Az aszály és a fagykár is érzékenyen érintette idén az akácot. Ennek ellenére az előző évek gyenge akác mennyiségéhez képest többet tudtak pergetni idén a méhészek. Mostanra már beteleltették a méheket, az állatok jó kondícióban vannak. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a rossz termés miatt kevesebbet vegyszereztek a …
Tovább »Továbbra is sok programmal vár mindenkit az evangélikus ifjúsági találkozó
Nagy érdeklődés övezi a már harmadik napja tartó Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozót Gyulán. Az idei fesztivál mottója a “Közöttetek van”, ez az az üzenet, amely megszólítja a fiatalokat. Az érdeklődők mellett a segítők is jól érzik magukat a fürdővárosban. A fiatalok között vannak olyanok, akik először vesznek részt a …
Tovább »Egy, a kerékpározást népszerűsítő fesztivál egyik helyszíne volt Gyula
Közös kerékpáros fesztivált rendezett a pünkösdi hosszú hétvégén Békés, Békéscsaba és Gyula. Ez már nem az első alkalom, amikor a három közép-békési város összefog, hiszen évről-évre váltakozó helyszínen rendezik meg a Háromváros Sportfesztivált. Ez alkalommal a kerékpáros tematikát állították a fókuszba. Az esemény házigazdája első alkalommal Békéscsaba volt, de …
Tovább »Ismét Grand Opening koncertet tartottak Gyulán
Erkel Ferenc Palotás című klasszikusa nyitotta meg az immár második alkalommal megrendezett Grand Opening – Összefogás elnevezésű rendezvény gyulai programjait szombat este, az Erkel téren. Az eseményt tavaly hívta életre a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége azzal a szándékkal, hogy a járványügyi szabályok feloldását megünnepeljék az ország több pontján megrendezett …
Tovább »Elmarad idén is a Kézműves Sörfesztivál Gyulán
A hazánkban és a világban fennálló vírushelyzet kapcsán úgy döntöttünk, hogy a Kézműves Sörfesztivál idén sem kerül megrendezésre Gyula városában – olvasható a Bora Imre fesztiváligazgató és Görgényi Ernő gyulai polgármester közleményében. “Tekintettel arra, hogy az idei esztendőben június 10-12. között terveztük a Kézműves Sörfesztivált, hosszas egyeztetés után azt a …
Tovább »Elindult a nevezés a Brillante 2020 nemzetközi párlat versenyre
Április 23 és 25. között immáron 21. alkalommal szervezik meg a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényét, a Gyulai Pálinkafesztivált. Az esemény kísérőrendezvényeként jövőre is bírálják első körben a bérfőzetők és magánfőzők párlatait határon innen és túl. A minták beküldési határideje 2020. március 9-e péntek 18 óra. Nevezni a fesztivál …
Tovább »