2024. április 20., szombat
FONTOS

Címke: gyulai program 2021

Garázsbanda előadást mutattak be a várszínházban

  A napokban a Garázsbanda című előadást láthatták a nézők a várszínház kamaratermében, a Dekk Színház produkciójában. Az előadást 2017 óta játsszák, hárman hozták életre, Jankovics Péter, Szabó Zoltán és Vinnai András, ők szerezték a dalokat is. Az előadásban azon van a fókusz, hogy a fiúk zenekart alapítanak, és híresek …

Tovább »

Erkel-relikviák kerülnek Gyuláról a Magyar Zene Házába

Erkel Ferenc személyes tárgyai közül kölcsönöz néhányat a gyulai múzeum a Magyar Zene Házának. A nemzeti himnuszunk Gyulán született szerzőjének nevét viselő közgyűjtemény több jeles relikviát is birtokol, amelyek egykoron Erkel Ferenc tulajdonában voltak. Az Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményéből most részben olyan ereklyék kerülnek a fővárosi Magyar Zene Házába, amelyekkel …

Tovább »

Lila lesz a gyulai kastély a koraszülött világnapon

Idén is a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont szolgál helyszínül a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány és a Korábban Érkeztem Alapítvány közös szervezésében megvalósuló Koraszülöttek Világnapja megrendezéséhez. November 17-én nemcsak programok helyszíne lesz a kastély, az épületet színesre is „festik”. Hagyomány már, hogy a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont lila világítást kap november 17-én. 2011 óta …

Tovább »

Gyermek Könyvhetet tartanak decemberben

  December első napjaiban idén is megrendezik a már hagyománynak számító Gyermek Könyvhetet a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Az esemény december 6-án kezdődik és 11-ig tart. Dézsi János igazgató elmondta, hogy az ünnepi könyvhét programjai között is zajlanak gyermekkönyv napok, de nem hárul akkora figyelem a legfiatalabb olvasókra, mint szeretnék, …

Tovább »

Népdalkörök találkoztak a gyulai Vigadóban

  2014 óta rendezik meg Gyulán a regionális népdalköri találkozót, azóta minden évben bővült a rendezvény. Egészen 2020-ig, amikor a járvány miatt elmaradt. Idén a korábbiaknál kisebb létszámmal, de újra megrendezték a programot, melyen ezúttal 12 fellépőt értékelt a zsűri. Helyezéseket most nem osztottak ki, inkább szakmai tanácsokat adtak. A …

Tovább »

Változatos programokkal készül a következő hetekre a várszínház

  A gyermek előadásoktól kezdve a középiskolás korosztályon át egészen a felnőttekig számos programmal készülnek a színház, irodalom illetve a zenekedvelő közönségnek a Gyulai Várszínház munkatársai. A novemberi-decemberi időszak előadásairól Elek Tibor igazgató beszélt. November végén lesz látható a Jelenetek egy házasságból című előadás a Soproni Petőfi Színház és a …

Tovább »

Elismerték 2020 legjobb gyulai sportolóit

A járvány miatt januárban elmaradt, ezért ősszel pótolták az év sportolója díjátadó ünnepséget. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a járvány ellenére fontosnak tartották, hogy elismerjék a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó sportolókat. Az idei évvel kapcsolatban megjegyezte, Veres Laura 1976 óta az első olyan úszó, aki gyulai sportegyesület tagjaként úszhatott olimpiai …

Tovább »

Erkel Ferencre emlékeztek

  Erkel Ferenc születésének 211. évfordulója alkalmából tartottak ünnepséget Gyulán. Az esemény 17:00-kor az Erkel Ferenc Emlékház előtti koszorúzással kezdődött. Ezt követően 17:30-tól a városháza dísztermében átadták az Erkel Ferenc Művészeti Ösztöndíjakat a díjazottaknak. Idén ezt az elismerést négyen vehették át, Rózsa Kitti, Gombos Ágnes, Burda Adrienn, Mundruczó Nóra. A megjelentek …

Tovább »

A Valami csajok című előadást láthatták a napokban Gyulán

  Egy különleges, két szereplős komédiát láthattak Gyulán a színházkedvelő nézők a Rózsavölgyi Szalon előadásában. A Valami csajok elnevezésű komikus darab egy korábbi film színpadra adaptált verziója, melyet 2016 óta játszanak Pokorny Lia és Őze Áron szereplésével. A darab témája a nő és a férfi kapcsolata. A főszereplő férfi házasságra …

Tovább »