2024. április 20., szombat
FONTOS

Címke: gyulai programok 2019

Kortárs felolvasószínházi előadást tartottak a Gyulai Várszínházban

Kedden Székely Csaba Semmit se bánok című felolvasószínházi előadását láthatták a Gyulai Várszínházba érkezők. Az Erdélyi Hét keretein belül bemutatott darab Ceausescu bukása után másfél évtizeddel játszódik, megidézve a múlt és a jelen kor hangulatát. Egyik főszereplője, Dominik a kommunizmus alatt a Securitate, vagyis a román titkosrendőrség tagja volt. Ezek …

Tovább »

Öt zenés előadás zárja a Gyulai Várszínház nyári évadát

Augusztus 13-án ér véget a Gyulai Várszínház 56. nyári évada. Elek Tibor igazgató elárulta, addig még számtalan lehetősége van minden korosztálynak arra, hogy megtekintse a hozzá legközelebb álló zenés előadást. A közel egy hét alatt ugyanis összesen öt produkcióval készülnek. Pénteken fél kilenckor az érdeklődők a Széttépve című előadást láthatják …

Tovább »

Huszonhárom táj- és életképet állítottak ki a Postagalériában

A Postagalériában ez alkalommal két amatőr festő, Kovalovszkiné Arató Ilona és Szabó József műveit állították ki. A 23 festmény között helyet kapott néhány csendélet, kutyákról és lovakról készült alkotások, de legtöbbjük mégis tájakat ábrázol. Kovalovszkiné Arató Ilona elárulta, gyermekkorában rengeteget rajzolt, festett, majd egy hosszabb kihagyás után húsz évvel ezelőtt …

Tovább »

Kovács Vandával vitték színre Frida Kahlo életét

A Gyulai Várszínház kamaratermében, hétfőn, Frida Kahlo mexikói festőművész hányattatott sorsát mutatták be Bodor Böbe rendezésében. Az előadás címszerepét a gyulai színésznő, Kovács Vanda játszotta, aki elárulta, közel áll a szívéhez ez a szerep. Bár utoljára februárban adták elő közönség előtt, ettől függetlenül azóta is minden nap foglalkozik vele, hiszen …

Tovább »

Természetfotók a Pándy galériában

Rostás István természetfotóival találkozhatnak azok, akik ellátogatnak a Pándy galériába. Az amatőr fényképész 1 évtizede készíti képeit, de csak pár éve kezdett foglalkozni komolyabban a fotózással. Az első kiállításán mintegy 20 munkáját mutatja meg a közönség számára. A képein elsősorban rovarok, állatok jelennek meg, de a virágokon át a naplementéig …

Tovább »

Minőségi koncertek az Almásy-kastélyban

Évről évre a klasszikus zenei műfajban is maradandóval megajándékozni a városban tartózkodó turistákat és a helyieket. A főúri épület több évszázados hagyományai és Erkel Ferenc szellemisége mellett a fenti törekvés szülte a Kastély Zenei Napokat, aminek lenyűgöző környezetéül a gyulai Almásy-kastély parkja szolgál. Egy matiné koncert – nem kevésbé különleges …

Tovább »

Csütörtökön kezdődik az Erdélyi Hét a Gyulai Várszínházban

A Gyulai Várszínház immár második alkalommal rendezi meg az Erdélyi Hét elnevezésű tematikus programsorozatot. Augusztus 1 és 7 között a határon túli magyar színházak legjobb kilenc előadását mutatják be, melyek minden korosztály igényeinek kedveznek. A történelmi és aktuálpolitikai témájú darabok mellett musical és bábelőadás várja a színházba érkezőket.

Tovább »

Felidézték a gyulai vár 1566-os ostromát

Látványos felvonulással vette kezdetét péntek este az immár VIII. Gyulai Végvári Napok. A hagyományokhoz híven a nemzetközi katonai hagyományőr csapatok a 15-16. századi világot megidéző jelmezekben vonultak végig a város utcáin. A harcosok a vár ostromát idéző tüzet nyitottak a Kossuth téren. Görgényi Ernő polgármester a három napos esemény megnyitóján …

Tovább »

Felidézték a gyulai vár 1566-os ostromát

Nemzetközi katonai hagyományőr csapatok részvételével elevenítették fel az 1566-os várostromot a Gyulai Végvári Napokon. A közönség látványos bemutatón keresztül ismerhette meg az egykori várvédők hősies helytállását. A 60 napos ostrom felidézése alatt Csikány Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora kísérte folyamatosan a csatajelenetet narrációjával.

Tovább »

Közel 470-en vesznek részt a XXX. Jubileumi Kézműves Táborban

Július 15-én vette kezdetét a XXX. Jubileumi Népi Kézműves Tábor, a megnyitónak a Szent-Györgyi Albert Gimnázium adott otthont. A békéscsabai rendezvényen az oktatókkal, előadókkal együtt közel 470-en vettek részt. Ezzel a hasonló programokat tekintve a Népi Kézműves Tábor Magyarország egyik legnagyobb létszámú alkotó találkozója – hívta fel a figyelmet a …

Tovább »