A 21. század kihívásának eleget téve a Gyulahús visszanyúlt történelmi gyökereihez, Megjelenésében, ízharmóniájában a Gyulai termékek világát tükrözi, úgy gyártjuk, ahogyan azt elődeink tették, csomagolásán is ezt hangsúlyozzuk. Receptúrájában nem tartalmaz adalékanyagokat, glutént, illetve laktózt sem, így a mára népbetegségnek nevezhető táplálékintoleranciában szenvedők étrendjébe is bátran beilleszthető. Hagyományos, mégis trendi. …
Tovább »Aranycsillagos minősítést kapott az Adalékmentes Gyulai Szárazkolbász
Közös fotó is készült a gyártásban résztvevő szakemberekkel kedd délelőtt, a Gyulahús Béke sugárúti telephelyén. Az örömre az adott okot, hogy az önkormányzati tulajdonú cég zsinórban hatodik éve szerepel sikeresen a Nemzetközi Íz és Minőség Intézet pályázatán, 2020-ban az Adalékmentes Gyulai Szárazkolbász kapott aranycsillagos minősítést. Külön érdekesség, hogy a …
Tovább »Békés megye gazdasági felzárkóztatásáról is szó esett a KKV Konzultáción
A gazdaságfejlesztési források tervezéséről tanácskoztak szerdán, Békéscsabán. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve, a területi kamarák bevonásával országos KKV Konzultációt szervezett. Az esemény célja az, hogy a hazai kis és középvállalkozói szektor képviselőivel olyan személyes egyeztetésre kerülhessen sor, ahol a szakpolitika első kézből ismerheti …
Tovább »Jelentős lépés az Airbus beruházás ügyében: értékesíthetik a déli ipari területet
A veszélyhelyzet megszünését követő időszakban először tartottak Gyulán képviselő-testületi ülést, melyre június 25-én került sor. A csütörtöki program megemlékezéssel kezdődött, a jelenlévők – két korábbi képviselő-testületi tag – Juhász János és Nemesvári Zoltán emlékére hajtottak fejet egy perc néma csendben. A júniusi ülésen a veszélyhelyzet alatt meghozott intézkedésekről szóló polgármesteri …
Tovább »“Biztonságos Gyulai Szálláshely” minősítő címmel támogatják a helyi turizmus újraindulását
Ezen a héten vette kezdetét a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. által létrehozott “Biztonságos Gyulai Szálláshely” elnevezésű minősítő rendszerben való részvételi szerződések megkötése. Ennek célja a helyi apartmanok, szállodák támogatása a turizmus fokozatos és biztonságos újraindítása érdekében. Lábadi Eszter marketing-menedzser elárulta, elsősorban olyan szálláshelyek jelentkezését várják, melyeknek fontos az, hogy minden …
Tovább »Budai Gyula: Most láthattuk, hogy mennyire erősek a hazai élelmiszeripari cégek
Ezek a felvételek a Gyulahús Béke sugárúti telephelyén rendezett, szerdai üzemlátogatásán készültek, melyen Budai Gyula miniszteri biztos tett látogatást. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester és Daka Zsolt ügyvezető mutatta be a gyártást és a különböző termékek elkészítési folyamatait. A külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztos a közelmúltban …
Tovább »Görgényi Ernő: nehéz lesz, de átvészeli a város 2020-at!
Komoly intézkedéseket kellett hozni annak érdekében, hogy Gyula eladósodás nélkül vészelje át az idei évet – mondta a Gyula Tv-nek adott interjúban Görgényi Ernő polgármester. A városnak idén 375 millió forintot kell megtakarítania a kieső bevételek miatt, melyek a településektől a járvány elleni harcra átcsoportosított gépjárműadóból, az elmaradt idegenforgalmi adóból, vagy …
Tovább »Magyar termékek vásárlására hívják fel a figyelmet
Vedd a hazait! Védd a hazait! Ezzel a címmel indított kampányt a Magyar Termék Nonprofit Kft., melyhez többek között a Gyulahús is csatlakozott. A #veddahazait című emblémát, feliratot bármely hazai cég és gyártó használhatja. Egy hónap alatt több mint 50 társaság kezdte el népszerűsíteni a kezdeményezést. Az akció rövidesen tovább …
Tovább »Görgényi Ernő: 400 milliós hiánnyal kell megküzdenünk!
Megközelítik a 400 millió forintot a járvány miatt elvont és elmaradt bevételek, de az önkormányzatnál és intézményeinél megtartották a munkahelyeket, és mindenki kapott fizetést Gyulán. Görgényi Ernő polgármester három fontos célt tűzött ki a következő időszakra. A közszolgáltatások (1) illetve a járvány elleni védekezés feltételeinek (2) biztosítását, továbbá az önkormányzat …
Tovább »Már csak két nap van hátra az SZJA-bevallás határidejéig
Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, ami legegyszerűbben ügyfélkapus azonosítással tehető meg az adóhivatal honlapján keresztül. Aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az szja hatálya alá tartozó egyéni vállalkozókat kivéve – a …
Tovább »