2024. április 19., péntek
FONTOS

Címke: gyulai program 2021

A napkutatás egyik fontos helyévé válik Gyula

  Idén második alkalommal szervezték meg a Gyulai Csillagászati Napokat. Pénteken este a duzzasztógátnál figyelték meg az éjszakai égboltot a résztvevők, szombaton délelőtt pedig az Almásy-kastélyban a Magyar Napfizikai Alapítvány tudósai tartottak előadásokat a csillagok keletkezéséről.  Az eseményen az érdeklődők különböző naptávcsövekbe nézhettek bele. Ezek olyan különleges szűrőkkel vannak ellátva, melyek …

Tovább »

Goldoni vígjátékot mutat be a várszínház és a kézdivásárhelyi teátrum

  Szombat este egy Ibsen drámával folytatódik a Gyulai Várszínház Erdélyi hét című programsorozata. A nép ellensége című darabot láthatják a nézők a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előadásában, Keresztes Attila rendezésében. Vasárnap délután egy koncert következik a várszínház kamaratermében, a Cári Tibor és Sebestyén Aba által létrehozott Kór-Társak zenekartól hallhatnak megzenésített …

Tovább »

Erősen kötődnek a városhoz a művésztelep tagjai

  Pribojszki Ferenc népzenész közreműködésével nyitották meg a Gyulai Nyári Művésztelep közelmúltban megtartott zárókiállítását a művelődési központ aulájában. Az eseményen Béres István főépítész arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyulai művésztelep 53 éve, egy kalandos úton idekerült egy társasággal indult. Ők a természeti ábrázolás hívei voltak, amit a mai napig …

Tovább »

Tábort tartottak a hungarikumok jegyében

  Hungarikumokról szóló tábort tartottak a Béke sugárúton található Civil házban, melyre 12-től 20 éves korig várták a fiatalokat. A programok között szerepelt egy játékos vetélkedő a helyi hungarikumokról, illetve különböző foglalkozások, totó, kvíz, főzés és rajzolás. Vannak gyulai, megyei és országos értéktárba bekerült értékek, ezeket próbálják most egy játékos …

Tovább »

A gyulai vár 1566-os ostromát idézték fel a Gyulai Végvári Napokon

  Már hagyomány, hogy látványos felvonulással vette kezdetét a Gyulai Végvári Napok. A pénteki eseményen a 15-16. századi világot megidéző jelmezekben vonultak végig a nemzetközi katonai hagyományőr csapatok Gyula utcáin. A hagyományőr csapatok a vár ostromát idéző tüzet nyitottak először a Kossuth téren, később pedig a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság előtt. …

Tovább »

Felidézték a gyulai vár 1566-os ostromát

  A Gyulai Végvári Napok második napján, szombaton csatajelenetek zajlottak várkertben, ahol hagyományőrző csapatok elevenítették fel az 1566-os várostromot. Kerecsényi László kapitány katonái a túlerővel szemben kilenc hétig hősiesen védték a várat. Csikány Tamás ezredes, egyetemi tanár elmondta, Kerecsényi László kapitány megítélése a remények szerint változik az évek során. A …

Tovább »

Tábor a hungarikumok jegyében

  Tábort tartottak fiataloknak a gyulai Béke sugárúton található Civilházban. A programok között szerepelt egy játékos vetélkedő a helyi hungarikumokról, illetve különböző foglalkozások, totó, kvíz, főzés és rajzolás várta az érdeklődőket. Az program kiemelt célja az volt, hogy felhívja a fiatalok figyelmét arra, hogy milyen értékek találhatóak a városban.

Tovább »

Gyulai Tematikus Filmnapot tartottak

Szerda délután Gyulai Tematikus Filmnapot  tartottak az Almásy-kastélyban. „ Ugyanarra nézünk, mégis mást látunk” címmel alkotófilmeket, rövidfilmeket tekinthetnek meg az érdeklődők. A bemutatott filmeken keresztül arra a sokszínűségre szeretnék felhívni a figyelmet, ahogyan a helyi alkotók látják a várost. Este 21:00-tól a kastély kertjében a Toldi című nagyjátékfilm szabadtéri filmvetítésére …

Tovább »