Jeles évforduló kapcsán ünnepelt pénteken a Béke sugárúti óvoda közössége, hiszen immár fél évszázada annak, hogy a gyerekek egy akkor egészen újszerű kezdeményezés részesei lehettek. A közlekedési játszópark ötven éve szolgálja a gyermekeket. Nagy Attila György 1975-től járt ide óvodába, vagyis az elsők között próbálta ki a parkot. Olyan megbecsülendő …
Tovább »A március tizenötödikei ünnepségre fejeződnek be a Petőfi téri munkálatok
Már tavaly ősszel elkezdődött a gyulai Petőfi tér rekonstrukciója, akkor favizsgáló szakemberek az úgynevezett fakopp vizsgálatot végezték el azokon a növényeken, melyeknél a szemrevételezés után felmerült a gyanú, hogy nincsenek jó állapotban. A fák egy részénél az elvégzett vizsgálat megerősítette az előzetes észrevételeket, ezen a felvételen az látható, …
Tovább »Hármas ünnep a városházán
Erkel Ferenc születésének 212. évfordulója alkalmából rendeztek hangversenyt vasárnap délután, a gyulai városháza dísztermében. Az eseményen átadták az Erkel Ferenc Művészeti Ösztöndíjakat, illetve nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték Kertész Attila Liszt-díjas karnagyot, a város szülöttét.
Tovább »20 éves lett a ZERGE Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület
Sós Imre elnök az elmúlt két évtized alatt az indulásra emlékszik vissza szívesen, amikor elkezdődött a 11 éven át megtartott evezés az Élővíz-csatornán. Büszkék arra, hogy a kajak-kenu sportág hazai kiválóságainak többsége részt vett ezen a programon. Emellett a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar számos egyedi kiállítással vonzotta az érdeklődőket. Most …
Tovább »A hármas jubileumot ünneplő Kovács Pétert köszöntötték
Vasárnap a Nádi Boldogasszony templomban Kiss-Rigó László püspök által bemutatott szentmisén köszöntötték a hármas évfordulót ünneplő Kovács Pétert. A főpásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az alkalom azért is különleges, mert ritka az, hogy egy családból két testvér is pap legyen, akik ráadásul egymás után ugyanazon városban …
Tovább »Hármas jubileumot ünnepelt Kovács Péter gyulai plébános
Kovács Péter plébánost köszöntötték a vasárnap délelőtti szentmisén. Kovács Péter júliusban ünnepelte 60. születésnapját, 35 éve szentelték pappá, és 15 éve van Gyulán. Az ünnepi szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök tartotta, majd a mise végén köszöntötte az ünnepeltet. Az eseményen elhangzott, azért is számít különlegesnek ez az alkalom, mert ritka …
Tovább »Erkel Ferencre emlékeztek a Gyulai Várfürdőben
Kettős évfordulóra emlékeztek a Gyulai Várfürdő területén álló Erkel szobornál. Június 15-e a Himnusz születésének a napja, de ezen a napon hunyt el Erkel Ferenc is, vagyis GYula jeles születtével kapcsolatban két szempontból is fontos ez a nap. A szombati eseményen Kun Miklós, a fürdő igazgatója arra hívta fel …
Tovább »