2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Címke: gyulai programok

3200 közművelődési szakember látogat Gyulára

  Idén Gyula is bekerült a Közösségépítő kultúránk programsorozat négy helyszíne közé. Mindez azt jelenti, hogy tíz napon keresztül napi nyolc busznyi vendég érkezik a fürdővárosba az ország minden pontjáról. Az eseménysorozat vasárnap kezdődött, ekkor 320 résztvevőt fogadtak, a következő kilenc alkalommal együtt összesen 3.200 közművelődési szakember és aktív közösségi …

Tovább »

3Téma – Magyar géniusz vándorkiállítás

Gyula is azon néhány hazai helyszín egyike, ahol bemutatják a hazai múzeumi kincsek legjavát. Csütörtöktől a Magyar Géniusz Vándorkiállítás révén látványos hun kori lelet, Deák Ferenc köszönőlevele, egy ünnepi, kalocsai népviselet, vagy éppen egy Csontváry kép is látható a Kohán képtárban. A tárlat lényegében elkészült, így a csütörtök délutáni megnyitót …

Tovább »

30 ezer látogatót várnak egy hónap alatt a Kohán képtárba

  Jelentős érdeklődésre számítanak az Erkel Ferenc Nonprofit Kft-nél a Magyar géniusz vándorkiállítás kapcsán. Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető 3Téma című műsorunkban elmondta, a tárlat egy hónapon át lesz látogatható Gyulán, ez idő alatt pedig 30 ezer látogatót várnak. Ez a kiállítás igazi különlegesség, hiszen a Kárpát-medence 67 intézménye adta össze a …

Tovább »

210 szenior táncos lépett fel Gyulán

  Idén immár 13. alkalommal rendezték meg az Országos Szenior Táncfesztivált Gyulán. A rendezvényre az ország minden pontjáról érkeztek versenyzők. Árvai Ildikó két hónapja kezdett el táncolni a Szeghalmi Búzavirág Nyugdíjas Egyesületben. A 10 tagból álló ráckeresztúri Darázsderék Nyugdíjas Táncegyesület 14 éve alakult. A táncban az motiválja őket, hogy így …

Tovább »

Nagyszabású előadás várható Apor Vilmos életéről

Egy héttel a hivatalos megnyitó után, vagyis július elsején és másodikán egy nagyszabásúnak ígérkező, történelmi ősbemutatót tűz műsorra a Gyulai Várszínház. Elek Tibor igazgató elmondta, a Mindenkinek mindene című darab a két világháború közötti legendás hírű gyulai apátplébános, majd győri püspökként vértanú halált halt Apor Vilmos életéről szól. A kiszolgáltatottak, …

Tovább »

Huszonkettedik alkalommal rendezik meg a Körös-völgyi Sokadalmat

  Hamarosan hasonló képet mutat majd a gyulai várkert, mint a videó elején látható, 2018-as felvételeken. Most még az építkezés fogadja az ide érkezőket. A péntek délután kezdődő, három napos Körös-völgyi Sokadalomról kedd délelőtt, a rondellában tartottak sajtótájékoztatót. Görgényi Ernő polgármester a program jelentős hagyományait, és az azt övező összefogás …

Tovább »

Vivaldi koncertet rendezett az Erkel Ferenc Társaság

A napfényes Itália: Vivaldi-est Gyulán címmel barokk hangszeres és oratorikus hangversenyt rendeztek pénteken este az Almásy-kastély parkjában. Ez a rendezvény a tavalyi Gyulai virtuózok koncert folytatása volt – szintén az Erkel társaság szervezésében. A programot megnyitó Kónya István Erkel Ferenc munkásságának jelentőségét méltatta, egyben hangsúlyozta, a városban méltó módon őrzik …

Tovább »

Budai Lotti az Eltitkolt nőtörténelemről tartott előadást Gyulán

  A cselédek, a háziasszonyok és a házimunkák történetéről szólt kedd este az az előadás, melyet Budai Lotti író, blogger tartott az Ünnepi Könyvhét programjainak részeként. Az eseményt az Almásy-kastély kápolnájában rendezték meg. Az írónő beszélgetőpartnere a megyei levéltár gyulai központjának munkatársa, Bódán Zsolt volt. Az esten arra a kérdésre …

Tovább »

Jó ütemben halad a felkészülés a Gyulai Várszínház nyári évadára

    Hamarosan készen áll a nézők fogadására a Gyulai Várszínház vár- és a tószínpada is. Elek Tibor igazgató elárulta, a várban található színpad és nézőtér felépítését két-három héttel ezelőtt kezdték el, de a tavaly felújításon átesett, 380 nézőt befogadó nézőtér elemei már elkészültek, ám az öltözők, a mosdók kialakítása, …

Tovább »