Kovács Péter plébános mutatta be a napokban megrendezett hálaadó szentmisét a németvárosi templomban, melyen az egykor kényszermunkára hurcolt gyulaiakra – zömmel német származású emberekre emlékeztek. Berndt Richárd egy túlélő naplójából olvasott fel részleteket. Mint ismert, 1945. január 10-én egy több marhavagonból álló vasúti szerelvény indult el a Donyec-medencei szénbányák …
Tovább »Bay Zoltánra emlékeztek Gyulaváriban
Bay Zoltán fizikus születésének 122. évfordulójára emlékeztek hétfő délután a gyulavári temetőben. Az eseményen Szákné Bajnai Zsuzsánna felidézte a fizikus életének jelentősebb állomásait, majd Márki-Zay Lajos csillagász mondott beszédet. A híres fizikus, feltaláló, 1900. július 24-én született Gyulaváriban, egy lelkész család gyermekeként, és 1992. október 4-én hunyt el Washingtonban. A …
Tovább »Az elhurcolt gyulai németek hazatérésére emlékeztek
A málenkij robotról való visszatérésre emlékeztek vasárnap, a Szent József templomban. Mint ismert, 550 gyulai németet, vagy német hangzású névvel – vagy épp azzal sem – bíró embert hurcoltak el a szovjetek a második világháború végén a mai Ukrajna területére. A kényszermunka a többségnél évekig tartott, több, mint hatvanan soha …
Tovább »A holokauszt áldozataira emlékeztek Gyulán
78 éve hurcolták el a vidéki, így a gyulai zsidókat – erre emlékeztek vasárnap az izraelita temetőben. Markovics Zsolt fontos feladatnak nevezte, hogy felelevenítsük, mennyi mindent tett Gyuláért egykori zsidó közössége, fontos ápolni és fenntartani azok emlékét, akik átélték a borzalmakat. A miskolci zsinagóga főrabbija felidézte, mit éltek át …
Tovább »Erkel Ferencre emlékeztek a Gyulai Várfürdőben
Kettős évfordulóra emlékeztek a Gyulai Várfürdő területén álló Erkel szobornál. Június 15-e a Himnusz születésének a napja, de ezen a napon hunyt el Erkel Ferenc is, vagyis GYula jeles születtével kapcsolatban két szempontból is fontos ez a nap. A szombati eseményen Kun Miklós, a fürdő igazgatója arra hívta fel …
Tovább »A Nemzeti Összetartozás Napja
A veszteség érzése kötődik június negyedikéhez
Június negyedikén, szombat délután a Nemzeti Összetartozás Napján a gyulai Csigakertben álló székelykapunál is felcsendült a Himnusz. Kovács József országgyűlési képviselő Deák Ferenc gondolataival kezdte ünnepi beszédét, majd azt mondtam, egy száz évnél régebbi esemény felidézésénél már csak a történelmi távlat miatt is általában nem az érzelmek uralkodnak. Június negyedike …
Tovább »A Nemzeti Összetartozás Napját ünnepelték Gyulán
Szombat délután a hagyomány szerint a Csigakertben található székelykapunál tartották a Nemzeti Összetartozás Napját. Kovács József országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, június 4-e egy olyan évforduló, amely több mint 100 esztendő után is nagyon erős érzelmeket mozdít meg mindenkiben. A trianoni békediktátummal Magyarország területének 67%-át, lakosságának felét veszítette el. Az …
Tovább »A gyulai hősökre és áldozatokra emlékeztek
Vasárnap délelőtt, a magyar hősök emlékünnepén a Göndöcs-kerti Kohán mozaiknál Görgényi Ernő polgármester és Timár Andrea aljegyző helyezett el koszorút. Május utolsó vasárnapján azokra a magyar katonákra és civilekre emlékeznek, akik az életüket áldozták a hazáért. A huszadik század két nagy háborút hozó évtizedeiben számos gyulai polgár vett részt a harcokban, …
Tovább »Apor Vilmosra emlékeztek a Nádi Boldogasszony templomban
Apor Vilmost 1915. augusztus 24-én szentelték pappá a nagyváradi egyházmegye szolgálatára. Gyulán lett káplán, majd 1918-tól 1941-ig plébános. Megújította a lelkipásztorkodást, felkarolta a szegényeket, és ápolta az ökumenikus kapcsolatokat. XII. Piusz pápa 1941. január 21-én nevezte ki győri püspökké. A gyulai hívek iránti szeretetből úgy határozott, hogy Gyulán szenteljék …
Tovább »