2024. április 19., péntek
FONTOS

Címke: kultúra

Bemutatták az Erkel Ferenc Múzeum 150 éves vendégkönyvét

  Egy kivételes dokumentumot mutattak be csütörtök délután, a gyulai Almásy-kastély Stefánia szárnyában. A közelmúltban előkerült az Erkel Ferenc Múzeum vendégkönyve, melyet az 1874-es kezdetektől egészen 1948-ig vezettek. A kötet később a várban volt kiállítva, de egy idő után – az intézmény egy kevésbé fényes időszakában – a több, mint …

Tovább »

Idén is meghirdette a Nagy Olvasási Kihívást a Mogyoróssy János Városi Könyvtár

A február 19-én induló megmérettetés célja, hogy szeptember 30-ig 25 különböző témakör szerint összeválogatott könyvet kell elolvasni, majd ezt igazolni egy pár soros ajánlóval. A verseny fogadtatása pozitív az olvasók körében, ugyanis így sokan olyan könyvet is elolvasnak, amit egyébként nem tettek volna meg. Dézsi János igazgató kiemelte, mindig igyekeznek …

Tovább »

Tovább íródott a paradicsomi gepidák története

  2018. áprilisában készültek a videóban látható felvételek Gyula paradicsomi városrészén. Liska András régész itt jelentette be, hogy a területen a gepidákhoz köthető leletegyüttesre, egy település nyomaira bukkantak. Csütörtök délután a germán eredetű, a Kárpát-medencében még az avarok előtt megtelepedő népcsoport újra a figyelem középpontjába került. A garázssor bővítése kapcsán …

Tovább »

Játszd újra, Sam a kamarában

  Egy elhagyott, és új kapcsolatot építő férj Woody Allen által megrajzolt karakterét láthatta a napokban a Gyulai Várszínház közönsége. A kamarateremben telt ház mellett mutatták be a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház “Játszd újra, Sam” című produkcióját, melyben a főszereplő Allan Felix szerepét Ágoston Péter formálta meg, aki azt mondta, …

Tovább »

Tovább íródik a paradicsomi gepidák története

  A garázsok bővítése kapcsán nyílt alkalma az Erkel Ferenc Múzeumnak, hogy a Gyula paradicsomi városrészén végezzen ásatásokat. A területen korábban az avarok előtt itt élő népcsoport, a gepidák temetkezési helyét tárták fel értékes leleteket találva. Most egy korabeli település nyomaira bukkantak. Liska András régész, a múzeum szakmai vezetője elmondta, …

Tovább »

Dinoszaurusz és dioráma kiállítás várta az érdeklődőket a Gyulai Ifjúsági Központban

  Ezen a helyszínen ritkák a tárlatok, de minden megkeresésnek örülnek – fogalmazott Szabó Enikő. A szakmai vezető kiemelte, érdemes mások számára is megmutatni azt, amit valaki nagy szenvedéllyel művel. Péntek és vasárnap között a kiállítás minden korosztályt megmozgatott. A gyomaendrődi származású, de Kecskeméten élő Fekécs Zsoltnak közel 250 modellje …

Tovább »

Múzeumi innováció Gyulán

Az országban elsőként az úgynevezett okosfóliát alkalmazza Munkácsy nagyértékű grafikáinak védelmére a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A kiállítóhely a december elején nyílt, Munkácsy: a sikersztori című időszaki tárlatában helyezett el grafikákat ebben az egyedülálló formában. Az okosfólia ilyen irányú felhasználása egyébként egyedülálló megoldásnak számít Magyarországon. Az okosfólia egy üveg felületre rögzíthető …

Tovább »

Inspirálja az elnöki kitüntetés Czirok Mihályt

  Novák Katalin köztársasági elnök Békés vármegyei látogatása során a gyulai Almásy-kastély Stefánia szárnyában tartott díszvacsorán első alkalommal adta át a Magyarország Köztársasági Elnökének Érdemérme kitüntetést. Ezt Czirok Mihály, a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Zeneművészeti Iskola igazgatója érdemelte ki. Czirok Mihály kiemelte, a kitüntetés átadása előtt két nappal keresték fel …

Tovább »

Erkel Ferenc szülőházát is felkereste a köztársasági elnök

Szerda délben az Erkel-házban folytatódott Novák Katalin köztársasági elnök Békés vármegyei látogatása. Az épület történetét Kocsis János tárlatvezető mutatta be a zeneiskola növendékeinek és a hozzájuk csatlakozó elnökasszonynak. A gyerekek énektudásukról is számot adtak, produkciójukat a köztársasági elnök mellett Miklósa Erika operaénekesnő és Batta András András zenetörténész is figyelemmel követte. …

Tovább »

A várszínházba látogatott Novák Katalin

Kedd este Novák Katalin köztársasági elnök Békés vármegyei látogatása alkalmából részt vett a várszínház kamaratermi előadásán. Teltházas nézőtér mellett Edward Albee, A három magas nő című drámáját mutatták be.

Tovább »