2024. április 19., péntek
FONTOS

Címke: életmód

Pszichológus: mi magunk is tehetünk a minőségi időskorért

A genetikai adottságon túl megfelelő életmóddal maga az idős ember is sokat tehet a minőségi öregedésért. Szicsek Margit pszichológus az Évgyűrűkben beszélt azokról a lehetőségekről, melyek segítenek ennek a korosztálynak teljessé tenni az életszakaszt. A genetikai tényezők mellett nagy szerepe van az életmódnak, ezen belül is az egyik fontos kritérium …

Tovább »

350 gyermek vehetett részt az idei ÁGOTA táborban

„Ezeknek a táborlakóknak ez a tíz nap a mennyországot jelenti” 21. alkalommal rendezték meg az Állami Gondoskodásban Élő Fiatalok Országos Találkozóját (ÁGOTA) Doboz-Szanazugban. A tíznapos rendezvényre az ország minden pontjáról érkeztek lakásotthonokból, nevelő­szülői hálózatból nehéz sorsú gyermekek, akik segítőkkel vettek részt a tábor nyújtotta programokon. Aratóné Vágner Margit, Doboz alpolgármestere a rendezvény hivatalos megnyitóján köszöntőjében úgy …

Tovább »

A zenélés és tanítás kiegészítik egymást Rácz Gyula életében

Rácz Gyula brácsás mintegy tíz éve tanít a békéscsabai Bartók Béla művészeti szakközépiskolában különböző népi hangszereket, emellett a gyulai Erkel Ferenc művészeti iskolában is tart órákat. A sarkadi népzenész és zenepedagógus a Kézjegyben elmondta, az első hangszere neki is a citera volt gyermekkorában. Később a brácsára váltott, amikor Téglás Ferenccel …

Tovább »

A tavalyihoz hasonló árbevételt hozhat a gyulai főszezon

Egy felmérés szerint elégedettek voltak a város turisztikai szolgáltatásaival az ide érkező vendégek. A 3Témában a szakemberek a nyári szezont is értékelték.   Arató Henrietta a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület alelnöke optimistán nyilatkozott a 3Témában az ide turisztikai főszezonról. Bár a tavalyi évhez képest valamelyest később indult be a szezon, de …

Tovább »

Kihirdették a gyulai virágosítási verseny eredményét

Idén is öt kategóriában hirdettek eredményt a városi virágosítási versenyen. A kezdeményezéssel azokat a gyulaiakat ismerték el, akik tesznek azért, hogy szebb legyen városunk.   Alt Norbert alpolgármester a városi virágosítási verseny eredményhirdetésén köszönte meg azt a hozzáállást, ami a lakosság részéről tapasztalható a közterületek gondozását illetően. A verseny egyik …

Tovább »

Kolbász, pálinka, méz, tészta, lekvár és libamáj gazdagította Békés megye kosarát

A Szent István Bazilika előtti téren ismét bemutatkoztak a magyar értékek, Magyarország 19 megyéje – közöttük Békés megye – mellett a határon túli magyarság is elhozta értékeit, nemzeti és tárgyi kultúráját, hagyományait. 2013-ban hagyományteremtő céllal, első alkalommal rendeztek Magyar Értékek Napját Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren.   Az …

Tovább »

Az ország harmadik legjobb fürdője a Gyulai Várfürdő

Lezárult az év fürdője szavazás, melyen a három kategória közül a legjobb létesítményeket tömörítőben a Hajdúszoboszló, Sárvár, Gyula végső sorrend alakult ki. Ez az eredmény komoly elismerés a várfürdőnek, hiszen a vendégek szavazatai alapján ért el előkelő helyezést. A fürdők három csoportban versenyeztek egymással. A legnagyobb és legismertebb, valamint a …

Tovább »

A társas kapcsolatban élő időseknek minőségibb életet élnek

Nagyon fontos, hogy az öregedés során az embernek legyenek céljai, és figyeljen a társas kapcsolatok minőségére. Az Évgyűrűkben Szicsek Margit szakpszichológus az idősödéssel kapcsolatos lelki változásokról beszélt.   Szicsek Margit tanácsadó szakpszichológus az Évgyűrűkben beszélt azokról a lelki változásokról, amelyek az időseket érintik és jelentős hatással vannak mindennapi életükre. Ennek …

Tovább »

A gyulai az ország harmadik legjobb fürdője

Lezárult a év fürdője szavazás, melyen a legjobb létesítmények között a Hajdúszoboszló, Sárvár, Gyula sorrend alakult ki. Ez az eredmény komoly elismerés a várfürdőnek, hiszen a vendégek szavazatai alapján ért el előkelő helyezést.     1. Hungarospa Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló 2. Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdõ Sárvár 3. Gyulai Várfürdõ Gyula 4. …

Tovább »

A várvédő hősökre emlékeztek

A gyulai vár elestét sokáig nem értékelték kellőképpen, csupán azt hangsúlyozták, hogy a várat a magyarok feladták: hangzott el  gyulai vár ostromának 451. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezésen. Az eseményen a tavaly felavatott emléktáblát is megkoszorúzták.   Alt Norbert alpolgármester gondolataiban kiemelte, a Gyulai vár elestét sokáig nem értékelték kellőképpen, csupán azt …

Tovább »