2024. március 29., péntek
FONTOS

Címke: gyulai programok 2018

Csatajelenet színesíti a programot (VIDEO)

A Gyulai Végvári Napok idén is megidézi a török kori Gyulát, bepillanthatunk a tábori élet mindennapjaiba. A korhű ruházat, fegyver és a többi kellék igazán látványossá és élethűvé varázsolja a több száz évvel ezelőtti eseményeket. A programok során történelmi játszóházban vehetnek részt az érdeklődök, idén először itt lesz az „Egri …

Tovább »

Összefogásnak köszönhetően valósult meg a sokadalom (VIDEO)

A Dél-Alföld legnagyobb népművészeti ünnepe már szerves része a gyulai nyári programoknak. Az eseményen a népművészetet, a népi kismesterségeket, a kézműves termékeket ismerhetik meg a kilátogatók, gyermek és gasztronómiai programokkal kiegészítve. Pál Miklósné főszervező köszöntő szavaiban az összefogást emelte ki, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ilyen színvonalon sikerült ezen a …

Tovább »

Részletes rendezvények 2013.július 01. – augusztus 25.

Standard programok Gyulán 2013.07.01-2013.08.25 Hétfő Gyulai Vár programjai: 17.00-19.00 óra  Reneszánsz ruhák felpróbálása és fotózási lehetőség  17.30 – 18.30 óra  A Gyulai Vár építészeti múltja – Helytörténeti előadás a Vár lovagtermében  A programok a Gyulai Vár aktuális jegyáraival látogathatók Ladics –ház programjai: 16.00-17.00 óra A Ladics-család élete Gyulán című előadás …

Tovább »

Úszás napja a várfürdőben

A Gyulai Várfürdőben már reggel 6 órától voltak programok, ilyen volt például a hosszgyűjtő verseny, mely úgy zajlott, hogy a nap folyamán leúszott 50 métert hozzáírták a versenyző aznap megtett távjához, és aki ilyenformán a legtöbbet gyűjtötte be, az nyert. De érdekesnek találtatott a könnyűbúvár-bemutató is, melyet nem csak a …

Tovább »

Részletes rendezvények 2013. június 15. – 2013. június 27.

„Erkel közelről” – Ismerje meg közelebbről a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz megzenésítője életét!   2013. június 15. Nyílt Nap az Erkel Emlékházban 10-től 13-ig óránként tárlatvezetés az Erkel Emlékházban Sakkozás lehetősége életnagyságú bábukkal az udvaron 13.30-tól: Erkel híres kortársai: Verdi és Wagner – Péli Tibor előadása 14.30-tól: „Csak …

Tovább »

Segítik a migráns hátterű tanulókat (VIDEO)

A migráns hátterű, vagyis a huzamosabb ideig itt élő, de külföldi háttérrel bíró gyerekek olyan programokon vesznek részt, melyek révén jobban megismerik Magyarországot. A pályázat fő célja, hogy ezek a gyerekek megtanulják az országra jellemző legfontosabb szokásokat, hagyományokat. Megismerik a magyar értékeket, ünnepeket. A Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézményben összesen 10 …

Tovább »

Részletes rendezvények 2013. június 16. – 2013. június 27.

„Erkel közelről” – Ismerje meg közelebbről a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz megzenésítője életét! 2013. június 15. Nyílt Nap az Erkel Emlékházban 10-től 13-ig óránként tárlatvezetés az Erkel Emlékházban Sakkozás lehetősége életnagyságú bábukkal az udvaron 13.30-tól: Erkel híres kortársai: Verdi és Wagner – Péli Tibor előadása 14.30-tól: „Csak egy …

Tovább »

Lakatokkal zárták a civil hetet (VIDEO)

A Sós Imre civil referens által szervezett program apropóján a nemzetközi versenybíró arról is beszélt a Gyula Tv-nek, milyen furcsa szokásai voltak a nemzetközi élmezőny általa ismert versenyzőinek, például a már említett Kaszparovnak, akit sok tekintetben máig a világ legjobb játékosának tartanak. Fleisz János sok híres nagymester partiján bíráskodott, de …

Tovább »

Részletes rendezvények 2013. június 7. – 2013. július 25..

„Belvárosi Korzó”   2013. júniusi programjai   Június 7. 21.00 óra Blades – Rondella színpad Június 8. 19.00 óra Gyulai kolbászsütés                 21.00 óra Next Day – Rondella színpad   Június 14. 19.00 óra  Lurkósarok – játszóház gyermekek részére – Rondella terasz                   19.00 óra Gyulai kolbászsütés                   20.00 óra …

Tovább »