2025. április 19., szombat
FONTOS

Címke: gyulai program 2025

Telt házzal üzemel a húsvéti időszakban Gyula legnagyobb szálláshelye

  2025-ről eddig elmondható, hogy magas foglaltsággal üzemel Gyula legnagyobb szálláshelye. Boros Zoltán igazgató kiemelte, egy ilyen kiemelt időszakban, mint a húsvéti hosszú hétvége, amikor sok családnál, vendégnél az utazás kerül a fókuszba, akkor nem is lehet más a szállodában, mint teltház. Az igazgató kiemelte, a húsvéti időszakra 2024 decemberében …

Tovább »

Hat órás vetélkedőt szerveztek a Vigadóban

Ezt az eseményt először 2018-ban rendezték meg az általános iskolások számára. Évről-évre próbálnak olyan feladatokat kitalálni a fiatalok számára, melyek a kreativitásukra építenek. Az idei program a húsvét és a retro jegyében zajlott. Minden gyulai általános iskola képviseltette magát a vetélkedőn, összesen hét csapatot alkottak. A hat órás vetélkedő egyik …

Tovább »

Zenés irodalmi műsorral érkezett a Regélők Énekegyüttes Gyulára

  Zenés irodalmi műsor fogadta a diákokat az Erkel Ferenc Művelődési Központ színpadán. A Regélők Énekegyüttes a költészet napjához kapcsolódva lépett fel Gyulán. A Daloló Rímek című műsorukban versek, költemények keltek életre új ruhában, énekelve, gitárkísérettel. A Regélők Énekegyüttes zenei világában fellelhetők a XXI. század stíluselemei, a népköltészet motívumai, valamint …

Tovább »

Pénteken beindulnak a gyulai szökőkutak

  A földfelszín alatt is zajlik a felkészülés a szezonra. A Harruckern téri szökőkúthoz még öt mágnesszelepet várnak, ezek beépítése után lényegében minden készen áll. A Gyulai Közüzemi Közüzemi Kft munkatársai az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri szökőkút rendszeren, hamarosan a város valamennyi hasonló létesítménye megkezdi működését. Gyulán öt …

Tovább »

33 speciális páros versenyzett Gyulán

Regionális páros és egyesített páros bowling versenyt rendeztek a napokban, Gyulán a Magyar Speciális Olimpia Szövetség és a gyulai Harruckern SE szervezésében. A megmérettetés jó alkalmat teremtett a térségben működő, értelmi fogyatékossággal élő sportolókkal foglalkozó egyesületek számára, hogy megmutassák magukat. A versenyre 33 páros 66 versenyzője nevezett. Budapest mellett Nagykőrös, …

Tovább »

181 kutya és 124 gazda állt rajthoz a gyulai agility versenyen

  181 kutya és 124 gazda állt rajthoz a XXIX. Medivid Agility Kupa és a Jubileumi XX. ParAgility Kupa kutyás ügyességi versenyen Gyulán. A versenyzők különböző kategóriákban, maxi, midi, intermidi és mini kategóriákban nevezhettek. A hazai indulók mellett Ausztriából és Csehországból is érkeztek versenyzők. Az egyesület nemrég új műfüvet szerzett …

Tovább »

Fókuszban a matematika

  Szombaton az Erkel gimnáziumban rendezték a díjátadóval egybekötött, Hajnal Imre matematika módszertani napot. A gyulai programon szakmai előadásokat is hallgathattak a tudományág iránt érdeklődők. Két, Békéshez köthető matematikaverseny díjátadójára és szakmai előadásokra várták szombaton a diákokat az Erkel Ferenc gimnáziumba. Mind a Hajnal Imre Matematikai Tesztverseny, mind pedig a Békés Vármegyei Középiskolai Matematikaverseny iránt kimagasló …

Tovább »

1238 mintát bírált a 22 főből álló érzékszervi zsűri Gyulán

  Április 11-én és 12-én bírálták a Brillante – 2025 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyre érkezett mintákat Gyulán. A versenyre idén is három kategóriában lehetett nevezni. Ebben az évben 1238 minta érkezett a pálinka- és párlatversenyre, amit két napon át értékelnek a szakemberek. A bérfőzetők, magánfőzők párlatait, illetve több kereskedelmi főzde …

Tovább »

Muzikális bestiák című művét mutatta be Bősze Ádám Gyulán

  Muzikális bestiák című művét mutatta be Bősze Ádám zenetörténész a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A kötet a zenetörténet különféle kreatúráiról túlvilági lényekről szól. Többek között boszorkányokról, tündérekről, óriásokról és a törpékről, akiknek a zenetörténetben is kitüntetett helyük van. Bősze Ádám kiemelte, amennyiben valakinek megmarad a gyermeki fantáziája, és amikor …

Tovább »

A magyar költészet napját ünnepelték Gyulán

  Szilágyi Domokos: Tavasz című verse és Halász Judit: A napsugár című dala is felcsendült József Attila szobránál. A költő születésnapja április 11-e, ezen a napon ünnepeljük 1964 óta a magyar költészet napját. Gyulán már hagyománynak számít, hogy ilyenkor az óvodások ünnepi műsorral, közös versmondással készülnek József Attila szobránál. Idén …

Tovább »