2024. március 29., péntek
FONTOS

Címke: kultúra

Türelemüvegbe zárták Krisztus kereszthalálát

Eredetileg a gyulai múzeum és könyvtár 150 éves évfordulóján indított egy sorozatot a Gyula Tv, melyben a két gyűjtemény különleges darabjait mutattuk be. Már akkor látszott, hogy – különösen a múzeum esetében – ez a sorozat akár éveken át tarthatna. Most úgy döntöttünk, folytatjuk ezt. Elsőként Nagy Adrienn néprajzos muzeológus …

Tovább »

Sándor László fotóiból nyílt kiállítás a művelődési házban

Ami sötétben villan káprázat, ami fényben villan jelenés címmel nyílt kiállítása a gyulai születésű Sándor László fotográfusnak. Az Erkel Ferenc Művelődési Központ földszinti galériájában kiállított képek mellett a megnyitón az Illúzió Zéró együttes előadása volt hallható, amelynek elődjében, az Abigélben muzsikált Sándor László évekkel ezelőtt. A 35 kiállított kép mind …

Tovább »

Szüreti mulatságot rendeztek Máriafalván

Az egyik vetélkedő eredményhirdetése során gratuláltak a győztesnek a Wenckheim Stefánia Mária Nappali Központban. Az intézmény udvarán idén is megrendezték a szüreti mulatságot, ahol most is szép számban gyűltek össze az idősek egyik kedvenc programjukra. Idén külön kérésük volt, hogy az eddig félnapos rendezvénynek, ezúttal egész napra biztosítsanak helyszínt. Solymosi …

Tovább »

Szeptember 20-án mutatják be a Toldi filmet

Befejeződött a Toldi film forgatása – jelentette be a keddi sajtótájékoztatón Kónya István, a film producere. A Nagyszalonta-Gyula határon átnyúló kulturális együttműködés keretében létrejött rövidfilm 19 forgatási napot igényelt, a bemutatót Gyulán szeptember 20-án tartják. A Toldi kisfilmben a közérthetőség kedvéért Arany János klasszikusát a modern világba ültették át. Baranyai …

Tovább »

Szobrot állítanak Stéberl András tiszteletére

Széri-Varga Géza szobrászművész, Daka Zsolt a Gyulahús Kft. ügyvezetője és Görgényi Ernő polgármester mutatta be a művész által alkotott, Stéberl Andrást ábrázoló makettet. A Gyulahús és az önkormányzat együttes szándékkal kíván emléket állítani a gyulai húsipar legmeghatározóbb alakjának. Erre a feladatra egy több körös pályázat eredményeként Széri-Varga Géza alkotását választotta …

Tovább »

Billogokat mutat be a Turisztikai Főpályaudvar

Az egyik különleges tárgyat, egy erdészek által használt eszközt mutatta be ezeken a felvételeken Mester Gábor békéscsabai gyűjtő. A békéscsabai Turisztikai Főpályaudvaron nem első alkalommal nyílt kiállítás az ő valamelyik gyűjteményéből. Az egyediség eddig is jellemző volt ezekre a tárlatokra, billogokat viszont Mester Gábor tudomása szerint senki sem gyűjt. A …

Tovább »

Jeles gyulai tradíciót ápol a Kastély Zenei Napok

Budapest háziezredéről, a 32-esekről szól Ábrahám Pál és Harmath Imre dala, a Harminckettes baka vagyok én. Ezzel a művel vette kezdetét péntek délelőtt a Kastély Zenei Napok három részes programsorozata. A fürdő területén, az Almásy kastély ezen oldalán a Magyar Honvédség Hódmezővásárhely Helyőrségi zenekara szórakoztatta a közönséget. A gyulai Almásy …

Tovább »

Németországi szimfonikusokkal lép fel az Erkel kórus

A ludwigsburgi szimfonikusok láthatók a videó elején. A Stuttgarthoz közeli, szűken 100 ezres város zenekar hamarosan Magyarországra, pontosabban Gyulára és Békéscsabára érkezik. A tervezett, két koncert ötlete a gyulai gyökerekkel bíró, de Ludwigsburgban élő Sonkoly Mónikától származik. A tervezett koncert alapvetően két részből áll majd, az egyikben a szimfonikusok önállóan …

Tovább »

Ilyen volt a néptáncfesztivál: 16 együttes lépett fel Gyulán

Péntek délután zajlott az immár huszonötödik alkalommal megrendezett Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiváljának egyik fő programja, a felvonulás. Idén összesen 16, 8 külföldi és ugyanennyi hazai táncegyüttes mutatkozott be a város különböző, forgalmas terein. Így nem volt kérdés, hogy ebben az évben sem szakítanak a hagyományokkal, a gólyalábas közönségcsalogatást követően a …

Tovább »