Évek óta keresték a vasúttársaságot, hogy a területükön lévő cserjék kiirtásával tegyék beláthatóbbá ezt a kereszteződést, de mint kiderült, teljesen feleslegesen tették ezt, ugyanis semmi sem történt – hangzott el a szerda délelőtt sajtótájékoztatón. Kónya István alpolgármester a Halácsy – Henyei utcák kereszteződésének a problémáiról beszélt, kiemelve, hogy egy …
Tovább »A turisztikai játék júniusi nyerteseit díjazta a Gyulahús
A Gyulahús turisztikai játékának júliusi nyertesei vehették át jutalmukat kedden a cég Béke sugárúti márkaboltjában. Az akció lényege, hogy a helyi szolgáltatók szórólapok segítségével az üzletbe irányítják a náluk megszálló vendégeket, akik itt 2500 forint feletti vásárlás esetén ajándékot kapnak. A kezdeményezés célja, hogy a városba érkező turisták …
Tovább »Két aranycsillag a gyulai Pokol Szaláminak
A brüsszeli székhelyű Nemzetközi Íz és Minőség Intézet 2 aranycsillaggal jutalmazta a Gyulahús Kft Pokol Szalámiját. A terméket úgynevezett vakteszten bírálták egy szigorú szempontrendszer szerint, amellyel a cég már harmadjára érdemelte ki a rangos elismerést. A világon ez az egyetlen olyan szervezet, ahol egy úgynevezett vakteszttel minősítik a benevezett termékeket, Európa legjobb kulináris …
Tovább »2 milliárdnyi TOP-os forrás érkezik Gyulára
2 milliárd 77 millió forintot nyert el a város a Terület és Településfejlesztési Operatív Program pályázatainak első körében – jelentették be a városházában megtartott sajtótájékoztatón. Az összeg 9 beruházás megvalósítását teszi lehetővé. Felújítják a törökzugi és gyulavári bölcsődét, az Apor óvodát, a Zöldkereszt és a közüzemi kft épületét, valamint …
Tovább »Körösvölgyi népi mesterségek: bőrdíszműves
A XVIII. Körösvölgyi Sokadalom ismét lehetőséget nyújtott a környék mesterembereinek munkásságuk bemutatására. Szűcs Attila a bőrdíszművességet mutatja be.
Tovább »2 milliárd forint érkezik Gyulára
Az eddig elnyert Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatokról számoltak be a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. Gyulára az eddig elbírált forrásokból 2 milliárd 77 millió forint érkezik. Ezt az összeget a város gazdasági programjának megfelelően a gyulai épületek modernizálására, és az életminőség javítására fordítják. A pályázatoknak köszönhetően felújítják és korszerűsítik …
Tovább »Gyűjtőládát helyeztek ki a Gyulahús békéscsabai mintaboltjában
Gyűjtőládát vitt a Gyulahús békéscsabai mintaboltjába a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány képviselője. A gyűjtés jelenleg 34 millió 344 ezer forinton áll. A koraszülötteket szállító mentőautót várhatóan szeptember 30-án veszik át, a további befolyt támogatások pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy az új járműben korszerűbb eszközökkel lássák el a kicsiket, és hogy finanszírozni tudják …
Tovább »Pályázatok benyújtásáról döntöttek a rendkívüli ülésen
Húsz napirendről tárgyalt rendkívüli ülésen a gyulai képviselő-testület. A grémium többek között döntött arról, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében pályázatot nyújt be a közétkeztetés fejlesztésére, a volt Relégyár rehabilitálására, a vízi turizmus fejlesztésére, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár és a Polgármesteri Hivatal energetikai korszerűsítésére, valamint egy belvárosi körforgalom …
Tovább »Brüsszeli elismerés a gyulai Pokol szaláminak
A brüsszeli székhelyű Nemzetközi Íz és Minőség Intézet 2 aranycsillaggal jutalmazta a Gyulahús Kft Pokol Szalámiját. A terméket úgynevezett vakteszten bírálták egy szigorú szempontrendszer szerint, tudtuk meg a cég kedd délelőtti sajtótájékoztatóján.
Tovább »Gyulahúsos kóstoló és nyereményjáték a várfürdőben
Kóstolóval és nyereményjátékkal várta a vendégeket a a Gyulahús Kft a várfürdőben. Aki a létesítményben kialakított fotópontnál elkészítette fényképét, sorsoláson vehet részt, értékes ajándékokért. Az ötlet még korábbra nyúlik vissza, amikor is felmerült az az ötlet, hogy a város főbb értékeit közösen mutassák be. A várfürdő környezetében a gyulai kolbászt is …
Tovább »