2024. április 19., péntek
FONTOS

Címke: közélet

150 ezer forinttal támogatta a gyűjtést egy fagyizó

Jelentős támogatást nyújtott a koraszülötteket segítő mentőautó megvásárlásához a gyulai Korzó fagyizó. A tulajdonos Armin Ebibi elmondta, ez volt az első alkalom, hogy jótékonysági programban vett részt, és jó érzéssel töltötte el, hogy egy sokak számára fontos ügy mellé állt. A gyűjtés az elmúlt hetekben sem állt meg, a koraszülötteket …

Tovább »

Országos színházi díjat alapított a megye

Országos színházi díjat alapított a napokban a Békés Megyei Önkormányzat, melyet Sík Ferencről neveztek el A közgyűlés a kitüntető díjak alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló rendeletét módosította oly módon, hogy létrehoztak egy országos színházi díjat, mellyel a Békés megyei születésű Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, Sík Ferenc színházi öröksége, munkássága …

Tovább »

In memoriam Dr. Gyimesi András főorvos (1950-2017)

Dr. Gyimesi András 1950. december 4-én született Nagybánhegyesen. Orvosi diplomát 1976-ban szerzett a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Pályáját Gyulán, a Megyei Kórház I. Belgyógyászati osztályán kezdte, ahol 25 éven át dolgozott. Belgyógyászatból 1981-ben, endokrinológiából 1989-ben szakvizsgázott, 1996-ban lett a „Magyar Diabetes Társaság diabetológus orvosa”. 2002-ben nevezték ki a békéscsabai dr. Réthy …

Tovább »

Megyegyűlés: katasztrófavédelem és pályázatok

Nyári szünet előtti utolsó munkaprogram szerinti ülését tartotta a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A megyegyűlés napirendjei között több tájékoztató szerepelt, többek között megismerkedett a testület a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság múlt évi tevékenységével. Tóth Tibor tűzoltó dandártábornok, megyei igazgató elmondta: a 2016-os év tűzoltói beavatkozások szempontjából átlagosnak tekinthető. Az igazgatóság …

Tovább »

Átadták a Békési Járási Hivatal új székhelyépületét

Péntek délben átadták a Békési Járási Hivatal új székhelyépületét. Első ütemben még 2015-ben alakították ki az épületben a kormányablakot, egy közel 450 m2-es területen 14 munkaállomást hoztak létre.   A második ütem során az emeletet és a tetőteret építették ki. A 350 m2-es emeleten a törzshivatal, a hatósági-és gyámügyi osztály …

Tovább »

Kinevezték a Békés megyei kormánymegbízottat

Takács Árpádot nevezték ki a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottá. Orbán Viktor kormányfő határozata a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A kormánymegbízottat Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter javasolta a posztra. Megbízatása június elsejétől szól – olvasható a határozatban. Gajda Róbert kormánymegbízottat – szintén Lázár János javaslatára – január 15-ei …

Tovább »

Fúvószenekari karmester lett Döge Csaba

Jeles osztályzatot érdemelt ki Döge Csaba a fúvóskarmesteri címet jelentő diploma koncertjén. A Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar előadása egyben az együttes minősítő hangversenye is volt. Kettős ünnep volt Döge Csaba számára Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar minősítő hangversenye Békéscsabán, hiszen az esemény különlegességét az adta, hogy a karmester, számára ez volt …

Tovább »

Közel 40 millió helyi gazdaságfejlesztésre Zsadányban

Újabb pályázatról született támogató döntés – minderről Oláh Gábor helyettes államtitkár tájékoztatta a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnökét. Zalai Mihály elnök elmondta: az a projekt kapott zöld utat, melynek köszönhetően Zsadány Község Önkormányzata 39.700.007 forintot költhet helyi gazdaságfejlesztésre. Békés megye indikatív TOP kerete a 2014-2020- as programozási időszakban 57, 94 …

Tovább »

Betegsége miatt kezdett el festeni Nagy Márta

Négy évvel ezelőtt egy betegség miatt kezdett el festeni Nagy Márta, akinek ismét kiállítása nyílt a postagalériában. Az amatőr alkotó nagyon sok témát kedvel, de a legközelebb a tájak és az állatok ábrázolása áll hozzá. Nem először állít már ki a Gyulai Postagalériában Nagy Márta mezőkovácsházi amatőr festő, akinek most …

Tovább »

Modern irattár a Gyulai Törvényszék pincéjében

Befejeződött a Gyulai Törvényszék épületében a pinceszigetelés és a korszerű, gördülő irattári polcrendszer kialakítása. A közel 120 éves épület számos művészettörténeti értékkel is rendelkezik, és a mai napig Gyula városának egyik legpatinásabb műemlék jellegű épülete, turisztikai látványossága. Ezért a Gyulai Törvényszék folyamatosan törekszik arra, hogy saját forrásból és a pályázati …

Tovább »