlékeztek Gyulán Bár Győrött vált vértanú püspökké, Apor Vilmos kultusza ma is különösen erős Gyulán. A város lakói számon tartják tetteit, ápolják emlékét. Születésének 130. évfordulójára több helyszínen emlékeztek. Apor Vilmosban már a gyermekkorában kialakult a papi hivatás iránti érdeklődés, ami a gimnáziumi évek alatt csak még tovább erősödött. A Győri Egyházmegye szemináriumába …

Tovább »

Imaestet tartottak a szegedi székesegyházban

  Szemtől szembe Istennel Egyetemisták, katekéták, világi apostolok, papok, szerzetesek olvasható és meghallgatható elmélkedései vezetnek át a nagyböjtön a Szeged – Csanádi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája (IPC) által összeállított nagyböjti imafüzetben. A lelki előkészületet segítő gondolatok mellett programokra is hívnak az IPC munkatársai. Március 17-én ismét f2F imaestre gyűlhettek össze a fiatalok a szegedi dómban. Face2Face …

Tovább »

Serfőző Levente a Szeged-Csanádi Egyházmegye szinodális folyamatáról

Valami új elindul Az oktatási és a pasztorális helynökség szervezésében webináriumokon dolgozták fel a szinodális folyamat által középpontba állított témákat. Októberben Serfőző Levente oktatási helynök és Kondé Lajos pasztorális helynök a szinodális folyamat célkitűzéseit, szemléletmódját, cselekvési tervét vezették fel. Felföldi László pécsi megyéspüspök a közösség, Thorday Attila újszegedi plébános és Bucskóné Lehota Ágota, a Pasztorális …

Tovább »

Házszentelő a tanyavilágban

„A Stella Maris azt hirdeti, a közösség érték, és az a hivatása, hogy ezt erősítse, gazdagítsa, felemelje”- fogalmazott Kiss-Rigó László püspök a domaszéki képzési központ, közösségi tér és szálláshely megáldásakor. A tanyavilág új épületének házszentelőjén részt vett Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Házszentelőt ünnepeltek Domaszék-Kunhalmon. Míg elnéptelenedő falvakról, a vidék lemaradásáról …

Tovább »

Aláírták a közfeladat-finanszírozási szerződéseket a katolikus felsőoktatási intézményfenntartókkal

Az egyházi felsőoktatás fejlődését segítő közfeladatfinanszírozási szerződéseket kötött a katolikus és a református felsőoktatási intézményfenntartókkal a kormány március 29-én, kedden a budavári Karmelitában A dokumentumokban a felek megállapították a katolikus, illetve református felsőoktatási intézmények működésének kereteit és garanciáit, beleértve az egyházi fenntartók és intézményeik által vállalt minőségi mutatókat is, amelyek mentén a közösen kitűzött felsőoktatási célok teljesülése …

Tovább »

Kőkeresztet állítottak Mezőhegyesen

  Április elsején, a ménes történelmi kapuja előtt állították fel Mezőhegyesen azt a kőkeresztet, melyet Kiss-Rigó László püspök szentelt fel. A főpásztor az eseményen hangsúlyozta, a kereszt a pozitív értékek szimbóluma, mely erőt ad a küzdelemhez. – Most újabb küzdelmek vannak a világban, bennünket is érintenek. Sokan támadják, tagadják értékeinket– …

Tovább »

Kárpátaljai magyaroknak nyújt támaszt a Karitász

  Mintegy kétszáz Ukrajnából menekült emberről gondoskodik a háború kitörése óta a Szeged-Csanád Egyházmegyei Karitász. Többségük magyar, akik Kárpátaljáról érkeztek. Az orosz–ukrán háború miatt otthonukat vesztett kárpátaljai magyarokat már a fegyveres konfliktus kirobbanását követő hétvégén fogadta az egyházmegye segélyszervezete: kétszáz Ukrajnából érkezett menekültnek nyújtottak szállást Szegeden és környékén. Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász …

Tovább »

Kiss-Rigó László: Krisztus megmutatta a célt!

Húsvét vasárnapján Kiss-Rigó László püspök tartott szentmisét a szegedi dómban. A főpásztor hangsúlyozta, az emberiség sorsával, helyzetével kapcsolatban meglehetősen negatív tapasztalatokat gyűjthettünk az elmúlt időszakban. Ki gondolta volna, hogy a fejlett orvostudomány ellenére jön egy sok szenvedést okozó járvány? Ez még be sem fejeződött, már zajlik egy háború a szomszédunkban, …

Tovább »

Kiss-Rigó László püspök üzenete

Tisztelt Olvasók, Kedves Testvérek!   A közelmúltban, az elmúlt hónapokban, egy-két évben mindannyiunk mindennapi életét váratlan, korábban elképzelhetetlen események befolyásolták, és befolyásolják a mai napig. Ki gondolta volna korábban, hogy az emberiséget a 21. században váratlanul olyan járvány sújthatja, mint a Covid? Soha nem fogjuk megtudni, hogy a pandémia kitörésében milyen szerepet játszott az …

Tovább »