2024. április 20., szombat
FONTOS

Címke: koronavírus

Eggyel nőtt a koronavírusos betegek száma Békésben

Pénteken Háromról négyre emelkedett az igazolt, új koronavírus fertőzöttek száma Békés megyében a hivatalos kormányzati portál szerint. Békés megye eddig is a kevésbé fertőzött területek közé tartozott, és a megyei adatokat mutató térkép szerint továbbra is oda sorolhatjuk szűkebb pátriánkat. Szám szerint a legtöbb fertőzött továbbra is Budapesten van, a …

Tovább »

Görgényi Ernő: a gyulai kórház felkészültsége meggyőző és megnyugtató

  Három, igazolt új koronavírus fertőzött van Békés megyében, így térségünk a legkevésbé fertőzött területek közé sorolható mind az esetszám, mind a lakosságarányos bontás szerint. A megyék között Békés és Heves produkálta a legkevesebb esetet, hármat, a legtöbb fertőzött a fővárosban van, 232. A leginkább érintett térségek között van Pest, …

Tovább »

Szájmaszkokat készít a gyulai önkormányzati varroda

  Szájmaszkokat készít a közfoglalkoztatás keretében működő önkormányzati varroda – számolt be róla Görgényi Ernő polgármester saját Facebook oldalán. Az itt dolgozó varrónők munkájának köszönhetően ezentúl a kistérségi szociális intézmény dolgozói számára is biztosítva lesz a védőeszköz. Az Egészségügyi Világszervezet szerint elsősorban azoknak szükséges szájmaszkot hordani, akik betegek, valamint akik …

Tovább »

Három igazolt koronavírusos beteg van Békés megyében

Három, igazolt új koronavírus fertőzött van Békés megyében, így térségünk a legkevésbé fertőzött területek közé sorolható mind az esetszám, mind a lakosságarányos bontás szerint – mindez a hivatalos kormányzati portálról derült ki, szerdától ugyanis területi bontásban is közzéteszik az adatokat. A megyék között Békés és Heves produkálta a legkevesebb esetet, …

Tovább »

Bejárást tartottak a kórházban

  Bejáráson tekintettük meg a gyulai kórház járványügyi felkészültségét a kirendelt kórházparancsnok, a megyei kormánymegbízott és a kórház főigazgatójának társaságában – írta a Facebookon Görgényi Ernő polgármester. “Röviden azt jelenthetem, hogy a gyulai kórház felkészültsége meggyőző és megnyugtató számomra, jó kezekben vagyunk. Az előttünk álló hetekre a kórházban dolgozó orvosoknak, …

Tovább »

Bevásárlással, ügyintézéssel segítik az időseket Gyulán

  Aki teheti, maradjon otthon! Erre leginkább idős embertársainkat kéri mindenki a koronavírus-járvány miatt. Természetesen ilyenkor minden tőlünk telhetőt meg kell tenni annak érdekében, hogy segítsük őket az otthon töltött időben is. A gyulai kistérségi szociális intézmény dolgozói nap mint nap készséggel állnak az ellátottak rendelkezésére, a leggyakrabban a bevásárlást …

Tovább »

Többen jelentkeztek önkéntesnek Gyulán

Többen jelentkeztek Gyulán önkéntesnek – írta a Facebookon Görgényi Ernő polgármester, aki az alábbi szöveget tette közzé: “Most még értékesebb az összefogás! Többen is megkerestek azzal, hogy önkéntes munkával vagy adománnyal szeretnének segíteni a gyulai időseknek és a rászorulóknak ezekben az embert próbáló időkben. Koordinációs tevékenységgel szeretnénk biztosítani azt, hogy …

Tovább »

Online tárlatvezetés mutatja be a gyulai kiállítóhelyeket

Az Erkel Ferenc Kulturális Központ is csatlakozott a koronavírus járvány idején a Maradj otthon! kezdeményezéshez. Mindez arról szól, hogy a járvány idején érdemes minél kevesebb emberrel kapcsolatba kerülni, ezért ők is arra biztatják az embereket, hogy ha lehet, ne menjenek sehova, maradjanak otthon, biztonságban. A kulturális központ ezért indított olyan …

Tovább »

Két ingatlant ajánlott fel az orvosoknak Gyula

Minden eszközzel segíteni szeretnénk a Békés Megyei Központi Kórház dolgozóinak áldozatos munkáját, amelyet a betegekért és a járvány leküzdése érdekében folytatnak – írta Facebookon közzétett bejegyzésében Görgényi Ernő gyulai polgármester. “A hírek szerint a Covid-19 koronavírus-járvány terjedésének következő szakaszában, a tömeges megbetegedések fázisában indokolt lehet az, hogy a betegeket ellátó …

Tovább »