2024. április 20., szombat
FONTOS

Címke: gyulai programok

Magyar és román kortárs művészek képei a Kohán Képtárban

  Kepenyes Pál improvizációjával kezdődött a Kohán Képtár legújabb, Emlékezet és elvágyódás című kiállításának megnyitója.   A magyar és román kortárs képzőművészeti alkotásokat bemutató tárlat az épület nagyobbik termében kapott helyet, ahol eddig Kohán György képei voltak láthatóak. A most kiállított alkotások Hunya Gábor magángyűjteményéből kerültek a képtárba. A gyulai …

Tovább »

Háy János volt vendég a könyvhét gyulai záróeseményén

  A gyulai Mogyoróssy János könyvtár mellett található egykori indonéz étteremben lakó, végül az egyik vendég tányérjában kikötő kígyóról is anekdotázott Szabó Tibor, a bibliotéka egykori munkatársa, aki Háy Jánossal beszélgetett szerdán. Az ázsiai tematika a beszélgetés során is előkerült, ugyanis a próza-, líra- és drámaszerzőként alkotó Háy János a …

Tovább »

Gyulán találkozott az egyházmegye papsága

  Hagyományosan Gyulán rendezik meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye papságának éves találkozóját, melyre ezúttal szerda délelőtt került sor. Az esemény első részét a katolikus közösségi házban tartották, majd a folytatás a belvárosi templomban következett. A megbeszélések során több témát is érintettek, de a legnagyobb hangsúlyt két jövőbeli esemény kapta. Az egyik …

Tovább »

Négy napig a kézműves söröké volt a főszerep Gyulán

  Szombaton, az első alkalommal megrendezett Gyulai Kézműves Sörfesztivál harmadik napján hirdették ki a fesztiválhoz kapcsolódó nemzetközi sörverseny eredményeit. A szakmai megmérettetésre 167 minta érkezett több országból, Magyarországon kívül többek között a gazdag sörkultúrával rendelkező Belgiumból és Csehországból is. A gyulai versenyre 116 kisüzemi sörfőzde és 51 házi sörfőző nevezte italát. Előbbi kategóriában …

Tovább »

Átadták a gyulai Kézműves Sörfesztivál sörversenyének díjait

Átadták a gyulai Kézműves Sörfesztivál apropóján meghirdetett Central European Beer Awards 2018 sörverseny díjait szombat délután a békési fürdővárosban – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A díjakat két kategóriában osztották ki, a házi amatőr sörfőzők versenyének grand champion díját Bába Ákos Kraken söre érdemelte ki. A kisüzemi kézműves sörfőzdék kategóriájában …

Tovább »

Az emberi élet tiszteletére figyelmeztetnek

„Az emberi élet tiszteletére” figyelmeztető táblát lepleztek le péntek délben a gyulai kórházban. Az eseményen elhangzott, szovjet mintára 1956-ban vezették be az abortuszt Magyarországon, azóta szűken 8 millió élveszületés mellett 6 millió magyar gyermeket veszítettünk el emiatt.

Tovább »

Hagyományt teremthet a kézműves sörfesztivál

  Már csütörtök este is komoly érdeklődés mutatkozott az első gyulai kézműves sörfesztivál iránt. A rendezvényt az Ismerős arcok és az Edda koncertje között nyitották meg. A szervezők nevében Bora Imre azt mondta, szeretnék, ha a Kézműves Sörfesztivál hosszú utat járna be, és minél több vendég érkezne emiatt Gyulára. Kovács …

Tovább »

Ne másokra hallgatva válasszuk ki olvasmányainkat – hangsúlyozták a könyvhéten

A Powerbeat ütőegyüttes műsorával kezdődött a 89. Ünnepi Könyvhét gyulai megnyitója csütörtökön délután. A Kossuth téren Dézsi János, a könyvhét városi programjait szervező Mogyoróssy János könyvtár igazgatója idézte fel a kilenc évtizedes múltra visszatekintő esemény kezdeteit. Gyulán nem csak ez az egy hét, hanem a többi 51 is a könyv …

Tovább »

Épül a színpad a gyulai várban és a Csónakázó-tavon

Javában zajlanak a készületek a várszínház 55. nyári évadára, a várban már félkész állapotban van a színpad és a nézőtér. A két és fél hét múlva kezdődő, másfél hónapig tartó szezon előadásainak egy részét a több mint 500 éves téglavár falain belül tartják. Itt a nézőtér nagysága sokszor az előadások …

Tovább »

Hamutálakból nyílt kiállítás Békéscsabán

  Az első világháború idején, a fronton készült ez a különleges hamu- és gyufatartó, melyet a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvaron mutatott be a gyűjtő Mester Gábor Gyulán. A különleges kiállítás anyagát hárman, Mester Gábor Nagy István és Sós Imre adták össze. Elhangzott, a tárlat anyaga közel 100 évet ölel fel, a …

Tovább »