Csütörtökön, a Vigadóban tartott előadást Suhajda Szilárd és Klein Dávid hegymászók, a K2 sikeres meghódításáról, és arról, hogyan jutottak el a csúcsra. Több, mint fél évig tartó intenzív felkészülés után, idén júliusban indultak útnak annak érdekében, hogy oxigénpalack nélkül, első magyarokként feljussanak a K2 csúcsára. Ugyan 2016-ban már megpróbálták megmászni …
Tovább »Az egészség jegyében rendezték meg a Salátanapot az Erkel gimnáziumban
,,Egészségesen éld az életed!” Ez volt a huszonharmadik Salátanap jelmondata az Erkel Ferenc Gimnáziumban. Az egészséges életmód egyik titka a vitaminokban gazdag zöldségek és gyümölcsök rendszeres fogyasztása, ezt igyekeztek népszerűsíteni az iskolában is, az ételeket pedig maguk a diákok készítették el az osztálytermekben. Ezen a napon az egészségre való törekvés …
Tovább »December 2-ig lehet regisztrálni a szerdai Turizmus Akadémiára
December 4-én, szerdán az Erkel Hotel ad otthont a Turizmus Akadémia elnevezésű országos rendezvénysorozatnak. A díjmentesen látogatható esemény a térség turisztikai szolgáltatóit, elsősorban szállásadóit célozza meg, akik a szakértők jó gyakorlatai segítségével bővíthetik ismereteiket az orvosi-, a szenior- és az akadálymentes turizmusról, mint feltörekvő réspiaci turisztikai termékekről. A rendezvényre hétfő …
Tovább »Egyre népszerűbb a szaunázás a Gyulai Várfürdőben
A szaunázásnak számtalan jótékony hatása van, így a hideg időben sokan mennek el szabadidejükben a Gyulai Várfürdőbe. A vírusok, baktériumok a forró és száraz levegőn elpusztulnak, verejtékezéssel pedig a bőrön keresztül távoznak a méreganyagok. Emellett javítja a vérkeringést, érregeneráló, erősíti a szívet, növeli a szervezet ellenálló képességét. A szervezet több …
Tovább »A hímzés volt a középpontban az idei népművészeti vetélkedőn
Immár kilencedik alkalommal rendezte meg idősek számára a népművészeti vetélkedőt a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye. A Városháza dísztermében megrendezett eseményen több gyulai idős klub is képviseltette magát. Az eseményre érkeztek idén is Kétegyházáról, Elekről, valamint Lőkösházáról. A versenyt minden évben más tematika szerint rendezik meg, hogy minél …
Tovább »Lisztérzékenységet szűrtek a gyulai iskolákban
Egy évtizede még enyhe altatásban, vékonybél-mintavétellel szűrték a lisztérzékenységet, mára pedig már az orvostudomány fejlődésének köszönhetően fájdalommentesen elvégezhető a vizsgálat. Tíz perc múlva pedig már ennek eredményét is megtudhatjuk. Ahogy a korábbi években, úgy ebben a tanévben is a város összes általános iskolájában elvégzik a szükséges szűrővizsgálatokat. Elsőként az Implom …
Tovább »Számos ember úti célja volt Gyula az őszi szünetben
Telt házzal működött az őszi szünetben a gyulai Erkel hotel. A legnagyobb érdeklődés november elsejétől harmadikáig tartott, ekkor, a három napos hosszú hétvégén több, mint 2500 vendégéjszakát regisztráltak. Boros Zoltán elmondta, ebben az időszakban a családosok érdeklődtek leginkább a szálloda iránt. A vendégek 95 százaléka belföldről érkezett. A jövőbeni foglalási …
Tovább »Az időseket ünnepelték a Temesvári úti klubban
Minden egyes közösséget jellemez az, ahogy az idős emberekkel bánik – ezzel a gondolattal vezette fel Kiss Szabolcs intézményvezető a Temesvári úti klubban megrendezett idősek világnapi ünnepséget. Az esemény iránti érdeklődést mutatja, hogy azon közel negyvenen vettek részt. A hármas számú klubban hagyománynak számít, hogy minden ünnepet megrendeznek, így az …
Tovább »A VIII. Hídi sétát rendezték meg Gyulán
Ismeretterjesztő előadásokkal, egészségügyi szűrésekkel, egészséges ételekkel készült a sétával egybekötött programra a Vöröskereszt és a Gyulai Egészségfejlesztési Iroda. Az ,,Összefogás az egészségért” – séta a mellrák ellen figyelemfelhívó rendezvény alkalmával péntek délután szakmai programokkal várták az érdeklődőket a Vigadóban. A Kossuth téri szökőkút ismét rózsaszín a mellrák elleni küzdelem tiszteletére.
Tovább »Tematikus egészség és sportnap a Dürer iskolában
Idén 2019. szeptember 27-én 10. alkalommal tartották meg a hagyományos egészségnapot a Dürer iskolában. Korábban egy pályázathoz kapcsolódóan került megrendezésre az alsósokat megmozgató, egészséges életmód fontosságát hangsúlyozó iskolai rendezvény, amely idén kibővülve, az Európai Diáksport napjához csatlakozva alsósoknak és felsősöknek egyaránt színes programokat kínált. A reggeli bemelegítő torna után, melyen …
Tovább »