2024. április 20., szombat
FONTOS

Címke: gyulai programok

Mókás Mikulással búcsúzott az évtől a várszínház

  Egy táncos mese előadást láthattak kedd délelőtt a várszínházba látogató általános iskolások. Kulcsár Noémi és a Tellabor Mókás Mikulás című produkcióját tavaly csak online formában tudták bemutatni, így az első igazi bemutatója a napokban történt a Nemzeti Táncszínházban. Az előadás létrejöttéről a koreográfus, Kulcsár Noémi mesélt. A koreográfus elmondta, …

Tovább »

Megkezdődött a Gyermekkönyvhét a gyulai könyvtárban

  A héten kezdetét vette a már hagyománynak számító Gyermekkönyvhét a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A gyerekeknek szervezett eseménysorozaton különböző programokkal készülnek és még a vissza nem vitt könyvek késedelmi díjának elengedésével is kedveskednek. A könyvtárban elérhető sakk akadémia, logikub és olvasókör, valamint gyöngyfűző foglalkozás is. A könyvhetet hétfőn a bibliotéka …

Tovább »

Új járművel szállítják a fogyatékkal élőket

  Kedd délelőtt, a városháza udvarán tartott sajtótájékoztatón mutatták be azt a gépkocsit, melyet egy pályázat révén sikerült beszerezni. A kistérségi társulás szociális intézménye korábban egy korosabb járművel végezte a szállító szolgálatot. Az eseményen azt is bemutatták, hogy a gépkocsit akadálymentessé alakították, így kerekesszékkel is viszonylag könnyen be lehet szállni. …

Tovább »

A második ütemhez érkezett a gyulai mézverseny zsűrizése

  A második körben két módon történik a beérkezett méz minták zsűrizése, az egyik a laboratóriumi vizsgálat, a másik pedig érzékszervi. Többféle kategóriára osztják a mézeket, ezek az akác, a repce, a vegyes virág, napraforgó, fajta méz, valamint az egyéb fajta méz kategória, és a méz készítmények kategória. A kategória …

Tovább »

Szeretet szombat adomány börzét tartottak

  Szombat délelőtt idén is megtartották a már hagyománynak számító adomány börzét piacon található SM Adományboltnál. Az emberek szabadon válogathattak a kiállított ruhadarabok közül. Nyikora Péterné elmondta, hogy pozitív fogadtatása volt a kezdeményezésnek, sokan szoktak adományozni.  

Tovább »

Adventi szombatok elnevezésű programot tartanak a kastélyban

Változatos programokkal várják a látogatókat a nemrég átadott Stefánia-szárnyban, az adventi időszakban. Az ezt követő három szombaton különböző karácsonyi süteményeket készíthetnek az érdeklődők. December 4-én mézeskalács sütésre és díszítésre invitálják a családokat. December 11-én Luca napja alkalmából pogácsát készíthetnek, 18-án pedig a szaloncukor készítés rejtelmeibe pillanthatnak be az érdeklődők. A …

Tovább »

Az idei évad utolsó előadására készülnek a várszínházban

  Az idei várszínházi őszi évad utolsó előadásával ismét a gyermekekre gondoltak a várszínház munkatársai. Az évad Bogányi Gergely és a Nagy János Trió koncertjével indult, melyre a fiatalságot várták. Azt követően a Kucok című interaktív előadással óvodásoknak kedveztek, most pedig az általános iskolás diákoknak szeretnének kedveskedni. Mókás Mikulás címmel …

Tovább »

Vezetett sétákat tartanak Gyulán

  Gyulán a téli időszak is tartogat programokat a helyieknek és az idelátogatóknak. A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft három vezetett sétát is tervezett a téli szezon állandó programjaként. A tematikus sétákat idegenvezetők tartják, ezen alkalmakkor lehetőség nyílik megismerni a történelmi fürdőváros legendáit, a helyi szecessziós értékeket, valamint a természeti értékeket. …

Tovább »

Hamarosan megkezdődnek az adventi programok Gyulán

  Vasárnap megkezdődik az adventi időszak, melyet a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól számítunk. Idén november 28-ára esik advent első vasárnapja, amely egyben az egyházi év első napját is jelöli. A gyulai terek díszítése már hetekkel korábban elkezdődött. Advent első vasárnapján jótékonysági vásárt tartanak a Harruckern téren. A vásár ünnepi hangulatát …

Tovább »

Házasságról szóló darabot játszottak a Gyulai Várszínházban

  Drámai szerelmi történetet láthattak a Gyulai Várszínházba látogatók szerda este. Az előadás a svéd filmrendező, Ingmar Bergman házasságának felbomlását mutatja be. A Jelenetek egy házasságból című darabot a valóságban is házaspárt alkotó színművészek játszották el. A színdarab egy olyan, kezdetben jól működő házasságot mutat be, amelyet két eltérő típusú …

Tovább »