2022. június 30., csütörtök
FONTOS

Címke: kitüntetés

Díjat vett át a Békés Megyei Önkormányzat és négy megyei település

Megyénk négy településének, és a megyei önkormányzatnak egy-egy projektjét díjazták a Virtuális Erőmű Program (VEP) 10 éves jubileumi, egyben XII. díjátadó gáláján. A Virtuális Erőmű Program (VEP) a dr. Áder János köztársasági elnök által fővédnökölt és az Európai Bizottság által a legjobb három uniós energiahatékonysági program közé választott fenntarthatósági kezdeményezés, …

Tovább »

Elismerték 2020 legjobb gyulai sportolóit

A járvány miatt januárban elmaradt, ezért ősszel pótolták az év sportolója díjátadó ünnepséget. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a járvány ellenére fontosnak tartották, hogy elismerjék a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó sportolókat. Az idei évvel kapcsolatban megjegyezte, Veres Laura 1976 óta az első olyan úszó, aki gyulai sportegyesület tagjaként úszhatott olimpiai …

Tovább »

Honvédelmi elismerést kapott Bagyinszki Zoltán

  Benkő Tibor honvédelmi miniszter – Takács Árpád kormánymegbízott javaslatára – Maléter Pál Emlékérmet adományozott Bagyinszki Zoltánnak, a gyulai Október 23. Alapítvány kuratóriumi elnökének. Az 1956-os forradalom és szabadságharc eszmeiségének, emlékének ápolásáért odaítélt kitüntetést Szabó István honvédelmi államtitkár és Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese adta át.

Tovább »

Békés megyei rendőrök kaptak elismerést

  Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából több Békés megyében szolgálatot teljesítő rendőr és rendőrségi dolgozó részesült elismerésben.   Magyarország belügyminisztere, dr. Pintér Sándor nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként tanácsosi címet adományozott Fésűs Zoltán r. főtörzszászlósnak, a Biharugra Határrendészeti Kirendeltség szolgálatparancsnokának. Emellett emléktárgyat adományozott Jánosi Péter r. …

Tovább »

Martyin Tibor vehette át idén a Pándy emlékérmet

A pályakezdő orvosok eskütételével kezdődött, majd a szakorvosok köszöntésével folytatódott az idei Pándy nap, melyet a gyulai Vigadóban rendeztek meg. A Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán tagkórházában már hagyomány, hogy 1988 óta, Kálmán naphoz közel elismerik a dolgozók munkáját. Idén Pándy nővér elismerésben részesült Pardi Ágnes okleveles ápoló. Az …

Tovább »

Kimagasló munkájáért kapott díjat Erdész Ádám

Négy évtizedes munkájáért Bősze Sándor-díjat adományozott Erdész Ádámnak a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa. Az indoklásban az szerepel, hogy Erdész Ádám a levéltáros szakma számos területén végzett kimagasló munkát. Négy évtizedes pályafutása alatt nemcsak a tudományos kutatások, a forrásfeltárás, a kiadványkészítés, hanem a szakmai érdekképviselet terén is nagy jelentőséggel bíró munkát …

Tovább »

Orosházán versenyeztek a határrendészek

  A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Szegedről érkezett csapata nyerte meg a IX. Országos Határrendészeti Járőrversenyt. Második helyen a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság hármasa végzett, a harmadik helyezetteknek járó érmeket és kupákat pedig a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök vihették haza. Tizennyolc csapat versengett az elsőségért 2021. október 6-án és 7-én Orosházán, …

Tovább »

Díjazták a legszebb gyulai virágos- és konyhakerteket

Kedd délután kihirdették a Virágos Gyuláért virágosítási és környezetszépítési verseny győzteseit.  A 21. alkalommal megrendezett virágosítási verseny kapcsán elismerték azokat a gyulaiakat, akik a legszebb virágos kerteket ültetik és gondozzák, ezzel is hozzájárulva a fürdőváros természeti szépségéhez és turisztikai vonzerejének növekedéséhez. A gyulai lakosok díjat vehettek át a virágos előkert, …

Tovább »

Gyulán adták át az idei Prima díjakat

  Immár 15. alkalommal rendezték meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Békés Megyei Szervezetének Prima Gála estje a gyulai Vigadóban.   A 2021. évi Zeneművészeti Prima díjat a gyulai PowerBeat ütőegyüttes vihette haza, a magyar tudomány kategóriában a megyei mentő alapítvány nyert. Az idei év Magyar Népművészet kategória Prima …

Tovább »

Békés megyei rendőrök munkáját is díjazták

  A bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes Békés megyei rendőrök munkáját is díjazta. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság két bűnügyi szakterületen szolgáló rendőrét is elismerésben részesítette dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes a 2021. szeptember 20-án Budapesten, a Rendőrségi Igazgatási Központban megtartott ünnepségen. „Bűnügyi Szolgálati Ág Arany Plakett” díjat adományozott a …

Tovább »