2024. április 20., szombat
FONTOS

Címke: foci

A feljutás cél a gyulai futballisták számára

Meglehetős egyértelműséggel fogalmazott Kónya István alpolgármester arra a kérdésre válaszolva, mely a Gyulai Termál FC vármegyei első osztályú, felnőtt együttesének céljaira vonatkozott. A nyáron alaposan megerősített gárda számára ugyanis nem lehet más cél, mint megnyerni a bajnokságot, és a tavaszi osztályozón kiharcolni a harmadik vonalbeli tagságot. Mindezt az is nagyban …

Tovább »

Gyulán készül az NB III-ra a Szeged-Csanád GA fiatal csapata

A Körösladány elleni 3-2-es győzelem után, csütörtök délelőtt készültek ezek a felvételek a Grosics Akadémia gyulai edzőközpontjában. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia fiatal játékosai Andorka Péter vezetésével megnyerték a vármegyei bajnokságot, így úgynevezett fiókcsapatként egyedülálló módon önerőből vívták ki a harmadosztályú tagságot. Így a jelentős részt húsz év alatti játékosokkal felálló …

Tovább »

Bajnokot avattak a gyulai akadémián

  Veretlenül küzdötte végig az őszt, majd a tavaszi felsőházi rájátszás nagy esélyeseként imponáló teljesítményt nyújtott tavasszal is a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai U 15-ös együttese. A gárda megnyerte a regionális bajnokságot, és e sorok begépelésekor készülhetett a Vác elleni osztályozóra. 7–1, 8–0, 3–0, 2–0, 7–0: ezzel az eredménysorral kezdte tavasszal a felsőházi rájátszást a Grosics gyulai …

Tovább »

Éremátadó ünnepséget tartottak a Grosics Akadémián

Ezüstérmet nyert a régiós, több vármegyét felölelő dél-keleti csoportban a gyulai Grosics Akadémia U17-es együttese. A játékosok és a gárda edzője, Takács László a csütörtök délutáni ünnepségen vehették át az érmeket. A gárda ősszel veretlenül teljesített, és tavasszal, a felsőházi rájátszásban is csak két vereséget szenvedtek. Szintén a dél-keleti bajnokságban …

Tovább »

Magasra tör Szeged új csillaga

    Nagyszerű időszakot tudhat maga mögött Papp Áron. A Mórahalomról induló, majd a SZEAC-on át a Szeged 2011-hez igazoló játékos ugyan pályafutása elején tart, de az általa bejárt út tanulságos lehet minden fiatal labdarúgó számára. Az utánpótlás korosztályokat nem játszotta végig, hiszen az U 17 után a Szeged-Csanád Grosics Akadémia megyei bajnokságban játszó …

Tovább »

Bajnok lett a Grosics U15-ös csapata

A videó elején megnézhetők a szerda délutáni, Grosics – Baja mérkőzés utolsó pillanatai. A gyulai U15-ös együttes 4-1-es sikerével két fordulóval a vége előtt megnyerte a regionális, délkeleti bajnokság felsőházi rájátszását. A csapat a teljes bajnoki év során a gyulai csapat végin nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, szinte hullámvölgyek nélkül utasította …

Tovább »

Nemzetközi utánpótlás tornát rendeztek Gyulán

Szép gyulai gólokat is láthatott a közönség a hétvégén megrendezett Champions Trophy selejtezőtornán, melyet a városi sporttelepen rendeztek. A nemzetközi, öt romániai és tizenegy hazai együttest felvonultató mezőnyben az első nap a nyolc-nyolc tagú csoportok küzdelmeivel kezdődött. A Gyulasport a videóban éppen az Orosháza ellen futballozott, a gyulai gyerekek ezen …

Tovább »

Nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornát rendeznek Gyulán

Rangos nemzetközi tornának ad otthont a hétvégén a gyulai Christián László sporttelep – jelentették be a hétfő délelőtt megtartott sajtótájékoztatón. Szombaton és vasárnap négy pályán tizenhat U9-es együttes, tizenegy magyar és öt romániai verseng majd a Champions Trophy versenysorozat fürdővárosi selejtező tornáján. Az eseményen Kertes István, a Gyulasport ügyvezetője elmondta, …

Tovább »

Ovi foci pályát építenek Törökzugban

    Ezúttal nemcsak versekkel készültek a törökzugi óvodások, hanem az új ovi foci pálya alapjába kerülő időkapszulába is az ő munkáik kerültek. A rajzokat tartalmazó hengert a gyerekek eresztették le a helyére, ezzel jelképesen is megkezdődött a beruházás. Az eseményen a városi fenntartásban működő óvodák vezetője, Makráné Gombkötő Zita …

Tovább »

Régiós futballtornát rendezett a Gyulasport

Április elsején sem ismerték a tréfát a Gyulasport U11-es csapatának tagjai a szombaton megrendezett körzet központi régiós tornán, hiszen a gyulai fiúk ontották a gólokat a Békéscsaba UFC elleni találkozón. Ha kellett, hátul is jól zárt a védelem, és a támadások gyors felépítésével sem akadt gondja a gárdának, nagyon gyorsan, …

Tovább »