2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Címke: fejlesztés

Nyertes pályázatok a Magyar Falu Programban

Magyarország Kormánya eltökélt a magyar vidék fejlesztése és fejlődése mellett, ezért 2018-ban meghirdette a Magyar Falu Programot, ami egy olyan lehetőség, mellyel az 5000 fő alatti települések élhetnek. A program célja a kis lélekszámú települések infrastrukturális fejlesztése és szolgáltatási lehetőségeinek bővítése. A Magyar Falu Program keretében több, Békés megyei pályázat …

Tovább »

Döntés született a következő évek fejlesztéseiről a júniusi megyegyűlésen

  A Békés Megyei Önkormányzat veszélyhelyzet utáni első ülésén több tájékoztatót hallgatott meg a testület, valamint elfogadták az Integrált Területi Programot. A közgyűlés a veszélyhelyzet alatt hozott elnöki döntésekről készült összefoglaló ismertetésével kezdődött. Zalai Mihály elnök hangsúlyozta, csak olyan döntéseket kívánt a veszélyhelyzet ideje alatt meghozni, amelyeket a képviselők többsége …

Tovább »

3Téma – Kertes István

  Régóta tervezett fejlesztések kezdődhettek el a Gyulasportnál. Az egyesületnél új automata öntözőrendszert építenek ki és a tenisz pályák irányába a járdaszakasz is megújult. A jövőben újabb fejlesztésekre lehet számítani, melyek szintén a sporttelepet, illetve a sportcsarnok tetőszerkezetét érintik.  

Tovább »

Mérföldkőhöz ért a Gyulai Várfürdő közel 3,2 milliárdos beruházása

A vártál többen érkeztek az újranyitás óta a Gyulai Várfürdőbe. Ez annak köszönhető, hogy a hazai vendégek mellett Romániából és Szerbiából is jönnek a kikapcsolódni vágyók. Kun Miklós ügyvezető kiemelte, egy jól működő évhez képest egyelőre 50-70 százalék között mozog a látogatottság. Kun Miklós hangsúlyozta, a hétvégéken egyre többen érkeznek …

Tovább »

Összesen 21,7 milliárd forintot nyert 32 Békés megyei gazdálkodó

  A korábbi éveknél is több támogatás jut a következő időszakban a magyar gazdaságok számára, kedd délután Nagy István agrárminiszter összesen 32 támogatói okiratot adott át Kondoroson. A programon résztvevő Békés megyei vállalkozók az állattenyésztésben szükséges fejlesztésekre nyertek forrást, összesen 21,7 milliárd forintot. A támogatás során lehetőség nyílik az állattartó telepek …

Tovább »

Kilencven százalékban elkészült a szabadkígyósi Wenckheim-kastély

A pénteki, helyszíni sajtótájékoztatón elhangzott, a műemléket 2019 február végén kezdték el felújítani. A közel 3 milliárd 234 millió forintos beruházás során először lehetett látni az állványzat lebontása után a megújuló kastély déli főhomlokzatát. Herczeg Tamás országgyűlési képviselő az eseményen kiemelte, hogyha a kastély elnyeri majd a végső funkcióját, akkor …

Tovább »

Megkezdődött a szanazugi kerékpárút következő szakaszainak újjáépítése

Tavaly önerőből felújítottuk a bicikliút legrosszabb (776 méteres) szakaszát – ez a beruházás 2020.07.27-én lezárult – írta szerdán Görgényi Ernő gyulai polgármester a közösségi oldalán. A kerékpárút többi részének felújítására pályázatot nyújtottunk be a TOP „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” c. felhívására, melyen 257,5 millió forintot nyertünk. A most …

Tovább »

Új szolgáltatással bővült a NAV online weboldala

  Új szolgáltatással bővült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal platformja. A családi kedvezmény kalkulátor azoknak készült, akiknek családi pótlékra jogosult gyermekük van és ehhez kapcsolódóan családi kedvezményt szeretnének érvényesíteni. Az online rendszeren keresztül az érintett kiszámolhatja, hogy milyen összegben tud kedvezményt érvényesíteni és a bevallást hogyan kell kitöltenie. Nagyné Sztán …

Tovább »

Első ütemben egy 3,9 km-es útszakasz újul meg Gyula és Kétegyháza között

  Elkezdte a közútkezelő a 4434-es jelű, Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út felújítását. Ez a rekonstrukció több szakaszból tevődik össze. Első ütemben 787 millió forintból a Gyula és Kétegyháza első, 3,9 km-es szakaszt újítják fel a Magyar Falu Program segítségével. A kivitelezési munkák március közepén kezdődtek, a szakaszt várhatóan július közepén vehetik …

Tovább »