2024. október 10., csütörtök
FONTOS

Címke: kultúra

Tettekben mutatkozott meg Apor Vilmos szeretete

  A vértanú győri püspök, egykori gyulai plébános életét idézték fel szombat délelőtt, a Nádi Boldogasszony templomban. Az Apor Vilmos búcsú szónoka Szurovecz Vince békésszentandrási plébános, békési főesperes volt, aki elsősorban a vértanú püspök már Gyulán is megmutatkozó erős lelkiségéről beszélt. Szurovecz Vince emlékeztetett, Apor Vilmos kiváló püspöki adottságokkal rendelkezett, …

Tovább »

Könnyűzenei találkozót rendeztek a zeneiskolában

  A közelmúltban rendezték az első Békés Vármegyei Zeneiskolai Könnyűzenei Találkozót a gyulai zeneiskolában. A találkozó egyben verseny is volt, ahol nyolcvannyolc diák, ötvenhárom produkcióját értékelték a zenei szakemberek. A Power Beat ütőegyüttes produkciója nyitotta meg a zeneiskola idén először meghirdetett könnyűzenei találkozóját. A véletlennek köszönhető a vármegyei rendezvény létrejötte, …

Tovább »

Látványos kötetben írta meg Németváros történetét Erdmann Gyula

  A napokban megjelent, és küllemében sokak számára meglepetést okozott Erdmann Gyula történész, nyugalmazott levéltár igazgató új kötete, melyben a gyulai Németváros történetét foglalta össze a kezdetektől egészen napjainkig. A programon Lindeisz Ferenc Háromszáz év Németvároson címmel tartott előadást. Ő a nagy elődök munkáinak közvetlen és méltó folytatójaként beszélt Erdmann …

Tovább »

A GFE tanszékvezetőjének könyv- bemutatója a Római Magyar Akadémián

  Április 11-én a Római Magyar Akadémián mutatták be Horváth Gábor: Anonymus című tanulmánykötetének átdolgozott és kibővített, 2024-ben elkészült olasz nyelvű változatát. A Gál Ferenc Egyetem tanszékvezetőjének könyve az „Anonymus-kérdést” és a Gesta Hungarorumot eszmetörténeti és keresztény üdvtörténeti értelmezési keretben, európai művelődés- és művészettörténeti kitekintésben, a rendelkezésre álló hazai és külföldi okleveles adatok, …

Tovább »

Kepenyes Pál Emlékkurzust rendeztek Gyulán

  Kepenyes Pál Emlékkurzust rendezett a napokban a Gyulai Big Band és Fúvósok Egyesülete és a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. A zeneiskolában megtartott kurzus a vármegye klarinét- és szaxofontanárainak, illetve növendékeiknek részvételével zajlott. A hagyományteremtő esemény célja az, hogy évente, vagy kétévente összegyűljenek a szaxofonosok, klarinétosok Békés vármegyéből, …

Tovább »

Állja a rohamot és pünkösdi királyt választ a Gyulai Vár

  Pünkösdhétfőn is nyitva lesz a Gyulai Vár, amely a hétvégi pálinkafesztivál alatt is folyamatosan várja a látogatókat. Pünkösdikirályt is választanak a 16. századi végvári életet idéző játékokkal. Hétfőn is látogatható lesz Gyula legemblematikusabb turisztikai attrakciója, a Gyulai Vár. A pünkösdi hosszú hétvégére a városba érkező turisták kiszolgálása érdekében ezen …

Tovább »

Véget ért a tesztüzem a gyulai Ladics-házban

  Kedden már lényegében minden készen állt arra, hogy a megújult látványosság az összes elérhető, új tartalommal a vendég rendelkezésére álljon. A hintóba ülve például egy vr szemüveg segítségével a százötven évvel ezelőtti Gyulán kocsikázhatunk, de az újonnan megnyitott, hátsó traktusban is számos interaktív eszköz szolgálja a szórakozást, illetve a …

Tovább »

Megnyílt Volent Katalin életműkiállítása

  Csütörtök délután nyílt meg a gyulai kötődésű művész, Volent Katalin életműkiállítása a művelődési központban. A tárlaton hetven év pillanatai és különböző korszakai láthatóak az alkotásokon. Az idén kerek évfordulót ünneplő, Volent Katalin életműkiállítása nyílt meg csütörtökön a művelődési központ földszintjén. A ma már Budapesten élő, de gyulai születésű Volent …

Tovább »

Japán nap a Hanami jegyében címmel rendeztek programokat Gyulán

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban többek között előadások, workshop, japánkert és japán ételek várták az érdeklődőket. Az eseményen elhangzott, a fürdővárosban található japán kert bizonyos elemeiben hajaz az eredetire, de annak a minőségét nem tudja elérni. Viszont arra tökéletes, hogy a látogatók eltöltsenek itt egy rövid időt, elmélyüljenek, hallgassák a …

Tovább »

Új kiállítás nyílt a Tájvízházban

  Csütörtök délután új időszaki tárlat nyílt a Tájvízházban, Bazi nagy görög tábor címmel. A kiállítás az Alkotótábor Görögországban készült munkáit mutatja be. Hajtmann Ildikó Príma-díjas énekművész közreműködésével nyílt meg csütörtök délután a Tájvízház új időszaki kiállítása. Az alkotóközösség művészei tavaly nyáron, a görögországi Evia szigetén táboroztak, az ott készült …

Tovább »