A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara folyamatosan figyeli a gazdaság helyzetét és javaslatokat tesz a kormánynak. Orosz Tivadar, a szervezet megyei elnöke kiemelte, ez az együttműködés 2020-ban és 2021-ben is jól szolgálja azt a körülményt, hogy a magyar gazdaság talpon legyen, és a fejlődést ne akadályozzák. A pandémia az egészségügyi …
Tovább »Új kihívásokkal foglalkoztak Gyulán a pénzügyi ellenőrök
Számos témával foglalkoztak azon a gyulai konferencián, melyet a Magyar Pénzügyi – Gazdasági Ellenőrök egyesülete rendezett csütörtökön és pénteken. Az ország pénzügyi ellenőreinek tanácskozásán Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke Módszertani és technológiai válaszok az elmúlt időszak kihívásaira címmel tartott előadást. Az állami szektor megfelelő működéséhez az ellenőrző szervezetek …
Tovább »Rómában mutatták be Gyula értékeit
Telt házas rendezvényen lépett fel az Erkel Ferenc Vonósnégyes Rómában. A Római Magyar Akadémia dísztermében tartottak Gyula-estet a Városok és Falvak Szövetsége szervezésében. A program elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a megjelentek megismerjék városunkat. Az esemény rangját jelzi, hogy azon részt vett Magyarország római nagykövete, Kovács Ádám Zoltán …
Tovább »Megyegyűlés novemberben – oktatás, ár- és belvízhelyzet napirenden
A 2021-es év utolsó, munkaprogram szerinti ülésén több fontos téma került napirendre. Tájékoztatót tárgyalt meg a testület a megye ár- és belvízhelyzetéről, az oktatás helyzetéről, a szakképzésről. Békés megye ár- és belvízhelyzetéről Szabó János, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője számolt be. Elmondta, hogy mind személyi állományban, mind a védművek …
Tovább »Pályázati forrásból fejleszthetők a 4 és 5 számjegyű utak
A 2021 és 2027 közötti európai uniós pénzügyi ciklusban több, mint 86 milliárd forint érkezik Békés megyébe. Idén szeptemberben fogadta el a kormány a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz által megvalósuló Integrált Területi Programokat. Békés megye azon kilenc megye között van, melynek előzetesen hagyták jóvá az ITP-jét, ami …
Tovább »Több, mint 86 milliárd forint érkezik Békés megyébe
Megjelentek a TOP Plusz, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz első pályázatai. A 2021 és 2027 közötti európai uniós pénzügyi ciklusban több, mint 86 milliárd forint érkezik Békés megyébe. Ez az összeg 26 milliárd forinttal több, mint az előző ciklusban. Mindez azt jelenti, hogy több forrást lehet majd …
Tovább »A lengyel piacra is belépett a Gyulahús
Amióta önkormányzati tulajdonban van, minden évben nőtt a Gyulahús Kft árbevétele. A cég jelentős fejlesztésre készül, hiszen befektető bevonásával új üzemet építenének a Kétegyházi úton. A lehetséges befektető keresése javában zajlik, azonban közben zajlik a termelés is. Az év első kilenc hónapjában mindenesetre tovább folytatódott az elmúlt évekre jellemző, pozitív …
Tovább »Minden mérnök magyar az Airbus gyulai üzemében
Az Airbus Helicopters Hungary, azaz a gyulai gyár menedzsmentjének minden pozícióját betöltötték, a vezetőség már dolgozik – írta szerdán, közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester, aki a bizottsági ülés előtt fogadta a menedzsment tagjait. Görgényi Ernő azt közölte, hogy a hét tagú menedzsmentből ketten gyulaiak, a többiek pedig németek és …
Tovább »A gazdaságfehérítést szolgálták az ellenőrzések
Kirívóan súlyos szabálytalanságot nem tártak fel Békés megyében júliusban az építésfelügyeleti, fogyasztóvédelmi, valamint a foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelemi szakemberek az építőiparban. Átfogó, az ország egész területére kiterjedő, összehangolt ellenőrzést végeztek nyáron az illetékes hatóságok az építőipari tevékenységet végzők körében. A több mint 2 ezer vizsgálatban a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakterületi …
Tovább »Adózni kell a lakáskiadás jövedelméből
Minden évben augusztusban és ilyenkor szeptemberben keresik a legtöbben a bérelhető házakat és kiadó lakásokat. Ennek legfőbb oka, hogy a felsőoktatási intézményekben is megkezdődik a tanév. Az üres ingatlanokat hosszútávra szokták kiadni, és a bérleti feltéteket érdemes írásban rögzíteni, és figyelni arra, hogy a szerződések mindig érvényesek legyenek. Az …
Tovább »