2024. március 29., péntek
FONTOS

Címke: foci

Családi napot rendeztek a Grosics Akadémián

Egy nehéz, járványügyi korlátozásokkal sújtott időszak után mintegy háromszázan vettek részt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai telephelyének pénteki családi napján. Az esemény nem titkolt célja volt, az akadémiához kötődő szülők gyermekeikkel együtt vegyenek részt olyan programokon, melyeken az elmúlt időszakban nem volt lehetőségük. Az eseményen számos szórakoztató, a sporttal, mozgással …

Tovább »

Toborzót tartottak a Grosics Akadémián

  2003 és 2015 között született gyereket vártak a Grosics Akadémia gyulai divíziójának vasárnapi toborzójára. Az akadémia jövendőbeli játékosai az ország több részéről érkeztek, Budapestről, Zalaegerszegről és Debrecenből is jöttek gyerekek. A fiatalok egy olyan felmérőn estek át, melyen az őket figyelő szakemberek számára kiderülhetett, hogy alkalmasak lehetnek-e a magasabb …

Tovább »

Új korosztályokat indít a Grosics Akadémia Gyulán

Új korszak kezdődik a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai divíziójának életében. A minap Halász László szakmai vezető jelentette be, hogy a fürdővárosban jelentős célokat tűztek ki maguk elé. A változásokról Kiss János, a gyulai telephely szakmai vezetője nyilatkozott. A csapatok számának bővítése mellett a játékosok létszámát is szeretnék növelni. Kiss János …

Tovább »

Az oktatás digitális, az edzések még élőben mennek

  Ezekben a hetekben is zajlanak az edzések és a bajnoki mérkőzések a gyulai Grosics Akadémián, a felvételek az U14 és az U15 közös, szerda délutáni tréningjén készültek. A gyerekek számára sem könnyű időszak ez, hiszen most digitális keretek között, vagyis otthon zajlik a tanulás. Ezért sokan örülnek, hogy legalább …

Tovább »

A Grosics Akadémián edzősködik a csabai klublegenda

Máig futballtörténeti jelentőségű eseménynek számít Békéscsabán 1994. augusztus 20-a, amikor a Békéscsabai Előre a Ferencvárost fogadta NB I-es bajnoki mérkőzésen. A csabaiak a későbbi Bajnokok Ligája szereplő FTC ellen egy látványos mérkőzésen 5-2-re nyertek, a 12 ezer 500 néző előtt a hazai csapatban Szarvas János három gólt is szerzett. Az …

Tovább »

Januártól Szentléleki Béla a Gyulai Termál FC vezetőedzője

  Magabiztosan végzett a tabella élén a megyei kvalifikációs bajnokságban a Gyulai Termál FC. A fürdővárosi csapat tavasszal a megye I-ben folytathatja, ugyanakkor új edző vezetésével. Berényi Tibor helyét januártól Szentléleki Béla vette át, így a javarészt gyulai kötődésű játékosokból álló keret a korábban utánpótlás csapatokkal is sikereket elérő edzővel …

Tovább »

Magabiztosan nyerte a kvalifikációt a Clean Way Gyulai Termál FC

  Kaotikus körülmények jellemezték a megyei labdarúgó bajnokságot az elmúlt szezonban, sokáig a folytatásról is hosszas viták járták körbe az amatőr futballvilágot. Végül 2020 nyarán döntés született, és három csoportra osztották a csapatokat, ebből a mezőnyből alakult ki tavaszra a megye I. osztály, valamint a megye II./A osztály. A végeredmény már …

Tovább »

Szigorú protokoll szerint zajlanak az edzések a Grosics Akadémián

Nagy odafigyeléssel zajlanak az edzések a gyulai Grosics Akadémián – tájékoztatott Halász László szakmai vezető. A járványhelyzet miatt kevesebb tréninget tartanak, ezek pedig rövidebb ideig tartanak. Az épületen belüli tevékenységet, így az öltözőhasználatot is kerülik, a gyerekek átöltözve jöhetnek edzésre egy olyan, 24 óránál nem régebbi nyilatkozat birtokában, melyben a szülő …

Tovább »

3Téma – Gyulasport

  2020-ban a 11. Interligát szervezték meg, melynek ezúttal a gyulai sportpálya adott otthont. Szerdán az u-10 és az u-11-es korosztályban összesen 6-6 csapat mérkőzött meg egymással. A fiatal futballisták mérkőzései ezen a napon a bozsik programok szabályai szerint zajlottak.

Tovább »

Interliga meccseket rendeztek a gyulai sportpályán

  Az eredmény helyett sokkal inkább a mutatott játék számított a szerdai Interliga mérkőzésein, ahol az u-10 és az u-11-es korosztályos csapatok mérték össze tudásukat. A csapatok edzői úgy nyilatkoztak, sajnálatos, hogy külföldi csapatok most nem tudtak részt venni a programon, hiszen az mindig kemény próbatételt jelent a gyerekeknek és …

Tovább »