2024. október 15., kedd
FONTOS

Címke: külföld

Valós veszély a háború: mondta Gyulán Nógrádi György

Bármelyik pillanatban kitörhet a háború Észak-Korea és Amerika között: mondta Nógrádi György Gyulán. A biztonságpolitikai szakértő az elmúlt egy év világpolitikai eseményeiről tartott előadást, válaszolva az érdeklődök kérdéseire is. Az Észak-Korea és Amerika közötti helyzetről is beszélt gyulai látogatása során Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő egy évvel ezelőtt járt utoljára …

Tovább »

Nemzetközi Katonai Zarándoklat Lourdes-ban

Május 19-21. között tartották az 59. Nemzetközi Katonai Zarándoklatot a franciaországi Lourdes-ban. Az idei rendezvényen közel 13 ezer katona és nagyszámú civil vett részt több mint 40 országból. Magyarországról 93 zarándok – többségében katonák – érkezett számos alakulattól. A magyar zarándokok több szentmisén vettek részt, végigjárták a keresztutat, és ott voltak a rendezvény …

Tovább »

Határtalanul

A magyar–magyar kapcsolatok építését célzó programba a békéscsabai Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola 7. osztályosai is bekapcsolódtak. Ebben az évben 45 gyerek és 5 kísérő utazott három napra Erdélybe. A programok során többek között koszorúztak Nagyszalontán, a borzonti diákokkal közösen felfedezték a Tordai hasadékot, csónakáztak a Gyilkos-tavon, bejárták a Békás-szorost és meghódították Déva várát. …

Tovább »

Az indonéz kultúrát népszerűsítették

A világhírű Paguyuban Citra indonéz táncegyüttes lépett fel pénteken késő délután a Csabagyöngye Kulturális Központban. Az együttest 2005-ban alapította Agum Gumelar egykori indonéz miniszter, és az elmúlt évek alatt rengeteg helyre eljutottak és népszerűsítették hazájuk kultúráját. A műsort indonéz divatbemutató is színesítette, mely során a közönség megismerkedhetett a hagyományos indonéz …

Tovább »

Szívesen látnák Gyulán az orosz vendégeket

Különleges bemutatkozási lehetőséghez jutott a napokban Gyula. A várost képviselő delegáció a moszkvai Magyar Kulturális Intézetben orosz utazási irodák szakemberei előtt beszélhettek városunk értékeiről. A programot a Városok és Falvak Szövetsége szervezte. Igen erős belföldi túlsúly jellemzi a fürdőváros idegenforgalmát, ugyanakkor már korábban megfogalmazták a külföldi nyitás fontosságát. Az eddigi …

Tovább »

Két aranycsillag a gyulai Pokol Szaláminak

A brüsszeli székhelyű Nemzetközi Íz és Minőség Intézet 2 aranycsillaggal jutalmazta a Gyulahús Kft Pokol Szalámiját. A terméket úgynevezett vakteszten bírálták egy szigorú szempontrendszer szerint, amellyel a cég már harmadjára érdemelte ki a rangos elismerést. A világon ez az egyetlen olyan szervezet, ahol egy úgynevezett vakteszttel minősítik a benevezett termékeket, Európa legjobb kulináris …

Tovább »

Gyulán jelentették be a külhoni magyar vállalkozások támogatását

A szülőföldön maradást támogató pályázatok kiírását jelentette be Potápi Árpád államtitkár pénteken Gyulán, a külhoni magyar családi vállalkozások éve alkalmából megtartott konferencián.   A kormány kiemelt nemzetpolitikai feladatként tekint a határokon túli közösségek gazdasági támogatására. A jelenlegi 830 millió forintos keretösszegű pályázati forrást három címen igényelhetik a külhoni vállalkozók. 600 …

Tovább »

Indonéziában népszerűsítik a magyaros ízeket

Indonéziában képviseli majd Magyarországot, azon belül pedig szűkebb pátriánkat, Békés megyét két szakács, Tímár Attila és kollégája-unokatestvére, Tímár Albin. Mindezt a megyeházán megtartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a több világversenyt megjárt páros a térség gasztronómiáját fogja népszerűsíteni a világ negyedik legnépesebb országában. Örömtelinek, ugyanakkor némileg szokatlannak nevezte a sajtótájékoztató apropóját …

Tovább »

Bihari látogatók Békés megyében

Bihar megyei küldöttség látogatott a megyeházára. Pásztor Sándort, Bihar Megye Tanácsának elnökét, Szabó Ödönt, az Interparlamentáris Unió (IPU) román-magyar baráti tagozatának romániai elnökét és Szabó Józsefet, Bihar megyei megyemenedzsert Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Simonka György, az IPU magyarországi elnöke, Moka Eszter, a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal …

Tovább »

Az együttérzés hírvivői

Senki ne utazzon Szíriába! – figyelmeztet a magyar hatóság. Érthető: a háború, a kritikus közbiztonság, a sorozatos emberrablások rendkívüli veszélyt jelentenek. Ám ha valaki jószolgálati küldetésre szánja el magát, nem lehet előtte akadály. Kiss-Rigó László püspök útnak indult, mert feladata volt: eljuttatni az egyházmegye híveinek adományát – és a szolidaritás-üzenetet – a …

Tovább »