Az összefogás erejét jelképezi ez a közös kézfogás, melyre hétfőn kora este, Békésen került sor. A résztvevők valamivel több, mint egymillió forintot gyűjtöttek össze a koraszülötteket szállító mentőautóra gyűjtő alapítvány számára. Összesen 25 cukrász vállalkozott arra, hogy olyan süteményeket készít, melyek eladásából a befolyó bevételt a mentőalapítványnak utalják át. A …
Tovább »A szennyvíztelepről jött a bűz a város felé
Több lakossági észrevétel érkezett a Gyula TV-hez azzal kapcsolatban, hogy szerda reggel óta orrfacsaró bűz érezhető a város több pontján. Bányai György, a közüzemi kft üzemvezető helyettese megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy a gyulai szennyvíztelepen minden a megszokottak szerint történik, de a jelenlegi, délnyugati szélirány, a lefelé szálló légáramlat, valamint a …
Tovább »A várvédő hősökre emlékeztek
A gyulai vár elestét sokáig nem értékelték kellőképpen, csupán azt hangsúlyozták, hogy a várat a magyarok feladták: hangzott el gyulai vár ostromának 451. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezésen. Az eseményen a tavaly felavatott emléktáblát is megkoszorúzták. Alt Norbert alpolgármester gondolataiban kiemelte, a Gyulai vár elestét sokáig nem értékelték kellőképpen, csupán azt …
Tovább »A nyugdíjasokról vitázott a Fidesz és a Jobbik
Vona Gábor Jobbik elnök közelmúltban nagy nyilvánosságot kapott, a nyugdíjasokról szóló írásából idézett péntek délelőtt Kovács József országgyűlési képviselő. A gyulai sajtótájékoztatón a fideszes politikus kiemelte, egyik társadalmi réteggel kapcsolatban sem tartja megengedhetőnek az ilyen beszédet, és ez különösen igaz a huszadik században nehéz időket megélt nyugdíjasokkal kapcsolatban. Emlékeztetett, …
Tovább »Magas rangú kitüntetést kapott Wlassich Gábor
Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. Wlassits Gábor, a Gyulai Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke, címzetes táblabíró részére több évtizedes bírósági pályafutása, magas szintű szakmai igényességet tükröző, példaértékű munkája elismeréseként. Dr. Wlassits Gábor a kitüntetést dr. Trócsányi László igazságügyi minisztertől vette át …
Tovább »Kitüntetéseket adtak át a Semmelweis napi ünnepségen
Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki, valamint adjunktusi és főorvosi kinevezéseket adtak át a péntek délutáni, Semmelweis-nap alkalmából megtartott ünnepségen a Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagintézményében. Ez a nap minden évben az ágazat legnagyobb ünnepe, amikor köszöntik azokat, akik lelkiismeretesen és kötelességtudóan végzik munkájukat. A “Kórházért” elismerésben részesült idén dr. …
Tovább »Óvoda felújítási pályázatokról döntött a képviselő-testület
Beszámolók, személyi kérdések és pályázatok: ezek voltak a legfontosabb napirendjei a városi képviselő-testület csütörtöki, soros ülésének. A város több pályázatot nyújt be, korszerűsítenének három óvodát, továbbfejlesztenék a csapadékvíz elvezetési rendszert és bővítenék a Henyei úti ipari parkot. Rendhagyó helyszínen, a városi könyvtárban az interpellációkkal kezdődött a gyulai képviselőtestület nyári szünet előtti …
Tovább »A kormánymegbízott is részt vett a kistérségi társulás ülésén
Első alkalommal vett részt kormánymegbízott a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás közgyűlésén szerdán. Takács Árpád elmondta, fő célja a nyitott hatóság létrehozása, ami nem irányító szervezetként, hanem partnerként dolgozik együtt az önkormányzatokkal és kistérségekkel. A június elsején kinevezett, korábban a a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatói posztját betöltő kormánymegbízott …
Tovább »Botka Lászlót hallgatták meg a Gyulai Törvényszéken
Tanúként idézték be a szegedi parkolókártya ügyben Botka Lászlót a Gyulai Törvényszékre. A vád szerint a vádlottak 40 milliós kárt okoztak ingyenes parkolóbérletek biztosításával, ezekről vezetői értekezleten döntöttek. A vád szerint a vádlottak több mint 40 millió forint kárt okoztak azzal, hogy 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkoló bérleteket …
Tovább »400 ezres támogatás érkezett a mentőautóra Békésről
Ismét eseménydús napokat él a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány, szerda délelőtt a gyulai művelődési házban 400 ezer forintos adományt adott át jelképesen a békési Szent Lázár Alapítvány. Az alapítvány nemcsak beszállt a gyűjtésbe, hanem igyekeztek megszólítani másokat is, ennek köszönhetően jött össze a 400 ezer forint. Az eseményen részt vett Apáti …
Tovább »