2024. április 19., péntek
FONTOS

Címke: koronavírus

Koronavírus: nincs emelkedés a betegszámban Békésben

Továbbra sem nőtt az igazolt koronavírus fertőzöttek száma Békés megyében, hivatalosan péntek reggel is 12 beteget tartottak nyilván. A helyzet olyan értelemben sem változott, hogy továbbra is Budapesten van a legtöbb beteg, 883, a sorban ezután Pest megye (259), majd Fejér (128) következik. Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, …

Tovább »

Magyar gyártású fertőtlenítőszerek érkeztek a kórházba

Egy teherautónyi fertőtlenítőszer érkezett csütörtökön a Békés Megyei Központi Kórház gyulai logisztikai központjába. A kartondobozokat rekordgyorsasággal ki is pakolták, hamar a helyére került minden. Ez a szállítmány már a MOL gyártásában készült. Becsei László főigazgató főorvos elmondta, ebben az időszakban a megszokottnál jóval nagyobb mennyiség fogy a fertőtlenítő szerekből, ezért …

Tovább »

Nem nőtt a regisztrált betegek száma Békésben

Szerdához hasonlóan csütörtök reggelre sem emelkedett az igazolt COVID-19 betegek száma Békés megyében a koronavirus.gov.hu legfrissebb tájékoztatása szerint. Ma reggelre így térségünkben van szám szerint a legkevesebb fertőzött, Hevesben 13, Tolnában és Vasban 14-14 fertőzött van hivatalosan. Továbbra is Budapesten a legrosszabb a helyzet, ott 805, Pest megyében 249, Fejérben …

Tovább »

Megosztották a feladatokat a tagkórházak között

A Békés Megyei Kórház is felkészül a tömeges megbetegedésekre – ez derült ki az intézmény Becsei László főigazgató főorvos által jegyzett sajtóközleményéből.   Ebből kiderült, hogy a koronavírussal fertőzött betegek területi ellátására a Békés Megyei Központi Kórházat jelölte ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A kórház közel 300 ágyon fogja biztosítani …

Tovább »

Eggyel emelkedett a Békés megyei betegek száma

11-ről 12-re emelkedett a regisztrált új koronavirussal fertőzött betegek száma Békés megyében. Térségünk továbbra is az ország egyik legjobb helyzetben lévő megyéje. A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb …

Tovább »

Nem nőtt a betegek száma Békésben

Továbbra is 11 igazolt új koronavirussal fertőzött embert tartanak számon Békés megyében, vagyis szombatra nem nőtt térségünkben a betegek száma. Ennél a tényleges fertőzöttek száma jóval nagyobb lehet.

Tovább »

Az erős hit segíthet a nehéz helyzetben

Hogyan tartsuk karban lelki egészségünket ebben a bizonytalan járványügyi helyzetben? Ezzel a témával foglalkozik, és segít a Gyula Tv nézőinek Szicsek Margit szakpszichológus. Sokan tartanak attól, hogy elvesztik a munkahelyüket a járvány miatt. Emellett a vállalkozók sincsenek könnyű helyzetben. Szicsek Margit hangsúlyozta, fontos mindenki számára az önmagunkba vetett hit. A …

Tovább »

Piros szívek a Gál Ferenc Főiskola ablakaiban

  Szívecskék az ablakokon, így üzennek azoknak, akik most nem maradhatnak otthon. Országos kezdeményezéshez csatlakozott a Gál Ferenc Főiskola is, az Egészség- és Szociális Tudományi Kar épületének ablakain is felfedezhetjük a szívhez szóló üzeneteket. Az orvosoknak, ápolóknak, rendőröknek, buszvezetőknek, boltosoknak és mindazoknak szóló szívecskéket a home office-ban dolgozó oktatók és …

Tovább »

Súlyosan érinti a gazdasági válság a gyulai önkormányzatot

Keddre nyolcról kilencre emelkedett az igazolt új koronavírus fertőzöttek száma Békés megyében – derült ki a kormányzati, tájékoztató weboldalról. Bár az utóbbi napokban megnőtt a betegek száma, térségünk még mindig a kevésbé fertőzött területek közé tartozik. A magas esetszám Budapestre és Pest megyére jellemző. Vidéken Fejér, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Csongrád …

Tovább »