2024. március 29., péntek
FONTOS

Címke: gazdaság

A munkahelyteremtő beruházásokat támogatják

A mikro-, kis- és középvállalkozások számára szerveztek munkáltatói fórumot a Kormányhivatalban kedd délután.   Az eseményen Pántya Imre, a Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály vezetője ismertette annak a pályázatnak a feltételeit, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium írt ki munkahelyteremtő  beruházások támogatására. A 10 milliárd forint keretösszegű pályázaton olyan Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek részt, …

Tovább »

Kézművesek, vásárosok a Megyenapon

A Békés Megyei Önkormányzat a tavalyi év sikerére alapozva idén is megszervezi a Megyenapot, ismét szeptember első szombatján (2-án) a megyeszékhely főterén – áll a megyeháza közleményében.   A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet Békés megye értékeire, erősítse az itt élőkben az összetartozás érzését és egy értékes nappal örvendeztesse …

Tovább »

Biztonságosabb lett a Henyei-Halácsy kereszteződés

Évek óta keresték a vasúttársaságot, hogy a területükön lévő cserjék kiirtásával tegyék beláthatóbbá ezt a kereszteződést, de mint kiderült, teljesen feleslegesen tették ezt, ugyanis semmi sem történt – hangzott el a szerda délelőtt sajtótájékoztatón.   Kónya István alpolgármester a Halácsy – Henyei utcák kereszteződésének a problémáiról beszélt, kiemelve, hogy egy …

Tovább »

A turisztikai játék júniusi nyerteseit díjazta a Gyulahús

A Gyulahús turisztikai játékának júliusi nyertesei vehették át jutalmukat kedden a cég Béke sugárúti márkaboltjában.   Az akció lényege, hogy a helyi szolgáltatók szórólapok segítségével az üzletbe irányítják a náluk megszálló vendégeket, akik itt 2500 forint feletti vásárlás esetén ajándékot kapnak.   A kezdeményezés célja, hogy a városba érkező turisták …

Tovább »

Két aranycsillag a gyulai Pokol Szaláminak

A brüsszeli székhelyű Nemzetközi Íz és Minőség Intézet 2 aranycsillaggal jutalmazta a Gyulahús Kft Pokol Szalámiját. A terméket úgynevezett vakteszten bírálták egy szigorú szempontrendszer szerint, amellyel a cég már harmadjára érdemelte ki a rangos elismerést. A világon ez az egyetlen olyan szervezet, ahol egy úgynevezett vakteszttel minősítik a benevezett termékeket, Európa legjobb kulináris …

Tovább »

2 milliárdnyi TOP-os forrás érkezik Gyulára

2 milliárd 77 millió forintot nyert el a város a Terület és Településfejlesztési Operatív Program pályázatainak első körében – jelentették be a városházában megtartott sajtótájékoztatón.   Az összeg 9 beruházás megvalósítását teszi lehetővé. Felújítják a törökzugi és gyulavári bölcsődét, az Apor óvodát, a Zöldkereszt és a közüzemi kft  épületét, valamint …

Tovább »

2 milliárd forint érkezik Gyulára

Az eddig elnyert Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatokról számoltak be a péntek délelőtti sajtótájékoztatón.   Gyulára az eddig elbírált forrásokból 2 milliárd 77 millió forint érkezik. Ezt az összeget a város gazdasági programjának megfelelően a gyulai épületek modernizálására, és az életminőség javítására fordítják. A pályázatoknak köszönhetően felújítják és korszerűsítik …

Tovább »

Gyűjtőládát helyeztek ki a Gyulahús békéscsabai mintaboltjában

Gyűjtőládát vitt a Gyulahús békéscsabai mintaboltjába a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány képviselője. A gyűjtés jelenleg 34 millió 344 ezer forinton áll. A koraszülötteket szállító mentőautót várhatóan szeptember 30-án veszik át, a további befolyt támogatások pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy az új járműben korszerűbb eszközökkel lássák el a kicsiket, és hogy finanszírozni tudják …

Tovább »

Pályázatok benyújtásáról döntöttek a rendkívüli ülésen

Húsz napirendről tárgyalt rendkívüli ülésen a gyulai képviselő-testület. A grémium többek között döntött arról, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében pályázatot nyújt be a közétkeztetés fejlesztésére, a volt Relégyár rehabilitálására, a vízi turizmus fejlesztésére, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár és a Polgármesteri Hivatal energetikai korszerűsítésére, valamint egy belvárosi körforgalom …

Tovább »