Görgényi Ernő polgármester közösségi oldalán azt írta, az érintett intézmények között szerepel a Lila iskola, a Pánczél Imre EGYMI és a művészeti iskola Ady Endre utcai telephelyének felújítására. “Önkormányzatunk egyik legfontosabb célja a gyulai oktatási intézményrendszer korszerűsítése. A Gyulai Tankerületi Központtal együttműködésben készítjük elő a pályázatot, aminek köszönhetően három gyulai …
Tovább »A fenntarthatóságról szól hat település együttműködése
Egy sikeres, Európai uniós pályázatnak köszönhetően mai árfolyamon számítva 101 millió forintot nyert a gyulai önkormányzat egy olyan program megvalósítására, mely révén öt másik, határon túli településsel végezhet elsősorban tapasztalatcserére építő kutatást a fenntarthatóság témakörében. A keddi, városházi sajtótájékoztatón a projekt részleteit ismertették. Hajnal Edit projektkoordinátor elmondta, közel két év …
Tovább »