2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Címke: kiállítás

Munkácsy és a Rambo kés: célegyesben a gyulai kiállítás

Gőzerővel zajlanak az Almásy-kastély ideiglenes kiállítóterében a Munkácsy tárlat előkészítési munkálatai. A több szempontból egyedülállónak nevezhető, interaktív kiállításról eddig kevés konkrét információ szivárgott ki, de Liska Andás, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője most megtörte a csendet. Szavaiból kiderült, milyen művek érkeznek Gyulára, hogyan használják fel a mesterséges intelligenciát, illetve …

Tovább »

Megnyílt a Benczúr kiállítás

Csütörtök délután megnyílt a magyar historikus festészet nagy alakját, Benczúr Gyula művészetét bemutató tárlat a Kohán Képtárban. Az emlékkiállításon a festőművész jelentős alkotásai mellett, a személyes tárgyait is láthatja a nagyközönség a jövő év tavaszáig. Az Erkel Ferenc Vegyes Kar előadása nyitotta meg csütörtök délután, a Kohán Képtárban Benczúr Gyula …

Tovább »

Megérkeztek a Benczúr képek a Kohán Képtárba

  Kedd délután, még a sötétedés beállta előtt megérkezett a gyulai Göndöcs-kertbe az a teherautó, mely a Kohán legújabb kiállításának anyagát szállította. A csütörtök délután nyíló tárlat a magyar történelmi festészet egyik jeles alakjának, Benczúr Gyulának állít emléket a nyíregyházi Jósa András Múzeum jóvoltából. Az itt még becsomagolva látható, különleges …

Tovább »

Mikulás napján érkezik a Munkácsy kiállítás Gyulára

  Gyuláról indult a festő géniusz, Munkácsy Mihály pályafutása, ennek okán is van kiemelt jelentősége az Almásy-kastélyban, decemberben nyíló tárlatnak. A kiállítás előkészítő munkálatai megfelelő ütemben haladnak ahhoz, hogy a december 7-i megnyitót követően egy évig fogadhassa a festészet rajongóit a gyulai Munkácsy tárlat. Közel egy éves előkészítő munka áll …

Tovább »

Munkácsy és Benczúr: két festőgéniusz Gyulán

Túlzás nélkül nevezhetjük szenzációnak azt, amire az Erkel Ferenc Nonprofit Kft kiállítóhelyein készülnek, hiszen hamarosan a hazai fesztőművészet két ikonikus alakjának művei érkeznek a fürdővárosba. Szeptember hetedikén Nők ecsettel címmel nyílt tárlat a Kohán képtárban. Ezt hamarosan egy Nyíregyházáról érkező anyag váltja, mely a 19. századi magyar történeti festészet kiemelkedő …

Tovább »

Magyar katolikus jelenlét a világban címmel nyílt kiállítás a Karácsonyi gimnáziumban

Magyar katolikus jelenlét a világban címmel nyílt tárlat a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban. A vándorkiállítás bemutatja, mi az, amivel a magyar katolikusok hozzá tudnak járulni a világegyház életéhez és küldetéséhez. Érszegi Márk Aurél, a Külgazdasági és Külügyminisztérium vallásdiplomáciai főtanácsadója kiemelte, Karácsonyi János Szent Gellért püspökről szóló munkássága alapja lehetett annak …

Tovább »

Ingyenes a vár időszaki kiállítása hatodikán

Díjtalanul tekinthető meg a gyulai vár időszaki kiállítása két alkalommal is, az aradi vértanúk emléknapja kapcsán. Szeptember 15-én nyílt meg a gyulai várban a Kossuth Lajos elfogyott regimentje — a Honvédmenház és a ’48-as veterángondozás története Békés vármegyében című kiállítás. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum tárlata a rokkant honvédkatonákat gondozó …

Tovább »

Harmincezer látogató volt kíváncsi a búcsúzó Sisi tárlatra

  Szombat délután megérkezett a Sisi kiállítás harminc-ezredik látogatója, akit elsőként Fekete-Dombi Ildikó, a látogatóközpont igazgatója üdvözölt. A Nyékládházáról barátaival Gyulára látogató Nyíri Jánosné számos gyulai és gödöllői belépőjegyet, vagyis tartalmas programokat kapott ajándékba. Sikertörténetnek nevezte a Sisi kiállítást Fekete-Dombi Ildikó, a gyulai kiállítóhelyek igazgatója, aki szerint ennek elsősorban két …

Tovább »

Horváth Hajnalka képeiből nyílt tárlat Gyulán

  A békési kulturális élet egyik fontos alakja, Horváth Hajnalka mutatja be képeit “Gyerek-szemmel” címmel a gyulai művelődési központban. A festőművész elmondta, magától értetődő volt számára, hogy munkái a fiatalokkal foglalkoznak, hiszen ő maga is tanít otthonában gyermekeket rajzolni, festeni. Itt látható képei olyan értelemben készültek gyermekszemmel, hogy az ő …

Tovább »