Haendel Tűzijáték switjével kezdődött szerda délelőtt a biatorbágyi Erkel Ferenc Kamarazenekar gyulai koncertje. A 40 éves múltra visszatekintő formáció tagjai a közelmúltban fűzték szorosabbra a szálakat névadójuk szülővárosával, ez a hangverseny pedig elsősorban arról szólt, hogy közelebb hozzák a fiatalokhoz a régi idők muzsikáját. A gyerekek számára elsősorban olyan könnyebben …
Tovább »21 produkcióval adtak ünnepi gálahangversenyt
Nagy Edit vezényelte péntek délután az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola kamarakórusát. A fiatalok Karai József Estéli nótázás című darabját adták elő a gyulai zeneiskolában. A kórus tagjaként Rajki-Tóth Lili Ágnes is fellépett. Megnyitó beszédében Teleki-Szávai Krisztina a zenei nevelés jelentőségéről beszélt. A Gyulai Tankerületi Központ ötödik gálahangversenyét rendezte …
Tovább »Jubileumi koncertre készül Hevesi Tamás
Várhatóan a Vigyázz rám című dal is felcsendül majd Hevesi Tamás Valentin napi koncertjén, melyen a gyulai gyökerekkel rendelkező énekes szólókarrierének 30 éves évfordulóját ünnepli. 1994-ben jelent meg az Ezt egy életen át kell játszani című sláger, mely nemcsak platina lemez lett, hanem több héten át vezette a slágerlistákat, …
Tovább »Magyarok és vendégek szimfóniái
Az egyházmegye első püspökének emléket állító szeptemberi komolyzenei rendezvénysorozat missziója mögött a Gellért-legenda ismert jelenete húzódik meg a munkáját dalolással megédesítő szolgálóról. A Szent Gellért Fesztivál küldetése ehhez hasonlatos: felüdülést, lelki feltöltődést, emelkedettséget nyújtani a koncertek hallgatóságának a hétköznapok felőrlő szürkeségében. Mindezt a liturgia építészeti közegében, ami eleve lelki emelkedettséget áraszt. A Szent Gellért Fesztivál a kapuk megnyitásának …
Tovább »