A 20 év alatt több, mint 40 témában tartottak előadásokat a nyugdíjas akadémián. A kezdetekben nagy igény volt az informatikára, amely mára már a művészetekre, az irodalomra, illetve földrajzi kurzusokra módosult. A jubileumi eseményen díszoklevelet vehettek át az oktatók, valamint a több kurzuson részt vett nyugdíjasok is.
Tovább »A biztonságról rajzoltak a Békés megyei gyermekek
Mi a biztonság? Mikor érezzük azt, hogy biztonságban vagyunk? Ezekre az összetett kérdésekre adtak rajzos formában rendkívül kreatív válaszokat a rendőrség pályázati felhívására a Békés megyei óvodások és iskolások. „Biztonságban vagyok!” címmel hirdetett rajzpályázatot a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. A kezdeményezés célja az volt, hogy a gyermekek alkotásai …
Tovább »Gyulai karatés éremeső Budapesten
Április 23-án szombaton került megrendezésre Az A.J.K.A. Hungary Karate Szövetség egyik népszerű országos versenye a Sáfár Kupa. A versenyt a fővárosban tartották. Gyulát hét karatéka képviselte. A pandémia ugyan hátráltatta a folyamatos felkészülést, ám ahogy a lehetőségek újra engedték, az edzések a rég megszokott módon, ám talán annál is nagyobb …
Tovább »Miniszteri elismerést kapott a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter – dr. Takács Árpád kormánymegbízott javaslatára – nemzeti ünnepünk alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott dr. Rákóczi Attilának. A Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója az elismerő oklevelet pénteken a Várkert Bazárban megrendezett ünnepségen vette át. Dr. Rákóczi Attila 2017. szeptember 1-je óta látja el a Békés Megyei …
Tovább »Ünnepi elismerések a rendőrségen
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából hosszú ideje kiemelkedő szakmai munkát végző hivatásos állományú rendőrök és rendőrségi dolgozók vehettek át kitüntetést, részesültek dicséretben, jutalomban. Nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Békés megyében szolgálatot teljesítő rendőrök és rendőrségi dolgozók részesültek elismerésben. Magyarország belügyminisztere, dr. Pintér …
Tovább »Hárman kaptak “Év szakdolgozója” elismerést
Hétfő délután tartották meg a Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagintézményében a Magyar Ápolók Napját. Az ünnepi, bár szűk körű eseményen Becsei László főigazgató főorvos idézte fel a Magyar Ápolók Napja alkalmából Kossuth Zsuzsanna alakját, aki az 1848-49-es szabadságharc idején a legelső katonakórházakat szervezte meg. Az “Év szakdolgozója” címet elsőként …
Tovább »Lerobbant az autójuk, rendőrök segítették ki őket
Lerobbant autót látott két rendőr Békéscsaba határában. Az őrsparancsnok és a körzeti megbízott tették a dolgukat: megálltak, intézkedtek, segítettek. A bajba jutott két nőnek olyan jólesett a figyelmességük, hogy levélben mondtak köszönetet érte, „angyali embereknek” nevezték a rajtuk segítő rendőröket. Köszönőlevél érkezett a napokban a Békés megyei rendőrségre. Egy békéscsabai …
Tovább »Elismerést kapott Takács Árpád a koraszülöttmentő alapítványtól
Mintegy 500 újszülöttet, koraszülöttet és csecsemőt mentettek már meg a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány közel 3 éve szolgálatot teljesítő koraszülöttmentő-autójával. Az alapítvány nevében Mohamed Abdulrahman Abdulrab elnök és Alt Norbert, a szervezet alapító tagja, a koraszülött mentő elindításában nyújtott önzetlen segítségéért emléklapot adott át Takács Árpád kormánymegbízottnak.
Tovább »Díjazták a 2021-es év legkiemelkedőbb sportolóit és edzőit Gyulán
Többek között az Energy Dance Cool Hip-Hop Táncszínház előadásai színesítették az sportolója díjátadó ünnepséget a Vigadóban. A pénteki eseményen a tavalyi, vagyis a 2021-es év legkiemelkedőbb sportolóit és edzőit díjazták. Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében hangsúlyozta, a koronavírus-járvány az oka annak, hogy tavaly januárban sem tarthattak sportbált, és nem ünnepelhettek …
Tovább »Két rendőr kapott jutalmat
A hagyománynak megfelelően idén is elismerésben és jutalomban részesített két közlekedésrendészeti szakterületen, Békés megyében dolgozó rendőrt a Magyar Autóklub Dél-Alföldi Regionális Szervezete. Az ünnepélyes díjátadás 2021. december 30-án 10 órakor kezdődött Békéscsaba főterén, a városháza előtt, ahol Szikszai István, az Autóklub Békés megyei címzetes elnöke és Hugyecz György, a segélyszolgálat …
Tovább »