2022. május 18., szerda
FONTOS

Címke: kultúra

Mária mennybevétele és az utolsó kimondott dogma

A Boldogságos Szűz Mária mennybevétele főünnep a Mária-ünnepek között. XII. Piusz pápa hirdette ki 1950-ben hittételként, hogy halála után Mária fölvétetett a mennybe anélkül, hogy teste romlást látott volna. A krónikák szerint Szent István király e napon, augusztus 15-én ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába, és Nagyboldogasszony napján hunyt el, 1038-ban. …

Tovább »

Csontok, edények, latorkert: folynak az ásatások a várnál

Egyre nehezebb olyan helyen régészeti feltárást végezni a vár körül, ahol ne ütköznének komoly akadályokba a szakemberek- derült ki Liska András ásatásvezető régész szavaiból. A kastély cselédszárnya mögötti szelvényből azért szép számmal kerültek elő XVI-XVII. századi leletek. Ezek a tárgyak a korai török uralom idejéből származnak, de a földből itt …

Tovább »

Jelmeztervező képei a Százévesben

A művészet – ha csak egy pillanatra is, de szabaddá tesz: hangzott el Gnandt János békéscsabai festőművész szájából a Százéves cukrászdában megnyitott kiállításon, mely Valach Mária képeiből nyílt meg. Az amatőrnek mondott alkotó nem teljesen amatőr, hiszen korábban a Jókai Színház jelmeztervező műhelyének vezetőjeként dolgozott, így közel áll hozzá a …

Tovább »

Az ismeretlen Kosztolányit mutatták be

“Az ismeretlen Kosztolányi”: ezzel a címmel tartottak irodalmi és irodalomtörténeti minikonferenciát a napokban a könyvtárban. Az érdeklődők három előadáson vehettek részt. Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész “A szó helyi értéke. Kosztolányi Dezső dedikációi” előadásában arról a dokumentumról beszélt, melyből sok információ kiolvasható. A minikonferencia abból az alkalomból jött létre, hogy idén lesz …

Tovább »

Megjelent a Gyula anno sorozat második kötete

110 év után újra: ezzel a mottóval jelent meg a Gyula anno könyvsorozat második kötete, a Sütemények könyve. Az 1000 példányban megjelent kiadványban közel 80-an ismert és elfeledett finomság receptjét ismerhetik meg az olvasók. A sütemények könyvének eredetijét Balla Tibor családi hagyatékában találta meg az alapítvány és úgy ítélték meg, …

Tovább »

Kezdődik a várszínház kamaratermi szezonja

Október 13-án kezdődik a Gyulai Várszínház kamaratermi szezonja. A teátrum ekkor egy kiállítással és a “MOST Feszt 2016.” legjobb előadásával várja az érdeklődőket. A közönség először Burai István festő műveit tekintheti meg. A tárlat megnyitása után Klem Viktor lép színpadra, hogy bemutassa a saját maga által rendezett, “A nagybőgő című” …

Tovább »

“Tudni illik”: képzés a Gyulai Törvényszéken

„Tudni illik” címmel tartottak kompetenciafejlesztő képzést a napokban a Gyulai Törvényszéken. A képzés célja, hogy az ott megszerzett protokoll- és kommunikációs ismereteket a dolgozók az ügyfélkapcsolatok javítása és a munkahelyi közösség erősítése során hasznosítsák, hiszen mindez alapvetően befolyásolja a bíróságok működését és társadalmi megítélését, valamint az állampolgárok bíróságokhoz fűződő viszonyát. …

Tovább »

Az arcok állnak a könyvtári kiállítás középpontjában

Békés megyei és gyulai alkotók arcokat ábrázoló képeiből nyílt kiállítás a városi könyvtárban.A szervező Magyar-Székely Kulturális Egyesület  ezzel a tárlattal is szeretne bemutatkozási lehetőséget biztosítani az amatőr alkotóknak. A szervező Boróka Magyar-Székely Kulturális egyesület a könyvtári hétre szeretett volna egy tárlatot rendezni, ahol kevésbé ismert amatőr alkotóknak biztosítottak lehetőséget a …

Tovább »

Idén is bemutatkoztak a román népszokások

A szólisták mellett tizenkét együttes lépett fel a hétvégén megrendezett országos román kulturális napon. Az esemény legfőbb célja a magyarországi románság összefogása volt. A rendezvény nagy hagyományra tekint vissza, hiszen immár 21. alkalommal álltak színpadra az előadók Gyulán. Ilyenkor a hagyományőrző együttesek bemutatják saját településük népszokását. A fellépők idén is …

Tovább »