2024. április 19., péntek
FONTOS

Címke: életmód

Sosem késő elkezdeni az úszni tanulást!

A fiatalok egyik legkedveltebb sportja nem csak országos, hanem gyulai sikereknek is örvend rendszeresen. Petróczki Zsombor edző az úszás jótékony hatásait, Tóth András edző pedig a gyulai versenyzők terveit mutatja be, Juhász Jácint edző pedig a szárazföldi edzésekről beszél a Spiritusz című műsorunkban.

Tovább »

150 kg hal akadt a horogra az évadnyitó, gyulai horgászversenyen

Az Erkel és Rákóczi tavakon rendezték meg az idei évadkezdő horgászversenyt Gyulán. Az eseményt szervező Kiss Horgásztavak és a Gyulai Sporthorgász Egyesület a tavalyi évben elhunyt Benkő Ferenc horgász emlékének ajánlották fel a versenyt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor van a halak ívási időszaka, amikor is kevésbé esznek, így …

Tovább »

Áll a tojásfa a németvárosi Apor téren

Német nyelvű műsort adtak az Apor téren a Németvárosi Óvoda és az Implom iskola növendékei. Mindezt a közelgő húsvét apropóján tették. A fiatalok rövid áttekintést kaptak a keresztény kultúrkör egyik legfontosabb ünnepéről, és annak máig élő hagyományairól. A tojásfa állításának régebben nagy hagyománya volt ezen a városrészen is. Ezt egy …

Tovább »

A noni gyümölcsről tartottak előadást a gazdaklubban

  “Noni” a gyógynövény. Ezzel a címmel tartott előadást Németh Csaba történész a gazda esték programsorozaton. A morinda citrifolia, ismertebb nevén a noni egészségünkre gyakorolt pozitív hatásait mutatták be az eseményen. A polinéz törzsi gyógyítók 2000 éve használják láz, gyulladás, hasmenés, szorulás, állatharapás, rovarcsípés és számos betegség kezelésére. Amerikai orvosok …

Tovább »

Hogyan szaunázzunk helyesen?

A hideg időben sokan mennek el szaunázni megelőzve ezzel a megfázást. A Gyulai Várfürdő Castello szaunaparkjában négy finn szauna, két infraszauna és egy gőzkabin található. Nagy Sándor szaunamester elmondja a szaunázás jótékony hatásait a Spiritusz című műsorunkban.

Tovább »

75 idős ember kapott infokommunikációs eszközöket

Hatvanöt év feletti időseknek adtak át számítógépeket kedden, a sarkadi városházán. Velük együtt összesen 75-en kapnak informatikai eszközöket és ingyenes internet-hozzáférést a Segítő Kezek Idősügyi Infokommunikációs Program keretében. Az átadóhoz kapcsolódó sajtótájékoztatón Jeneiné Rubovszky Csilla miniszteri biztos elmondta, a kormány kiemelt feladatnak tekinti az idősek helyzetének javítását, mivel a rendszerváltás …

Tovább »

Krízishelyzet munka nélkül: Szicsek Margit válaszol

Komoly krízishelyzetbe kerülhetnek mindazok, akik hirtelen elvesztik az állásukat, és nem tudnak rövid időn belül újra elhelyezkedni. A Nem vagy egyedül című műsorban Szicsek Margit szakpszichológus erre a helyzetre ad tanácsot. A munkahely elvesztéséről és ennek nehézségeiről beszélt Szicsek Margit a “Nem vagy egyedül” című műsorban. A szakember hangsúlyozta, egy …

Tovább »

Nem vagy egyedül: karácsonyi tippek a pszichológustól

A karácsonyt nem mindenki tudja családban, vagy valamilyen közösségben eltölteni. A Nem vagy egyedül! című műsorban a Szicsek Margit pszichológus erre a helyzetre ad tanácsot.   A műsorban a szakember arra a kérdésre próbálja megadni a választ, hogy hogyan lehet egy ilyen élethelyzetben felkészülni ezekre a napokra. Ilyenkor jó alkalom …

Tovább »

Ötvenedik alkalommal osztottak ételt a rászorulóknak

A meghirdetett időpontban, szombaton, egy órakor már javában zajlott az ételosztás, Gyulán. A gyulai gazdaudvarban ötvenedik alkalommal szervezték meg a jótékonysági eseményt, melyen a korábbi hagyományokhoz híven a gazdagon elkészített babgulyás mellett édességet és ruhát kaphattak a rászorulók. A szervezésben több magánszemély és szervezet vállalt szerepet, gondoskodva arról, hogy a …

Tovább »

Segíti az időseket a gyulai református gyülekezet

A gyulai református gyülekezet erejéhez mérten próbál segíteni a magányos időseknek, ami az ünnepek közeledtével még inkább fontos, mondta Baráth János. A református lelkész az Évgyűrűkben arról is beszélt, hogyan változott a karácsony ünneplése az elmúlt évszázadokban.   Baráth János református lelkész az Évgyűrűkben beszélt arról, hogy a gyulai református …

Tovább »