Most még mindig meleg az idő, de hamarosan megkezdődnek Gyulán az őszi virág- és faültetések. A munkálatok szinte valamennyi városrészt érintik. Bányai György, a közüzemi kft üzemvezető helyettese a 3Témában elmondta, az elmúlt egy-két évtizedben jelentősen kitolódott az ültetés határideje. Úgy fogalmazott, ilyenkor az árvácskákat már úgymond el is felejtették, …
Tovább »Folyamatos a határszemle, a parlagfű elleni védekezést is ellenőrzi a hatóság
Alig akad a vármegyében hasznosítatlan, gondozatlan termőföld, s a szakemberek idén még a tavalyinál is kevesebb, parlagfűvel fertőzött területet tártak fel eddig. A mostanában jellemző változékony, csapadékos, meleg időjárás ugyanakkor kedvez a gyomnövénynek, ezért fokozott odafigyelés szükséges. Aki nem védekezik a parlagfű ellen, nem kaszálja le a gyommal fertőzött, virágzó …
Tovább »Kaszálási és patkarendezési munkálatokat végez a Magyar Közút Békésben
Az év első félévében elsősorban anyagmentes munkálatokat végzett a Magyar Közút Békés Vármegyei Igazgatósága. Ebben kiemelkedőek voltak a kaszálások, illetve a patkarendezési feladatok. Jelenleg is az előbbi munkálatokra koncentrálnak. A csütörtöki munkálatok Gyula és Kétegyháza között zajlottak, emellett a 47-es főúton Békéscsaba-Orosháza, valamint Békéscsaba-Mezőberény között. Gyula és Békéscsaba között …
Tovább »Túlmunkában nyírják a füvet a gyulai közterületeken
Rengeteg munkát adott az elmúlt hetekben a fűnyírás a Gyulai Közüzemi Kft munkatársainak. Az elmúlt évekhez képest tavasszal és a nyár első felében is sok eső esett, ez pedig kedvezett a fűfélék növekedésének. Az elmúlt hetekben a gépek javítása miatt küzdöttek nehézségekkel, de a műszaki problémákat sikerült megoldani. A …
Tovább »Kedveznek a feltételek a parlagfű növekedéséhez
Június második felében megérkezett az év első komolyabb hőhulláma, továbbá jellemzőek voltak a záporok és zivatarok is egyenlőtlen területi eloszlásban. A júniusi meleg, csapadékos időjárás optimális feltételeket biztosított a parlagfű növekedéséhez, a talajok nedvességtartalma pedig elősegítette az újrakelést, illetve a lekaszált területeken a sarjadást is gyorsította. A parlagfű kelése jelenleg …
Tovább »Idén is 45 ezer egynyári virágot ültetnek ki Gyula közterületeire
Hamarosan a képeken látható a begóniák kerülhetnek ki a gyulai közterületekre. A most még apró növényekre a következő hetekben nagy növekedés vár, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor májusban már a megszokott helyszíneken köszönnek vissza. Az elmúlt években egyre melegebbek voltak a nyarak, erre a Ladybird kertészetben is …
Tovább »Több száz fát és tízezernél is több cserjét ültetnek el Gyulán
Az Attila utcán készültek a videó elején látható felvételek, a városban ezekben a hetekben javában zajlik a fa- és cserjeültetés. Az enyhének mondható, novemberi időjárás kedvez a növények telepítésének, mert nincs komoly fagy, így tulajdonképpen semmi sem hátráltatja a közüzemi kft munkatársait. Az idei ősz végén, tél elején három forrásból …
Tovább »Közel 1500 km-en végez kaszálást a Magyar Közút Békés megyében
Országosan 460 millió négyzetméternyi, vagyis 64 ezer focipályányi területen, Békés megyében pedig közel 1500 km-es szakaszon végez kaszálást a Magyar Közút. Képünkön éppen a békéscsabai elkerülő úton folynak ezek a munkálatok. Hunya Péter, a társaság Békés megyei igazgatóságának üzemeltetési és fenntartási osztályvezetője elmondta, a nyárias idő beköszöntével egyre gyakrabban találkozhatunk …
Tovább »Teljes kapacitással zajlik a fűnyírás Gyula közterületein
Három héttel ezelőtt kezdődött meg a fűnyírás a gyulai közterületeken, de igazából egy hete mondhatjuk azt, hogy teljes kapacitással, több, mint húsz ember részvételével, jelentős gépesítés mellett zajlik ez a munka a város teljes területén. Bányai György üzemvezető helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy utoljára 40 éve fordult …
Tovább »Sok a szemét a dűlőutak mentén
A képeinken látható szemetet a napokban a Gyula-Jánoszugban élők szedték össze. Ezen a területen az út mentén eldobott, lerakott hulladékot halmozták egy kupacba. A Lencsés-, és a Demkó-dűlőn is több helyen találkozhatunk oda nem illő tárgyakkal, eszközökkel. Az út mentén többek között kerékpár gumit, szőnyeget, és még plüss kutyát is …
Tovább »