A napokban a Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagkórházában rendezték meg a fiatal belgyógyászok fórumát. A programon pályakezdő orvosok tartottak előadást szakmájuk különböző területeiről. Voltak, akik saját kutatásaikról és azok eredményeiről számoltak be kollégáiknak. Ez a program mára hagyománnyá vált a megyében, a fiatal orvosok megismerhetik egymást és egymás …
Tovább »Mikrovállalkozásoknak tartottak fórumot Gyulán
“Finanszírozási lehetőségek mikrovállalkozások részére” címmel rendeztek fórumot Gyulán. A kedd délutáni esemény célja a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány bemutatkozása mellett a vállalkozások előtt álló lehetőségek ismertetése volt. Elhangzott, az alapítvány igyekszik olyan együttműködést kötni a gyulai önkormányzattal, amely hasznos lehet a vállalkozások számára, akár kamattámogatott programok kapcsán. A keddi …
Tovább »Faltól-falig: bemutatták a Tiborc utca felújításának részleteit
Hétfő késő délután lakossági fórumot tartottak a Tiborc utca 1 milliárd forintos fejlesztéséről. Kiss Szabolcs, a körzet önkormányzati képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Tiborc utca állapota nemcsak az ott élőknek fontos, hiszen egy jelentős, városrészeket összekötő közterületről van szó. A korszerűsítéssel megfelelő összeköttetés jön létre a …
Tovább »